Egy ideje tudjuk már, hogy a Skydance és a Mattel élőszereplős Matchbox-filmen dolgozik a Barbie óriási sikere után. A Hollywood Reporter szerint most meg is lett az első színész a filmhez, aki nem más, mint John Cena, azt azonban még homály fedi, hogy a pankrátorból színésszé avanzsált Cena kit alakít majd a filmben.
A legutóbbi információk szerint az Apple által forgalmazott filmet Sam Hargrave rendezi, aki korábban a Tyler Rake: A kimenekítésért is felelt, a forgatókönyvet pedig David Coggeshall és Jonathan Tropper írják majd. A Skydance-től David Ellison, Dana Goldberg és Don Granger jönnek producerként, Robbie Brenner pedig a Mattelt képviseli a producergárdában. A film pontos cselekménye és fókusza egyelőre ismeretlen, és azt sem tisztázták, hogy miképp viszik képernyőre a Matchbox-univerzumot.
A Matchboxot 1953-ban alapították, a Barbie-t is tulajdonoló Mattel pedig 1997-ben szerezte meg a brandet, miközben másik saját márkájukkal, a Hot Wheelsszel már próbálták uralni a játékpiacot. Mint a Screen Rant írja, Hollywood régi álma volt már egy Matchbox-film kiadása, aminek sorsa végre körvonalazódni látszik, John Cena szerepeltetését látva pedig nem kizárt, hogy a Barbie macsó akciófilmes párjáról lesz szó. A lap szerint ezzel párhuzamosan egy Hot Wheels-film is készülőben van, amit JJ Abrams Bad Robot nevű filmes cége gyárt.
A Matchbox-film egy újabb darab a hamarosan érkező, Skydance és az Apple által gyártott filmek sorában, náluk jelenik meg a Miles Teller és Anya Taylor-Joy főszerepében érkező The Gorge című kalandfilm, és a jövőben egy új Guy Ritchie-mozi is náluk debütál Natalie Portmannel és John Krasinksivel.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!