Ferenc pápa nőügyekkel is foglalkozik, ami nagy lépés az egyházon belül

„Lányok, köszi, hogy ti voltatok az első tanúi a feltámadásnak, és hírt adtatok róla! Innen átvesszük!”

– olvasható egy lelkészből lett grafikus illusztrációján. Ez a húsvéti jelenet élesen, de pontosan foglalja össze mindazt, amit a kereszténység több évezredes történelmében a nők szerepéről, a nekik szánt szerepről tudhatunk. Erről egy korábbi Szemlélek-cikksorozat részeként írtam már a Telexen. Ebben a mostani elemzésben a közelgő pápalátogatás apropóján inkább arról lesz szó, hogyan próbálja Ferenc pápa ezt a több évezredes hagyományt átformálni, és hogy a pozitív példák mellett milyen akadályokba ütközhet a „nőügy” a Vatikánban.

Ferenc, a nők szószólója

„Az a társadalom, amely nincs abban a helyzetben, hogy a nőknek nagyobb szerepet adjon, nem lesz képes előbbre jutni” – mondta 2022 novemberében a Szentatya újságírói kérdésre válaszolva a Bahreinből Rómába tartó repülőgépen. Ugyanitt azt is megfogalmazta, hogy a nők „már többször bizonyították, hogy jobb vezetők, mint a férfiak. Az a tapasztalatom, hogy a dolgok minden alkalommal jobban kezdenek működni, amint egy nőt felelősségteljes hivatalba neveznek ki a Vatikánban.”

Legutóbb idén március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából beszélt a nők helyzetéről: elítélte a nőkkel szembeni erőszakot és előítéleteket, és azt mondta, hogy az egyenlő bérezés és az esélyegyenlőség biztosítása segíthet egy békésebb világ megteremtésében.

A pápa a La Stampa című olasz napilap által megjelentetett, „Több női vezető egy jobb világért” című könyvhöz írt előszavában – melyet a Vatican News honlap is közzétett – leszögezte: a nőknek nemcsak a családban, hanem az élet minden területén joguk van bizonyítani.

„Szeretem azt hinni, hogy ha a nők teljes esélyegyenlőséget élvezhetnének, akkor jelentősen hozzájárulhatnának a szükséges változáshoz a béke, a befogadás, a szolidaritás és az integrális fenntarthatóság világa felé.”

– írta a Szentatya.

Ugyanennek a könyvnek az előszavában a pápa a férfiak és a nők közötti különbségekre is kitért. Mint írta, a nők „jobban odafigyelnek a környezet védelmére, tekintetük nem a múltra, hanem a jövőre irányul.” Ferenc szerint a nőknek a férfiakéval egyenlő bérezést kell kapniuk az egyenlő szerepekért, a fennálló bérszakadékot „súlyos igazságtalanságnak” nevezi. Elítéli emellett a nők elleni erőszak „pestisét”, és felidézi egy 2021-ben tartott beszédét, amikor a nőket érő elnyomást és erőszakot nyílt sebnek nevezte, amely „az elnyomás patriarchális és macsó kultúrájából ered”.

Azt pedig, hogy mindezeket komolyan is gondolja, döntései bizonyítják: pápai beiktatása óta számos nőt nevezett ki vezető pozícióba. Nőnap alkalmából a Szentszék számadatokat is közölt, amelyek szerint jelenleg 1165 nő dolgozik a Vatikánban, mintegy 320-szal több, mint 10 évvel ezelőtt, Ferenc megválasztásakor. Csak tavaly három nőt nevezett ki abba, a korábban kizárólag férfiakból álló bizottságba, amely a püspökök kiválasztásában ad neki tanácsot. 2021-ben pedig Raffaella Petrini olasz apáca lett a Vatikán kormányzói posztjának második számú vezetője, ezzel ő lett a világ legkisebb államának legmagasabb rangú nője.

A katolikus egyházfő az utóbbi években női vezetőt nevezett ki a Vatikáni Múzeumok élére, illetve a vatikáni sajtószolgálat helyettes vezetői tisztségébe. A püspöki szinódus tanácsadói között jelenleg négy nő tevékenykedik, ők a nagy találkozók előkészítésében vesznek részt. Arról pedig már 2016 májusában, a női szerzetesrendek vezetőinek konferenciáján tett látogatásakor is beszélt a pápa, hogy jobban be kellene vonni a nőket az egyház döntési folyamataiba,

Szükség van a nők látásmódjára, meg kell hallgatni őket. Nem szolgai munkára hivatottak, hanem szolgálatra.

