Svéd énekesnő nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Svédország győzelmével végződött az idei Eurovíziós Dalfesztivál szombati, éjszakába nyúló döntője Liverpoolban. A rendezés elvileg a tavalyi győztes Ukrajnáé lett volna, de a háború miatt átadták ezt Nagy-Britanniának.

A zsűri- és közönségszavazás alapján a döntőt a svéd Loreen nyerte Tattoo című dalával. A marokkói családból származó énekesnő – teljes nevén Lorine Zineb Nora Talhaoui – másodszor nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált: első győzelmét 2012-ben aratta Bakuban a Euphoria című számmal. Ő lett így a második előadó, aki duplázik, az első az ír Johnny Logan volt sikerült az 80-as években.


Az eredmény azt is jelenti, hogy jövőre – éppen ötven évvel azután, hogy az ABBA együttes Waterloo című dalával 1974-ben diadalt aratott – Svédország rendezheti az Eurovíziós Dalfesztivált – jegyzi meg az MTI tudósítása.

A liverpooli döntőben Finnország került a második helyre 526 ponttal, a harmadik helyen 362 ponttal Izrael végzett. A címvédő Ukrajna 243 ponttal a hatodik lett, a házigazda Nagy-Britannia 24 ponttal az utolsó előtti helyezést kapta.

Magyarország 2019-ben indult utoljára a versenyen, azóta – különösebb indoklás nélkül – kihagyjuk a bulit, bár a sokáig hivatalos válogató műsornak számító A Dal című köztévés zenés versenyt ettől függetlenül megrendezik.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Csatlakozz a csoportunkhoz!