Végre egy magyar film, ami ki meri mondani, hogy Fidesz

Legfontosabb

2023. szeptember 15. – 13:51

frissítve

Végre egy magyar film, ami ki meri mondani, hogy Fidesz
A Magyarázat Mindenre című film egyik jelenete – Fotó: Cirko Film

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben állami támogatás nélkül készült, a velencei filmfesztiválon a Horizontok szekció fődíjával jutalmazták, amelynek átvételekor alkotója arra kérte a nemzetközi kulturális közösséget, hogy vigyázó szemeiket a nehéz helyzetben lévő magyar filmesekre vessék. Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre már csak emiatt is aligha kerülheti el, hogy „libsi propagandának” vagy „ellenzéki filmnek” bélyegezzék, holott a rendező köszönőbeszédében pont nem hadat üzen, hanem arra kéri a magyarokat, hogy beszélgessünk egymással. Reisz harmadik nagyjátékfilmje ugyan szatirikusan mutatja be a végletekig polarizált társadalmunkat, az ujjal mutogatás helyett megértésre törekszik.

Amikor 2014-ben bemutatták Reisz Gábor diplomafilmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant, teljesen váratlanul jelent meg a magyar valóság a mozikban. Katartikus élmény volt viszontlátni az ismerős karaktereket és élethelyzeteket, a rendezői alteregónak tekinthető, kapunyitási pánik előtt álló bölcsész srác nyomorát pedig egyszerre lehetett mélyen átérezni és jót nevetni rajta. A félig gerillamódszerekkel és fillérekből forgatott VAN a magyar filmek viszonylatában kiemelkedőnek számító, több mint 60 ezres nézettséget hozott. Fokozott várakozás előzte meg Reisz második filmjét, a 2018-ban bemutatott Rossz verseket, ami a VAN-hoz hasonlóan pozitív kritikai fogadtatásban részesült és szintén rengetegen ültek be rá a moziba.

Két sikeres filmmel a háta mögött, generációjának talán legismertebb és legnépszerűbb magyar rendezőjeként Reisz joggal feltételezhette volna, hogy keblére öleli majd a magyar filmgyártás, ehelyett a Nemzeti Filmintézet indoklás nélkül dobta vissza a következő két filmtervét. A harmadikkal már meg se próbált pályázni, inkább minimális költségvetésből, kis stábbal és baráti szívességek segítségével forgatta le a Magyarázat mindenrét, ami a magyar függetlenfilmes Proton Cinema és a szlovák Mphilms koprodukciójában készült, az utómunkához pedig az AVF-Szlovák Audiovizuális Alaptól nyertek támogatást.

Ha nincsenek az előzetesen elkaszált filmtervek, akkor sem lenne meglepő, hogy Reisz nem is próbált állami támogatásra pályázni, hiszen a Magyarázat mindenre pontosan azt csinálja, ami az NFI égisze alatt készülő magyar filmekből feltűnően hiányzik: nyíltan beszél napjaink politikai közegéről. Nem az Árpád-kor, Habsburg Monarchia, kommunizmus vagy Gyurcsány-kormány politikai közegéről, hanem arról, ami most van. Erre még az utóbbi évek legjobb szociálisan érzékeny drámái – mint az Egy nap, a Hat hét vagy a Larry – sem vállalkoz(hat)tak, ezzel szemben

a Magyarázat mindenre miszlikbe aprítja a tiltott szavak gyűjteményét, hogy gátlások nélkül – de nem céltalanul – orbánozzon és gyurcsányozzon.

A film úgy kezdődik, mint egy tipikus Reisz-alkotás: megismerjük a reménytelenül szerelmes introvertált főhősünket, a szóbeli érettségi előtt álló Trem Ábelt (Adonyi-Walsh Gáspár) és a fiukra túlságosan rátelepedő, de szerethető szüleit (Znamenák István és Urbanovits Krisztina). Ám Ábel személyes drámája – hogy megbukik a történelem érettségin – nemzeti parabola szintjére emelkedik, amikor a fiú liberális gondolkodású történelemtanárát (Rusznák András) a jobboldali sajtó megvádolja azzal, hogy a diákja zakóján felejtett kokárda miatt nem engedte őt át a vizsgán.

