Elkészült a kihalással fenyegetett romániai madárfajok listája, több mint 40 faj érintett
2022. december 6. – 09:48
frissítve
Elkészült a madárfajok Vörös listája, ami a kihalással fenyegetettségüket méri, tájékoztat a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye. A Vörös listát a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium állította össze a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoporttal közösen.
Az „élet barométereként” is hívott Vörös lista olyan egyértelműen meghatározott paraméterek alapján méri a madarak kihalásának veszélyét, mint a populáció mérete, annak változása és a faj romániai elterjedési területe. A lista összeállításához 259 fajt elemeztek, az összes rendszeresen költő hazai fajt és néhány téli vendéget. A 259 vizsgált fajból 12 madárfaj tűnt el a romániai költőállományból az elmúlt évszázadban. Összesen 43 faj (16,6%) veszélyeztetett (kihalással fenyegetett), 27 faj (10,42%) mérsékelten fenyegetett (NT) és 180 faj (69,5%) jelenleg nem veszélyeztetett.
Az elemzés szerint hét faj tartozik a súlyosan veszélyeztetett (CR) kategóriába, közülük hat a költési időszakban: kerceréce (Bucephala clangula), kis bukó (Mergellus albellus), barna kánya (Milvus migrans), parlagi sas (Aquila heliaca), túzok (Otis tarda), kacagó csér (Gelochelidon nilotica), míg a kis lilik (Anser erythropus) a telelési időszakban minősül veszélyeztetettnek.
„Az antropogén eredetű hatások a vizes és a nyílt élőhelyeken, például a réteken, legelőkön, szántóföldeken élő madárfajok esetében a legintenzívebbek. Ezek az élőhelyek adnak otthont a legtöbb veszélyeztetett vagy negatív populációs trendet mutató fajnak. A nyílt élőhelyeket egyre inkább veszélyezteti a növekvő intenzitású mezőgazdaság, a rovarirtó szerek használata és a monokultúrák, amelyeket a termelők előnyben részesítenek a foltos, mozaikos földekkel szemben. A vizes élőhelyeket a lecsapolás, a haltenyésztés vagy éppen az intenzív halászat veszélyezteti. Ezekhez a fenyegetésekhez és az antropogén eredetű nyomásokhoz jön még az éghajlatváltozás hatása” – idézi a közlemény Ciprian Fântânăt, a SOR természetvédelmi igazgatóját. A Vörös listát jóváhagyó rendelet itt tekinthető meg.
95 faj szerepel a nemzeti érdekű fajok listáján
A Vörös lista eredményei alapján ugyanakkor elkészült a kiemelt jelentőségű fajok listája, amely 95 olyan fajt tartalmaz, amelyek megőrzéséért Románia nagy felelősséggel tartozik. Tizenkilenc olyan fajt is azonosítottak, amelyek igen nagy arányban (az európai populáció több mint 30%-a) fordulnak elő Romániában. E fajok esetében Romániának különleges felelőssége van abban, hogy biztosítsa e populációk fennmaradását. A 19 faj közül három faj nemzeti vagy globálisan veszélyeztetett státuszú: a rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus), amely nemzeti szinten veszélyeztetett, mivel a teljes populáció Románia egy területén fészkel, a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis), amely nemzeti és globális szinten is veszélyeztetett, és kis őrgébics (Lanius minor), amely nemzeti szinten veszélyeztetett.
A tájékoztatásban megjegyzik, hogy ez az első olyan Vörös lista, amelyet a román állam, hivatalos miniszteri rendelettel (2015/2022-es számú) jóváhagyott.
A Vörös lista kidolgozásában fontos szerepet játszott a SOR és a Milvus Csoport közötti együttműködés, valamint az nagy mennyiségű adat, amelyet a két szervezet a három évtizedes tevékenysége alatt gyűjtött össze a monitoring programjai során.
„Az adatok jelentős részét a Környezetvédelmi Minisztérium projektjének részeként gyűjtöttük, de az évek során a monitoring programjainkban összegyűjtött információk nélkül a Vörös listára vonatkozó adatok nem lennének olyan pontosak. Ezért szeretnénk megköszönni a megfigyelési programokban részt vevő önkénteseknek az általuk minden évben végzett munkát – hiszen ez a fantasztikus természetvédelmi eredmény elsősorban nekik köszönhető” – idézik Papp Tamást, a Milvus Csoport elnökét.
A Vörös lista összeállítása az első lépés a sűrgős védelemre szoruló fajok azonosításában, hiszen megteremti a jogi keretet azon védelmi intézkedések rangsorolásához, amelyek biztosíthatják a romániai madárfajok fennmaradását.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!