2018 júniusában egy szentmisén a nők tárgyként való kezelése, kihasználása ellen emelte fel a szavát, és azt mondta: a nők segítenek minden férfit abban, hogy Isten képmásai és hasonmásai lehessenek. Jézus korában a nő „másodosztályú” volt, szinte rabszolga. Jézus nőkre vonatkozó tanítása Ferenc pápa szerint megváltoztatja a történelmet. Megadja a nőket megillető méltóságot, egy szintre helyezi őket a férfiakkal. A férfi nem előbbre való és a nő nem valamivel lejjebb helyezkedik el, hanem egy szinten vannak. A férfi önmagában, nő nélkül – legyen anya, nővér, feleség, munkatárs vagy barát – nem lehet Isten képmása.

Az ordináció-plafon

Egy új, katolikus nők körében végzett felmérés szerint mégis sokan úgy érzik, hogy az egyház diszkriminálja őket. Az ausztráliai Newcastle-i Egyetem nemrég – a Vatikán által is – közzétett felmérése alapján a több mint 17 ezer megkérdezett katolikus nő közel 80 százaléka szerint az egyházi vezetés minden szintjén helyet kellene kapniuk a nőknek. És itt egy nyilvánvaló és áthidalhatatlan akadályba ütközünk: a nők pappá szentelésének lehetősége ugyanis továbbra is kizárt a katolikus egyházban. Az egyház tanítása szerint papok csak férfiak lehetnek, azon az alapon, hogy Jézus férfiakat választott apostolnak.

A protestáns – evangélikus, református, metodista, baptista – egyházakban ezzel szemben több évtizedes, a református egyházban több mint százéves hagyománya van a nők lelkésszé avatásának. Azon a gyakorlati alapon, hogy a lelkészi szolgálat elvégzésére nők is alkalmasak. És azon a teológiai alapon, hogy akit Isten szolgálatra hív el, annak nem lehet gátja sem a neme, sem a bőrszíne.

A Vatikánban bemutatott felmérésből ugyanakkor kiderült, hogy a válaszadók kétharmada, azaz 68%-a egyetértett azzal, hogy a nők is jogosultak legyenek a pappá szentelésre. Lengyelország és Dél-Afrika kivételével a megkérdezett 104 ország mindegyikében többségben volt a női papság támogatása.

Emberi erőforrások

Mivel Ferenc pápa nem támogatja a női papságot, a nőket érintő rendszeres megnyilvánulásai alapján akár arra is következtethetünk, hogy a nők megszólítása lehet egyben lelki gondozói vagy missziói húzás is a pápától. Az egyháztagok többsége nő, így ez arra irányulhat, hogy a hívek többségét egyszerűen, nyíltan és nagy empátiával szólítsa meg, az egyházfő szavain keresztül figyelmet és megértést kapjanak. Ha csak ennyi lenne a célja, az értelme a pápa „nőpolitikájának”, már azt is hatalmas előrelépésként értékelhetnénk. A sokszor meglehetősen (és olykor toxikusan) maszkulin, vagy ahogyan maga a pápa fogalmazott, „macsó” egyházi közegben.

Ám az, hogy komolyabb pozíciókra ki is nevez nőket, azt mutatja, hogy nem csupán kommunikációs húzásról van szó. A nők térnyerése azonban még egy másik súlyos problémára is rávilágíthat, amelynek részletesebb kifejtése nem tartozik ennek a cikknek a tárgyához, de ezen a ponton érdemes kitérni rá. Ez az a szintén több évtizede fennálló krízis, miszerint kevés, és csak egyre fogy a (férfi) szolgálattevő az egyházakban, ez a pálya a maga megkötöttségeivel egyre kevésbé népszerű. Az pedig történelmileg a protestáns egyházakban is úgy alakult, hogy a nők akkor nyerhettek nagyobb teret, amikor a szolgálatra bevethető férfiak egész egyszerűen elfogytak.

Genderkérdés, vatikáni gyújtóponttal

Annak, hogy az egyházi kommunikációban egyre több szó esik a nők helyzetéről, ahhoz is köze lehet, hogy a gender kifejezéstől – ami eredetileg egyébként a férfiak és a nők közötti társadalmi különbségeket volt hivatott leírni – megtisztulni látszik a hivatalos egyházi kommunikáció. Ferenc pápa is mintha tudatosan, folyamatosan férfiakról és nőkről beszélne. A szóhasználat azért nem teljesen lényegtelen, mert amikor a pápa férfiakról és nőkről beszél, egyértelműen és nyíltan a nők helyzetéről és helyzetbe hozásáról beszél. Viszont a gender kifejezést, ami mára az összes nemi identitást magában foglalja, illetve a hozzá kapcsolódó jelenségeket sokszor kritikával illeti.