Fotó: Cirko Film
Fotó: Cirko Film

Reisz és a forgatókönyvet vele együtt író egykori SZFE-s tanára, Schulze Éva használhatták volna ezt a konfliktust arra, hogy készítsenek egy nyíltan kormányellenes filmet, ráolvasva Orbán Viktorra az elmúlt 13 évet, de ennél nagyobb kihívás elé állították magukat. A két részre szakadt társadalom mindkét oldalának sérelmeihez ugyanolyan empátiával viszonyulva állítanak elénk még csak nem is görbe, hanem a valóságot tökéletesen visszamutató tükröt arról, hogyan vesszük semmibe a másik oldalon lévők nézőpontját, akiktől bezzeg együttérzést várnánk el.

Reisz filmje politikai, de nem ellenzéki. Dühös, de nem vádaskodó.

A rendező ugyanakkor nem akarja kényszeres centristaként a szánkba rágni, hogy valójában mindkét oldal ugyanolyan rossz. Bár a karakterek dobálóznak Orbán és Gyurcsány nevével, a rendezőt nem a politikusok érdeklik, hanem a kisemberek, akiknek az életét menthetetlenül átszövi (és mérgezi) a gyűlöletkeltésre játszó politika.

„Muszáj mindenbe belevenni a politikát?” – teszi fel bosszúsan a kérdést Ábel édesanyja a férjének, amikor a férfi az éjszakai Budapest fényeinek dicséretéhez hozzáfűz még egy morcos megjegyzést a város polgármesterére vonatkozóan. De nemcsak az elkötelezett Fidesz-szavazó György nem tud szabadulni a politikától, ez határozza meg a többi szereplő életét is a tankerülettől rettegő, új nyílászárókról álmodó iskolaigazgatón (Kocsis Gergely) át a villamoson utazó őrültek számának exponenciális növekedése és az alacsony fizetések miatt panaszkodó fiatal építészmérnökig (Király Dániel).

Az ellentétes oldalak megértésére való törekvés a narratív felépítésben is megjelenik, mivel Reisz fejezetekre bontja filmjét, váltakozva a három főszereplő, az érettségiző Ábel, az apuka György és a történelemtanár Jakab között. Így a párhuzamos valóságokat filmnyelvi eszközökkel is meg tudja mutatni, olykor újrajátszva egy-egy jelenetet a másik szereplő szemszögéből, amiben ilyenkor mindig kicsit máshogy történnek a dolgok és másra helyeződik a hangsúly. A nézőpontok számával a játékidő is megnövekedett: az eddig másfél órás filmeket készítő Reisz ezúttal két és fél órában meséli a történetet, összetett témája miatt mégsem érződik túl hosszúnak.

Fotó: Cirko Film
Fotó: Cirko Film

A kritikának erre a pontjára nagyjából mindenki eljuthatott arra a következtetésre, hogy ez az egész film körülbelül annyira élvezetes, mint egy ellentétes politikai oldalakat felvonultató család pálinkagőzös karácsonyi vacsorája, ezért érdemes kiemelni, hogy

a reiszi szenzibilitás megmenti attól a filmet, hogy elviselhetetlenül nyomasztó legyen.

A rendezőtől megszokott keserű irónia és kínos humor ebben a filmben is megmaradt, habár sokkal kevésbé tekinthető vígjátéknak, mint a korábbi filmjei. Azért így is rengeteget lehet sírva nevetni, a remek szereplőgárda gondoskodik róla, hogy a karakterek és helyzetek komikus és tragikus jellege végig egyensúlyban maradjon.

Adonyi-Walsh Gáspár remek találat az egyszerre bájosan és bosszantóan esetlen Ábelként, akiről nehéz eldönteni, hogy egy pofonra vagy egy ölelésre lenne nagyobb szüksége. Ahogy azt már megszokhattuk, az apafigura ismét lopja a show-t, csak ezúttal Kovács Zsolt helyett Znamenák István kapta a szerepet, akinek már a castingja is szimbolikus: a Megáll az idő egykori lázadó kamasza az új rendszer támaszaként tér vissza. Znamenák a Magyarázat mindenre leginkább kidolgozott karaktere, az emberarcú konzervatív, aki nem vak a magyarországi problémákra, de szereti a hazáját és még ennél is jobban a bajba került fiát.

