Már dolgozik a Dűne harmadik részén Denis Villeneuve

2024. április 5. – 16:57

Másolás

Vágólapra másolva

Már dolgozik a harmadik Dűne-film fejlesztésén a Legendary Denis Villeneuve rendezővel – erősítette meg a stúdió a Varietynek. Ezzel biztossá vált, hogy a Dűnét feldolgozó Dűne 1. és 2. után Villeneuve A Dűne Messiását is megfilmesíti.

Villeneuve közben egy másik film kapcsán is tárgyalásokat folytat a produkciós céggel. A Legendary megszerezte Annie Jacobsen amerikai oknyomozó újságíró, író legújabb könyvének, a Nuclear War: A scenario (Nukleáris háború: egy forgatókönyv) című könyvének megfilmesítési jogait, amit a tervek szerint Villeneuve adaptálna, és az is lehet, hogy a produceri feladatok mellett rendezőként is beszállna a projektbe.

A március 26-án megjelent könyv egy nukleáris háború lehetséges forgatókönyvét vizsgálja többtucatnyi katonai és civil szakértővel készült interjú alapján.

A Dűne első része 2021 egyik nagy sikerfilmje volt, tíz Oscar-díjra jelölték, amiből hatot meg is nyert, többek között a magyar Sipos Zsuzsanna is nyert a legjobb production design kategóriában a kollégájával, Patrice Vermette-tel együtt. A Dűne cselekménye nagyjából a könyv felénél maradt abba, és sokáig kérdés volt, hogy Denis Villeneuve rendező elkészítheti-e a folytatást, de végül zöld utat kapott a stúdiótól. Az első részről írt kritikánkat itt lehet elolvasni.

Végül a hollywoodi színészsztrájk miatt kis csúszással, de idén február végén végül a Dűne második része is megérkezett a mozikba. Ez le is zárta az első könyvet, és bár Villeneuve már korábban kijelentette, hogy szívesen hozzácsapná harmadik résznek A Dűne Messiását is, nem volt biztos, hogy ebbe a stúdiók is belemennének. A második rész masszív sikerét látva (világszerte már 630 millió dollár bevételnél tart a film) viszont már nem igazán volt kérdés, hogy a rendező talál-e támogatókat a nagyszabású projekt lezárásához. A második részről szóló kritikánkat ide kattintva tudja elolvasni.

A kanadai filmrendező egyébként korábban arról is beszélt, hogy elképzelhető, hogy a sci-fi-eposz lezárása előtt tesz egy kis kitérőt, és kicsit hátrahagyva az Arrakis homokbuckáit rendez valami mást is (a jelek szerint ez Jacokbsen könyve lehet). Ha tényleg így lesz, a Dűne harmadik részére még több évet kell majd várni, mint a másodikra.

A Dűne második részét az elsőhöz hasonlóan részben Magyarországon forgatták, és megjelenik benne magyar szakemberek keze nyoma is. A filmen a kellékgyártással foglalkozó Epic Creations is dolgozott, a cég alapítója és társtulajdonosa, Suszt Dániel a Telexnek erről a munkáról azt mondta: „Az azért elég jó érzés, amikor a Dűne 2-ben a főcímig három olyan kellék – több lángszóró, a sakktábla és egy jogar – is felbukkan, amit mi készítettünk”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!