A Balenciaga beperelte a közfelháborodást keltő reklámjuk készítőit

2022. november 26. – 16:09

Másolás

Vágólapra másolva

A Balenciaga 25 millió dolláros pert indított az ellentmondásos reklámkampánya készítői ellen – írja a New York Post. A marketingcég által készíttetett képeken gyerekek tartják a kezükben a divatmárka BDSM-ruhákba öltöztetett maci-táskáit, az egyik – egyébként szintén táskát reklámozó – képen pedig az amerikai legfelsőbb bíróság gyermekpornótörvényéről szóló jogi dokumentumok vannak szétterítve az asztalon.

A képek a párizsi divathéten jelentek meg, és a cég 2023-as tavaszi/nyári kollekcióját reklámozták, de hamar akkora felháborodást váltottak ki, hogy a cég mindenhonnan eltüntette őket. A Balenciaga kedden hivatalosan is bocsánatot kért a kampány miatt, pénteken pedig pert indítottak a North Six nevű produkciós cég, valamint Nicholas Des Jardins díszlettervező és cége ellen.

„Őszintén elnézést kérünk mindenkitől, akit megsértett a kampányunk okozott. Plüssmackós táskáinkat nem lett volna szabad gyerekekkel együtt bemutatni. Azonnal eltávolítottuk a képeket minden platformról” – állt az Instagramon közzétett keddi közleményben.

A Balenciaga azért indította el a pert, hogy „kártérítést nyerjen az alperesek által okozott jelentős károkért, amelyeket a Balenciaga által megrendelt reklámkampánnyal okoztak” – áll a beadványban. A divatcég nem a plüssmackós táskák és gyerekek szerepeltetéséért, hanem a bírósági dokumentumokat tartalmazó képek miatt indított pert.

A Balenciaga állítása szerint ugyanis a North Six és Des Jardins a divatcég tudta nélkül készítette a bírósági dokumentumokat is ábrázoló képeket, „ami rosszindulatú, vagy legalábbis rendkívül meggondolatlan” volt – írják.

A cég azt írja, a reklám „hamisan és borzalmas módon hozza összefüggésbe a Balenciagát a bírósági határozat visszataszító és mélyen felkavaró tárgyával. Az alperesek felelősek a Balenciagával szemben minden olyan kárért, amely ebből a hamis asszociációból ered”.

„Határozottan elítéljük a gyermekek bármilyen formában történő bántalmazását. Kiállunk a gyermekek biztonságáért és jólétéért” – írta a vállalat. A képeket készítő fotós, Gabriele Galimberti az Instagramon azt írta, nem volt befolyása a „kampányra és a megjelenített tárgyak kiválasztására”.

A Forbes részletes cikkben elemzi a Balenciaga-ügy kapcsán a luxusmárkák, a politikai véleménynyilvánítás és marketing veszélyes összefonódásait. A lap által megkérdezett szakértő szerint „a gyermekeknek szóló marketing számos márka esetében problémás kérdés. Még veszélyesebb, ha a gyerekeket kellékként használjuk fel egy kulturális nyilatkozat megtételéhez. Ez a kampány túl messzire megy, mert nem csak kulturálisan érzéketlen, hanem gyerekeket használ fel arra, hogy nyilatkozatot tegyen, és ez nem megengedhető”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!