Nem tud lépést tartani a növekvő textilfogyasztással a hulladékkezelési és az újrahasznosítási rendszer

Egyetlen pamutpóló elkészítéséhez közel 2 700 liter víz szükséges, ami egy felnőtt ember két és fél évnyi vízfogyasztásának felel meg. Mégis, vásárláskor ritkán gondolunk arra, milyen terhet ró a környezetre egy-egy ruhadarab előállítása. Pedig a divatipar nem csupán kreativitásról és önkifejezésről szól, hanem az egyik legszennyezőbb iparág is egyben. A történet pedig nem ott ér véget, hogy mit viselünk, hanem ott kezdődik igazán, hogy hová kerülnek a ruháink, miután meguntuk azokat.

Egyre több ruha, egyre több hulladék

Az európaiak ma több ruhát, cipőt és háztartási textíliát vásárolnak és dobnak ki, mint valaha. Ez a fogyasztói magatartás komoly nyomást gyakorol az éghajlatra és a környezetre. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) 2025-ös jelentése szerint egy uniós polgár évente átlagosan 19 kilogramm textilterméket vásárol, ez két kilóval több, mint ami 2019-ben volt. Ez a mennyiség nagyjából egy teli bőröndnyi ruhának felel meg: ebből 8 kg ruházat, 7 kg háztartási textil és 4 kg lábbeli.

Miközben az EU-n belüli újrahasznosítás akadozik, egyre több használt ruha kerül külföldre. Az EEA jelentése szerint 2000 óta a textil-export majdnem megháromszorozódott: 2019-ben és 2023-ban is körülbelül 1,4 millió tonna ruhát szállítottak ki az uniós országokból, főként Afrikába és Ázsiába. Bár hivatalosan ezek a ruhák újrahasználatra vagy újrahasznosításra kerülnek, de sokuk végül szeméttelepeken, természetben vagy égetőkben köt ki, így újabb környezeti problémát okoznak a fogadó országokban.

A Snoop korábban egy érdekes kísérletet is végzett: használt ruhákba AirTag nyomkövetőket rejtettek, hogy lássák, merre járnak ezek a darabok. A nyomkövetők megmutatták, hogy a ruhák gyakran nagyon messzire, más kontinensekre is eljutnak: az egyik ruhadarab egészen Indiáig jutott el, egy másik pedig Nagyváradról indult, majd egy magyarországi kitérő után visszatért Romániába, és végül egy konstancai second hand boltban kötött ki.

Az EU új textilstratégiája azt szeretné elérni, hogy a jövőben csak olyan ruhák kerüljenek a boltokba, amelyek tartósak, javíthatók, újrahasználhatók és újrahasznosíthatók. Ehhez viszont nem elég csak az ipart megváltoztatni – a vásárlóknak is másképp kell gondolkodniuk. A divat lehet fenntartható, de ehhez az is szükséges, hogy ne csak azt nézzük, mi van a kirakatban, hanem azt is, mi lesz a ruháinkkal, miután már nem hordjuk őket.

Miért nehéz újrahasznosítani a ruhákat?

A textil újrahasznosítása nemcsak bonyolult, hanem költséges is. A ruhák többsége többféle anyagból készül, különböző kiegészítőkkel – cipzárral, gombbal, flitterrel –, amelyek szétválogatása időigényes és drága folyamat. Ezért az újrahasznosítási kapacitások jelentős része ma is Ázsiában található, ahol az olcsó munkaerő miatt gazdaságosabban megoldható a feldolgozás. A feldolgozott anyagokat gyakran vissza is forgatják ugyanazokba a gyárakba, ahol korábban előállították őket.

Lars Mortensen, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség körforgásos gazdasággal foglalkozó szakértője szerint Európában azért sincs elegendő újrahasznosító üzem, mert azok létrehozása hatalmas beruházást igényel, és maga az átalakítási folyamat is drága. „Gyakran előfordul, hogy egy újrahasznosított alapanyagból készült ruha többe kerül, mint egy új fast fashion darab, így érthető módon a kereslet sem alakul ki.”

