Továbbra is tojásba fecskendezett rovarirtóval mérgezhetik az állatokat Nagyszalonta környékén
Úgy tűnik, folytatódik az állatok rovarirtóval történő mérgezése Nagyszalonta környékén. Kedden egy barna rétihéja tetemét találták meg a kisváros egyik utcájában, mellette néhány gyanús tojással, számolt be az esetről a Bihoreanul.
Az elhullott madártól a Milvus Csoport képviselői értesítették a bihari környezetvédelmi őrséget. A nagytestű, védett madáron nem voltak olyan sérülésnek nyomai, ami a halálát okozhatta volna. Ugyanakkor az állat közelében néhány gyanús tojás találtak, amelyeket valószínűleg megmérgeztek.
A környezetvédelmi hatóságok átvizsgálták a környéket, de más elhullott állatot vagy gyanús tojást nem találtak. Az illetékes közegészségügyi hatóság vizsgálatokat folytat annak megállapítására, hogy milyen anyagot nyelhetett le a madár, ami végül a halálát okozta, illetve mit tartalmazhatnak a közelében talált tojások.
Nem ez az első eset, hogy Nagyszalonta környékén a helyiek döglött madarakat találtak, és nem lenne meglepő, ha kiderülne, mérgezett tojások okozták az állat vesztét. A korábbi években már végeztek vizsgálatokat, amiből kiderült, oxamil hatóanyagú, Vydate nevű halálos növényvédő szert fecskendeztek a tojásokba, amivel számos állat halálát okozták. Akkor többen is a területet használó vadásztársaságot gyanúsították meg, a hatósági eljárások azonban szerre kudarcot vallottak, így senkit sem vontak még felelősségre az illegális tevékenységért.
Nagy Attila, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi szakértője 2020-ban azt nyilatkozta a Transindexnek, évek óta folyik a vadállatok mérgezése a környéken. Az ornitológus akkor azt mondta: nagy valószínűséggel a rókákat és a szarkákat akarják ily módon irtani, azonban a méreg nem válogat.
A helyi vadásztársaságnak jelentős bevételeik származnak az oda érkező bérvadászokból, így a céljuk pedig az, hogy minél több kilőhető fácán és nyúl legyen a környéken. Mivel a szarkák eléggé sok fácántojást esznek, a rókák pedig meglehetősen sok fácánt és nyulat fognak, ezeket érdekükben áll irtani, vélekedett akkor a szakember.
A Bihoreanul azt is megjegyzi, hogy a román-magyar határ másik oldalán is találtak elhullott madarakat. Mórhalom közelében 10 elhullott ragadozómadarat találtak. Ott a nyomok alapján arra jutottak, hogy a mérget csirkehúsba rejtve szórták szét a területen. A Kiskunsági Nemzeti Park arra figyelmeztet, aki gyanús húsdarabokat, tyúktojásokat vagy nagyobb számú elpusztult állatot észlel a szabadban, semmiféleképpen ne nyúljon ezekhez és azonnal értesítse a hatóságokat.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!