Jeszenszky Géza: Melyik parton köt ki a román komp?

Majdnem közhely, hogy Magyarország egy kompország, a Nyugat és a Kelet határán, és hol a nemzetközi politika hullámai sodorják, hol pedig saját kormányosa(i) viszik az egyik partról a másikra. Megkönnyíti az ingamozgást, hogy a magyarok, mi magunk is állandóan megosztottak vagyunk, nemcsak a belpolitikában, de külpolitikai orientáció tekintetében is: „A Kelet népe” hol azt hiszi, hogy „ex Oriente lux”, hol azt, hogy a Nyugat védelmezője a keleti barbársággal szemben, hol pedig mintájukat követve azonosulni akar a nyugati demokráciákkal.

Azonban egész Kelet-Közép-Európáról, annak népeiről is elmondható, hogy nincsenek szilárdan lehorgonyozva egyik oldalra sem. Mégis a fő tendencia jó ezer éve az, hogy a balti országok, a lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok, szlovének és horvátok a latin ábécét és azzal együtt a nyugati kereszténységet választották, és a modern korban a nyugateurópai mintákat igyekezték követni, céljuk a fejlettebb és gazdagabb európai országokat utolérni, azokhoz fölzárkózni.

A „balkáni” jelzővel illetett népek keleti kötődése erősebb, ezt jelzi írásmódjuk, vallásuk, talán mentalitásuk is, nem ismerték a gótikát, nem volt reneszánszuk, de azért a nagy keleti testvérrel kapcsolatban ők is ambivalensek, támogatására gyakran számítottak, de gyilkos öleléséből nem kértek.

A románság egy külön alkategória: századokon át cirill betűkkel írtak, vallásuk ortodox volt, de idővel papjaik egy része átállt Rómához és követőikkel együtt létrehozták az uniátus avagy görögkatolikus egyházat. Ez behozta a román köztudatba az érthetően nagyon tetszetős dáko-román kontinuitás eszméjét, és ezzel együtt a nyugati orientációt is. Logikus volt a következmény: a 19. században írást és orientációt cseréltek (az orosz uralom alá került moldovaiak kivételével), a poroszoktól hoztak maguknak királyt, de tekintetüket legalább annyira vetették Párizsra, de Londonra is, mint a magyarok. 1919-ben ez elhozta a románok számára Nagy-Romániát, igazolva a nyugati orientáció helyességét. Erdély, és ezzel a több millió nyugatos kultúrájú román bekebelezése tovább közelítette Románia Nyugat-Európához. Az oroszokhoz fűződő viszony azonban ambivalensé vált: Besszarábia elragadása és a két fejedelemség időnkénti orosz megszállása miatt ellenséges volt, de orosz szövetségben rázták le a románok végleg a török függést és lettek 1878-ban elismert független állam, 1916-17-ben pedig meghatározó orosz katonai támogatással harcoltak Erdély birtoklásáért. 1945-46-ban ugyan Sztálin reájuk kényszerítette a kommunizmust, de kizárólag neki köszönhették Erdélyt, a trianoni határok visszaállítását.

1990-ben még úgy nézett ki, hogy Magyarország tekintélye fölívelt, gazdasági és politikai tekintetben az új Európa egyik „éllovasa,” nyugati szomszédaihoz hasonló liberális demokrácia lett, miközben Romániát magukat kommunistából nacionalistává átfestők vezetik. Románia csak három évvel Magyarország után lett az európai demokráciák klubjának, az Európa Tanácsnak a tagja, és csak öt évvel később fogadta be tagjai sorába a NATO. 2025. május 4-én mindez teljesen megfordulni látszik. A Transtelexen írtam 2023. május 16-án: „Románia is jól kihasználja az ukrán háborút, annak elhúzódását. Érdemi támogatást nyújt Ukrajnának, miközben elmélyíti katonai együttműködését a NATO-val és annak vezető hatalmával. Az Egyesült Államok, illetve a NATO második legfontosabb kelet-európai partnerévé vált, és az Európai Unió támogatásaival gazdasága is egyre jobb képet mutat. Formálódik a szoros kapcsolat Lengyelország, Ukrajna és Románia között, ez tovább fogja növelni e három ország európai súlyát és befolyását.” A folytatás ugyanott, 2024. november 29-i cikkemben: „Románia, csakúgy, mint Magyarország, ma frontország, határos a függetlenségéért az orosz agresszió ellen hősies harcot folytató Ukrajnával. … Miközben a mai magyar kormány, szövetségeseitől elfordulva, egyre nyíltabban a Kelet autokráciái mellé áll, Románia az euro-atlanti világ fontos és megbízható tagja.” És akkor jött a váratlan fordulat, a romániai elnökválasztás első fordulójában a nyíltan Putyin-barát, a két világháború közti szélsőjobb, az antiszemita és magyargyűlölő Vasgárda nézeteit idéző Georgescu végzett az élen. Erre novemberi írásomban úgy reagáltam, hogy „esetleges győzelme, tetézve a soviniszta szélsőség jó szereplésével a december 1-jei parlamenti választásokon, Romániát rossz útra terelné, sőt könnyen tragikus helyzetet eredményezne Dél-kelet Európában. Újabb utat nyitna az autokratikus Oroszország számára az EU, a Nyugat felé, annak ellenében: oroszbarát kormány van Szerbiában, Bosznia szerb tagköztársaságában, és Észak-Macedónia is erre fordult a legutóbbi választások eredményével.” Egyben azonban tévedtem: „Várható, hogy a románok jó politikai ösztöne felülkerekedik, és Georgescu így vagy úgy, de el fog tűnni a süllyesztőben, még akkor is, ha Trump köreinek tetszik.”

Az Úz-völgyi magyar katonák (köztük román nemzetiségűek) sírjait meggyalázó, az erdélyi magyarok ellen gyűlöletet szító George Simion államelnökké választásának az esélye – remélhetőleg – tényleg félreverte az erdélyi és partiumi magyar harangokat. A magyar püspökök, római katolikusok, reformátusok, unitáriusok közös közleményükben azt írják, hogy Románia történelmi válaszúthoz érkezett, az államfőválasztás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését és az ország nemzetközi irányultságát. Az RMDSZ egyértelműen kiáll Nicușor Dan elnökjelölt mellett, és remélhető, hogy a hatalmas veszélyt megértve az erdélyi magyarság, fölébredve, nagy tömegben szavaz rá, bármit is sugallnak Budapestről egyesek. Még csak nem is tekinti „a kisebbik rossz”-nak.

De hogyan fognak szavazni a románok? Az elmúlt napokban az erdélyi magyarok tekintélyes személyiségei elmondták, megírták, miért szavazott annyi román Simionra. De belegondoltak-e a románok, kivált a külföldön élő és dolgozó, reá szavazók, mit jelentene egy Simion – Georgescu páros, az AUR győzelme? Elfordulást a Románia területi épségét is garantáló NATO-tól, a külföldi munkavállalást lehetővé tevő és a jólét lehetőségét biztosító Európai Uniótól. Románia gazdasági kapcsolatainak összeomlását. A politikai- és sajtószabadságot megszüntető orosz és kínai modell bevezetését. Annak a nemzetközi súlynak az elveszítését, amit szerencsével és okos helyezkedéssel Románia az elmúlt kétszáz évben, kivált az elmúlt öt évben magának megszerzett.

Miniszterként, majd washingtoni nagykövetként személyes jó viszonyban voltam olyan román szociáldemokrata politikusokkal, mint Teodor Meleșcanu és Mircea Geoană. Ti, egykori kollégáim, hogyan fogtok szavazni és mit tanácsoltok a román választóknak?