Kötelező a textilhulladékok gyűjtése, de nehezen kivitelezhető

2025 elejétől az Európai Unió minden tagállamában – így Romániában is – kötelezővé vált a textilhulladék elkülönített gyűjtése. Elvileg tehát egy használt póló nem kerülhet ugyanabba a kukába, mint az ételmaradék. A gyakorlatban azonban az ehhez szükséges infrastruktúra eléggé hiányos.

Ha valaki Kolozsváron vagy Bukarestben él, viszonylag gyorsan talál az interneten információt arról, hova viheti a használt textíliákat. Ezeken a helyeken már működik valamiféle gyűjtőrendszer, így a lakosok számára valóban elérhető a szolgáltatás.

Azonban ez nem mondható el a főváros összes kerületében. A Panorama megkereste az 1. kerületi önkormányzatot, ahol elismerték: jelenleg nincs kiépített infrastruktúra a textilhulladék külön gyűjtésére. Úgy fogalmaztak, hogy „keresik a megfelelő helyszíneket, és dolgoznak a begyűjtési és feldolgozási megoldásokon”.

A kolozsvári polgármesteri hivatal weboldalán azt írják, hogy az első gyűjtőkonténereket már januárban ki is helyezték. Ezeken kívül a lakosok a polgármesteri hivatal két hulladékgyűjtő központjába is vihetik a használt ruhákat: a Monostoron (Bucsony/Bucium úton), vagy a Mărăști negyedben (a Terapia híd alatt).

Gündisch Zoltán, az ARETEX elnöke és a Roseco textil-újrahasznosítót is magában foglaló Mendola Csoport vezérigazgatója egy rövid videóban megerősítette: Kolozsváron 40 textilgyűjtő konténert helyeztek el 2025 első két hónapjában. A kihelyezésekkel gond nélkül haladtak, azonban nagy kihívást jelentett a megfelelő helyszínek kiválasztása. Olyan pontokat kellett keresni, amelyek kézenfekvőek, könnyen megközelíthetők, és – ha nem is kamerával megfigyelt területen – de legalább szem előtt vannak a járókelők számára. Ez azért volt fontos, mivel már többször is feltörtek konténereket, és elvitték azok tartalmát – magyarázta Gündisch Zoltán.

A felelősség nem csak a márkáké

Mariana Stan, a Fashion Revolution romániai irodájának vezetője szerint nemcsak az infrastruktúra, hanem az információ is hiányzik. A Panoramanak azt nyilatkozta, hogy „a hatóságok nagyon keveset, vagy egyáltalán nem kommunikáltak az új szabályozásokról, így végül az aktivisták vállalták magukra a lakosság érzékenyítését.”

Hozzátette, a textilipar problémáit nem lehet kizárólag a márkák vagy a gyártók nyakába varrni. „Minden szereplőnek, a fogyasztótól a tervezőn és kereskedőn át egészen a döntéshozókig, felelőssége van. És ha a rendszer nem működik fenntarthatóan, azért felelősséget is kell vállalni” – hangsúlyozza Mariana Stan.

A gyártás átláthatóságát és a fenntarthatóságot segítheti a digitális termékútlevél, amelynek bevezetését 2026-ra tervezi az Európai Unió.

Ez egy digitális dokumentum lesz, amely minden fizikai termékhez hozzákapcsolódik, például QR-kóddal, vonalkóddal vagy más, okoseszközzel beolvasható technológiával. A cél az, hogy mind a vásárlók, mind a gyártók nyomon tudják követni a termék teljes életútját: honnan származik, miből készült, mennyire fenntartható, és hogyan hasznosítható újra.

Koherens rendszerre van szükség, nem kísérleti programokra

Idén májusban tartottak egy konferenciát Bukarestben a Textilanyagok körforgása címmel. A résztvevők arra mutattak rá ezen a konferencián, amelyről az Ecoteca tudósított, hogy a textilhulladék újrahasznosítása Romániában csak akkor lehet hatékony, ha nem csupán újabb kísérleti programok indulnak, hanem országos, koherens rendszer jön létre. A rendezvényen minisztériumi képviselők, szakértők és vállalkozók vitatták meg, milyen lépések szükségesek a körforgásos textilipar megvalósításához.

