Függőség vagy izoláció: mi marad a szabadságból, ha offline teszünk egy nemzedéket?

Ausztrália kedden reggel úgy ébredt, hogy több millió 16 év alatti tini fiókját egyszerűen – és mint ügy: végérvényesen – leszedték a legnagyobb közösségi média platformokról. Mit kezdjünk ezzel?

Ausztrália lett az első állam a világon, amely ilyen radikális lépést tett: a 10 legnépszerűbb szolgáltató – Instagram, Facebook, Threads, Snapchat, YouTube, TikTok, Kick, Reddit, Twitch és X – fiókjait le kellett tiltaniuk, akinek a regisztrált életkora kevesebb volt 16-nál. (The Guardian)

Az ausztrál törvény életbe lépett — tehát mostantól már több mint egymillió, 16 év alatti felhasználó fiókját letiltották. Már a tiltás bevezetése előtt 200 000 TikTok-fiókot deaktiváltak – írja a Reuters –, és más fiókok következnek a közeljövőben.

Az indok a klasszikus: a gyerekek védelme az algoritmus függőségtől, a digitális zaklatástól, a kártékony online behatásoktól. De ami egybehangzó: még soha nem próbált meg senki ilyet, hogy egyszerűen kivenne egy egész generációt a közösségi hálókból.

Egy generáció kikapcsolva: mit üzen Ausztrália radikális digitális kísérlete?

Mi történik, ha most a tizenévesek kiáltanak:

„de hát a barátaim ott vannak”?

Mi történik, ha késő. Ha mára már pont a technológia lett a társas élet, a tanulás, a jövőépítés terepe?

A szabályozók úgy számolnak, hogy a tech-óriásoknak „észszerű lépéseket” kell tenniük: életkor-ellenőrzés, fióktiltás, újak blokkolása. Aki nem teszi meg, fél milliárd forintos (vagy annál nagyobb) bírságra számíthat. (ABC)

Ezzel viszont felmerül a kérdés: mennyire praktikus?

Már az első órákban kiderült, hogy sok tizenéves a rendszer hibáin keresztül próbál azonosítatlan maradni, vagy hamis adatokat ad meg. (Híradó)

És kérdés, hová vezet mindez: valóban egészségesebb gyerekekhez? Vagy csak felszín alatti migrációt eredményez alternatív, kevésbé szabályozott platformokra?

És ami talán a legégetőbb: nem lop ki ezzel a társadalom valamit az új nemzedékek kezéből a közösséget? a szabad véleményformálás aktuális civil platformját? a digitális polgári létet?

A döntés hatására sok fiatal búcsú-, nosztalgia- és gyászposztokat tett közzé: „végleg” elveszettnek érzik közösségeiket, barátaikat és azokat a közösségi terek-kapcsolatokat, amelyeket eddig a platformok biztosítottak. Ugyanakkor – olvasható – néhány tinédzser üdvözölte is a tilalmat, mondván: így talán kevesebb időt fognak képernyő előtt tölteni.

Ausztrália döntése tanulságos kísérlet: ha sikerül, más országok követhetik.

De ha kudarc,

akkor a fiatalság elüldözése lehet a tét. Nem a függőség, hanem az izoláció miatt.

Nem éppen hogy ez az a jövő, amit nem akarnánk?

Mi marad a kapcsolatunkból velük, ha kényszerrel offline-ra tesszük a gyerekeinket?

[Ezt, itthonról ki-ki, ugye, pontosan tudjuk. Túl jól nem alakul. Nem fenntarthatóan*. Kicsiben legalábbis, családban: mindig, mindig, mindig visszaüt.]

A tiltás érvénybe lépése napján – 2025.12.10. – erről a kontinensről olybá tűnik: ez a lépés egyszerre szimbolikus és radikális, nem csupán technológiai korlátozás: generációs elszakadás is.

Az ausztrál döntés – egy egész generáció kötelező leválasztása a közösségi médiáról – első pillantásra valóban távolinak tűnik Magyarországról vagy Erdélyből nézve. De a kérdés valójában nem földrajzi, hanem politikai-társadalmi:

mennyire vagyunk készek belenyúlni abba a térbe, amely ma a társadalmi élet egyik fő infrastruktúrája?

Magyarországon a digitális szabályozás kérdése már egyszer robbant: a 2014-es „netadó” elleni budapesti tömegtüntetés megmutatta, hogy a társadalom milyen érzékeny a digitális térhez való hozzáférés korlátozására.

A tiltakozás nem pusztán egy adónem ellen szólt: a digitális szabadság védelméről, arról az érzésről, hogy a net nem luxus, hanem létfeltétel. Ez akkor egyértelmű társadalmi üzenet volt: politikai kockázat belenyúlni az online tér autonómiájába.

Ausztrália mostani lépése ennek a másik vége: nem a hozzáférést árazza meg, hanem a hozzáférést vonja meg egy teljes korosztálytól. A cél nem fiskális, hanem paternalista – gyermekvédelem, digitális egészség, közösségfejlődés –, de a hatás ugyanúgy a szabadság tereinek újraszabása.