Ha a Magyarázat mindenre ellenzéki film lenne, az igazságtalanul meghurcolt történelemtanár, Jakab tragédiájára került volna a hangsúly, de Rusznák András alakításában a karakter minden, csak nem szánnivaló. Mintha Reisz számolt volna vele, hogy a filmjére így is, úgy is jóval nagyobb számban fognak beülni a baloldali értelmiségiek, és pont ezért ábrázolja a közönségére legjobban hajazó Jakabot a legkritikusabban, aki elméletben a nyitottságot hirdeti, de a gőgje simán vetekszik az általa lenézett nagymagyarokéval.

Bár a férfiak kapják meg a saját fejezeteiket, a film érzelmi és erkölcsi mozgatórugói az összecsapó férfiegók kereszttüzében ragadt nők: a szeszélyes kamasz létére szükséghelyzetben morális iránytűvé váló Janka (Kizlinger Lilla); a karakán férje mellett rendre békítő szerepbe kényszerülő Judit (Urbanovits Krisztina); a férje érzelmi falaival küzdő agyonhajszolt családanya Dorka (Sodró Eliza); és a kokárdabotrányt megneszelő fiatal erdélyi újságírónő (a szakmája szerint jelmeztervező és a filmben ilyen minősítésben is dolgozó Hatházi Rebeka), aki nem veszi észre, milyen veszélyekkel jár egyre feljebb lépkedni nemzeti sajtó ranglétráján.

Hiába készült a Magyarázat mindenre lényegében költségvetés nélkül, ez egyáltalán nem látszik a végeredményen.

A sok kézikamerázás és a kevés helyszín ellenére sem érződik olcsónak, főleg mivel minden lakásbelső és kültéri helyszín annyira jellegzetes és karakterformáló erővel bír, mintha széleskörű válogatás után esett volna rájuk a választás, és nem az döntött volna, hogy ki tudja felajánlani a lakását. Reisz pedig filmről filmre érezhetően egyre profibb rendezővé válik, gyakorlatilag a szarból semmiből is tud várat építeni.

Fotó: Cirko Film
Fotó: Cirko Film

Becsey Kristóf operatőr képei az otthonosság kellemes érzését teremtik meg, a 4:3-as képarány pedig nemcsak az arcok hangsúlyozására kiváló, hanem a szereplők fokozatosan szűkülő életterére és csőlátására is jelképesen erősít rá. A film zenéjét Reisz ismét együtt szerezte a VAN zenekar billentyűsével, Kálmán Andrással, de a megszokottnál melankolikusabb fő zenei motívumnál is hangsúlyosabbak az áthangszerelt, baljós hangulatú kórusdalok, amik végigkísérik a filmet.

„Nem az a baj, hogy elbeszélünk egymás mellett, hanem hogy nem beszélünk” – mondta Reisz a miskolci CineFest filmfesztiválon, ahol a magyar közönség először láthatta a filmet. Ez pedig láthatóan nem csak a mi problémánk, hiszen az országspecifikus történet ellenére a velencei filmfesztivál nemzetközi közönsége is tudott azonosulni a szélesedő politikai szakadékok miatti egyre súlyosabb kommunikációképtelenségről szóló filmmel.

A Magyarázat mindenre bőven vet fel érdekes kérdéseket, amikre jó lenne társadalmi szintű szembenézés keretében választ keresni. Például, hogy miért lett kisajátítva az egyik oldal által az összes nemzeti jelképünk a kokárdától az augusztus 20-i tűzijátékig? Mióta kell egyenlőségjelet húzni a hazaszeretet és fideszszeretet, illetve a nemzettudat és a fasizmus között? Mit fog megoldani, ha mindenki Dániába költözik, és jogos-e elvárni, hogy a nyomorult körülmények ellenére is itt maradjunk a nemzet érdekében?

Mivel Reisz filmje hiteles képet kíván festeni a jelenlegi magyarországi helyzetről, érthető módon nem szolgál megnyugtató megoldásokkal és nem is fest optimista képet a párbeszéd lehetőségeiről. A látottak viszont talán elgondolkodásra, még jobb esetben változtatásra ösztönözhetik nézőt, és csak reménykedhetünk benne, hogy amikor tíz-tizenöt év múlva visszanézzük a fröcsögve orbánozó és gyurcsányozó karaktereket, akkor ez már csak egy letűnt sötét korszak lenyomata lesz.

A Magyarázat mindenre magyarországi premierje a miskolci CineFesten volt, a mozikban október 5-től lesz látható.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!