A városi és állami szereplők közötti együttműködés kulcsfontosságú ahhoz, hogy Románia képes legyen hatékony textil-újrahasznosítási rendszert kiépíteni. Ezt példázza Buzău városának kezdeményezése is: Constantin Toma polgármester beszámolt arról, hogy városi szinten már elindítottak egy kísérleti programot. Ez azt jelenti, hogy textilgyűjtő konténereket helyeztek el civil szervezetekkel együttműködve a lakónegyedekben. A cél, hogy hosszú távon egy regionális újrahasznosító központ is létrejöhessen, amely a megyén túli területeket is kiszolgálhatná. Ehhez azonban stabil törvényi háttérre, központi finanszírozásra és magánbefektetői partnerségekre is szükség lenne – hangsúlyozta a városvezető.

Mihaela Frăsineanu, a miniszterelnöki hivatal tanácsosa arra hívta fel a figyelmet:

jelenleg nem állnak rendelkezésre pontos és egységes adatok arról, mekkora mennyiségű textilhulladék keletkezik az országban, és hová kerül ez a hulladék. Egy ilyen átlátható és részletes országos adatbázis hiányában nem lehet hatékony rendszert tervezni és működtetni.

A konferencián részt vevő szakmai szervezetek és vállalkozások egyaránt jelezték: a textilújrahasznosító iparág nehéz időszakon megy keresztül, sok szereplő már most is csupán vegetál, és ha nem kapnak sürgős támogatást – legyen az pénzügyi, jogi vagy infrastrukturális –, akkor rövid időn belül kénytelenek lesznek leállni. A fast fashion nyomása, a piacképes újrahasznosított anyagok hiánya és az alacsony minőségű ruhák tömeges beáramlása tovább súlyosbítja a helyzetet. Az iparág képviselői ezért hangsúlyozták: rendszerszintű, gyors és összehangolt intézkedések nélkül a textil újrahasznosítás csak jó szándék marad valódi hatás nélkül.

Lenne kapacitás a textilhulladékok feldolgozására Romániában, de gazdaságilag nem fenntartható

A Szabad Európa Románia idén januárban készített interjút Gündisch Zoltánnal, és arra kérték, saccolja meg, hány textilgyűjtő konténer lehet az országban. A szakember szerint 1 500-2 000 gyűjtőhely működik, de legalább 5 000-10 000 darabra lenne szükség ahhoz, hogy lefedjék az ország igényeit.

Gündisch Zoltán szerint Romániának lenne kapacitása arra, hogy feldolgozza az újrahasználható textíliákat. „Vannak olyan cégek, amelyek ezt már régóta végzik, és képesek lennének feldolgozni a Romániában begyűjtött mennyiségeket is. De felmerül a kérdés: ezeknek a ruháknak az értéke elég magas-e ahhoz, hogy finanszírozni lehessen ezt a folyamatot?” – fogalmazott az ARETEX elnöke.

Hozzátette: érdemes lenne megfontolni – ahogyan azt az Európai Unióban is teszik – a gyártói felelősség kiterjesztését. Ez azt jelentené, hogy a ruházati termékek gyártói, a csomagolóanyagokhoz hasonlóan, anyagilag is hozzájárulnának a textíliák begyűjtésének, újrafelhasználásának és újrahasznosításának költségeihez. Szerinte enélkül a hozzájárulás nélkül jelenleg nem lenne gazdaságilag fenntartható, hogy a magánszektor olyan válogatást végezzen, amely a különböző romániai térségekből származó ruhák minőségén alapul. Úgy véli, bizonyos városokban valószínűleg jobb minőségű ruhák kerülnek a gyűjtőpontokra, de sok más településen ezek a darabok nem elég értékesek ahhoz, hogy egy magánvállalkozás ki tudja gazdálkodni a gyűjtéssel és újrafelhasználással járó összes költséget.

A textilipar környezeti hatásainak ismeretében világossá válik, hogy az egyéni döntéseinknek komoly tétje van. Egy-egy ruhadarab mögött tízezer liter víz, kőolajalapú szintetikus anyagok és több tonna szén-dioxid kibocsátás állhat, amit csak fokoz az a gyakorlat, hogy évente több százezer tonna textilhulladék végzi szeméttelepeken. Ahogy Gündisch Zoltán is hangsúlyozta: már azzal is sokat tehetünk, ha odafigyelünk, hova dobjuk a megunt ruhadarabokat, ha tudatosabban vásárolunk, és ha nem idegenkedünk a másodkézből származó ruháktól.