Erdélyből nézve a kérdés még összetettebb.

A kisebbségi létben az online tér gyakran nemcsak szórakozás, hanem identitásfenntartás, közösségépítés, a „szórvány-nyilvánosság” terepe. Vajon lenne-e legitimitása egy olyan törvénynek, amely ezekhez a csatornákhoz korosztályos alapon nyúl? Vagy épp a sérülékeny közösségekben lenne a legnagyobb felháborodás?

De a legfontosabb talán ez: Ausztrália túl távol van-e ahhoz, hogy megérezzük a tétet? A válasz valószínűleg: nem.

A digitális szabályozás ugyanis láncreakcióként terjed. Ha egy nagy demokrácia olyan eszközt vezet be, amelyet korábban senki, akkor a többi ország – különösen az Európai Unió, ahol már most szigorúbb életkor-ellenőrzést és platformfelelősséget követelnek – figyelni kezd.

A kérdés, amely előbb-utóbb nálunk is felmerül:

• Mit ér a gyerekvédelem, ha közben a digitális állampolgárságot korlátozzuk?
• Mit ér a szabadság, ha közben az algoritmikus kitettség rombolja a fiatalok mentális egészségét?
• Hol húzódik a közjó és az önrendelkezés határa?
• És ki dönt erről: a törvényhozó, a szülő, vagy maga a fiatal?

Ausztrália példája nem azért fontos, mert „messze van”, hanem mert elsőként próbálta meg jogi eszközökkel újrarajzolni egy generáció digitális életét. A kérdés csak az, hogy Európa, és benne Magyarország vagy Erdély, mikor kerül ugyanennek a dilemmának a kapujába, és milyen választ ad majd.

A nagy kérdés

Ez a generáció – a tiltott ausztrál tinédzserek, a túlterhelt európaiak, a romániai és magyarországi fiatalok – vajon úgy tekint (!már most) az internetre, mint a mi generációnk? A végtelen térre, ahol mindenki jelen van?

Vagy inkább egy korlátozott, fragmentált, személyes ökoszisztémára, ahol mindenki csak oda megy, ahol jól bánnak vele?

Én – Európából, Romániából, székelyföldi anyukaként – négyfal-közelről látom: már jóval a mostani ausztrál tiltás előtt elkezdett szétnyílni az a tér, amelyet internetnek hívunk.

A Covid alatti kényszerű összezártságban vált először világossá, mennyire máshol zajlik a tinédzserek online élete, mint ahol mi gondolnánk.

Nem a klasszikus közösségi média felületei szervezik őket, hanem saját, zárt, sokszor láthatatlan birodalmak. Tízéves kor alatt „szervereket” alakítanak ki: saját szabályokkal, önvédelmi mechanizmusokkal, belső kulturális kódokkal, camouflage-zsal.

Ez a világ nem a régi internet folytatása, és nem is a közösségi platformok logikája szerint működik – sokkal inkább önrendelkező, fragmentált és rejtett. Ha egy új internet születik, akkor ez lesz a nyoma: nem technológiai forradalom, hanem kulturális kivonulás.

Lehet, hogy az „új internet” nem technológiai, hanem kulturális forradalom lesz.

Az első generáció, amely nem a közösségi média szerint formálja önmagát, hanem saját mértékei szerint. A kérdés csak az: készen áll-e erre a világ.

Illetve, és ezt szorongva várom: Ausztráliában mi lesz a collateral damage?

Arról, hogy a marketing (aki eddig social medián láthatta, tanulgatta, a viselkedésüket, a trendeket) kapott egy hatalmi pozícióból diktált öngólt – most ne is beszéljünk. Nem borítékolom, mit lépnek majd az Óriások. Hanem, javaslom: nézzük végig, okosan kapcsolódva, együtt.

*Lábjegyzet a fenntarthatóságról, mikrokozmosz:

Mi itthon dealelünk. Most készítem a szerződés update-ot, át is ültem ahogy ez éles oda, ügyrendben. (Ti. bejelentettem nemrég szóban a változásokat, irányelveket. Viszont, amíg nem írjuk alá mindketten, gyerekkel mármint, addig még a régi él. Él.)

De, nade: a Discordra Ő maga vett fel.

Ő engedte: logisztikailag neki komfortosabb, ha nem keringek körbe-körbe, kétségbeesetten, hogy hol érném el. Együttműködik – hiszen szeretjük egymást, ha tinédzser is, ez azért alap: ráépül a szabadsága. Értenem kell őt. Tudja, hogy akkor döntök majd jól.

És, nem élek vissza, ha viszem, mi a pálya a requestjeimhez, és hát első kézből látom, kivel van épp fenn, mit, mióta, etc.

Láttam, nem is egyszer, hogy esek arcra, amikor erőből. Na, az fáj.