Ahogy Kováts Eszter Genderőrületek című könyvében rámutat – és ezt azóta más kutatók is is megerősítették –, maga a „genderideológia” szó, illetve az, hogy a „gender” valamifajta „hanyatlástörténet” része, Ratzinger és Wojtyla bíborosoktól, valamint néhány vatikáni szervezettől származik. Ők kezdtek el erről írni már a kilencvenes években. Azt pedig szintén a katolikus egyház és a különböző társadalmi mozgalmak viszonyát vizsgáló kutatók mutatták ki, hogy ezek az írások befolyásolták és inspirálták azokat a mozgalmakat, amelyek aztán a 2010-es évek elejétől genderellenes kampányokba vagy tiltakozásba kezdtek. Konkrét törvényjavaslatok, például az abortusz és a melegházasság engedélyezését érintő jogalkotási folyamatok, vagy itthon és Lengyelországban az Isztambuli Egyezmény ratifikálása ellen.

Korábban viszonylagos konszenzus volt azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent a gender kifejezés: ez a fogalom mára teljesen összekuszálódott mindenféle identitásfogalommal, amit ennek a cikknek nem célja szétszálazni. Ferenc pápa „nőpolitikája” éppen azt mutatja, hogy ő sem foglalkozik ezekkel, szeme és szándéka azonban van arra, hogy egyre több területen és pozícióban helyzetbe hozzon nőket.

Ferenc pápa a „genderrel” kapcsolatban egyébként többször is megfogalmazta ellenérzését: „Felteszem magamnak a kérdést, hogy például az ún. genderelmélet nem egy frusztráció és egy rezignáció kifejeződése-e, amely azért szeretné eltörölni a szexuális különbséget, mert nem tudja, hogyan kezelje a vele való szembesülést?”, fogalmazott.

Viszont azt is mondja: „kétségtelen, hogy sokkal többet kell tennünk a nők érdekében, ha a férfi és a nő közötti kölcsönösséget szeretnénk megerősíteni. Nem csupán arra van szükség, hogy jobban meghallgassuk a nőket, hanem arra is, hogy szavuknak valódi súlya, elismert tekintélye legyen mind a társadalomban, mind az egyházban. Jézusnak a nőkhöz való evangéliumi hozzáállása – a miénknél kedvezőtlenebb körülmények között, amikor a nő ténylegesen másodrendű volt – erős fénnyel világít meg egy olyan utat, amely messzire visz, és amelyen alig tettünk meg eddig pár lépést. Még nem értettük meg egész mélységében, milyen dolgokat adhat nekünk és az egész társadalomnak a női géniusz.”

„A vatikáni apácáknak kezd elegük lenni a férfiak kiszolgálásából”

A közcímhez hasonló, néhány évvel ezelőtti hangzatos szalagcímek is bizonyíthatják, hogy egyházon belül a nők maguk is mozgolódnak, hangot mernek adni tapasztalataiknak. Ez az idézet egyébként olyan cikkből származik, amelynek eredetije az Osservatore Romanóban, a Szentszék hivatalos napilapjában jelent meg, és azt a kérdést járta körül, hogy mennyire megbecsült a szerzetesnővérek munkája. (Ennek a cikknek a tanulsága szerint a magyarországi szerzetesnővérek egyébként megbecsültnek érzik magukat.

Bár Ferenc pápa újra és újra egyértelmű kijelentéseket tesz, és a nők megbecsültsége mellett áll ki, a „nőkérdés” magyarországi fogadtatása korántsem egyértelmű az egyházban.

Arról a jelenségről a korábbi, kereszténység és nők témájú cikkünkben is szó esett, hogy a katolikus egyházban is leginkább a szociális és az oktatási területen tevékenykedő nők és nővérek tudnak vezető pozícióig emelkedni. Ennek a helyzetnek egyébként az a sajátossága, hogy nem egyszer előfordul, hogy 70-80 éves nők vezetnek több tucat munkatárssal és több száz ellátottal operáló intézményeket, ami a világi berendezkedésben elképzelhetetlen lenne.

Mások szerint – bár az egyházban nincs tudatos nőgyűlölet vagy tudatos női-férfi szerepfelosztás – valamiféle állóvíz mégis jellemző, amelyben konzerválódnak a nagyon régen kiosztott szerepek, és az azokhoz kapcsolódó értékítéletek. Vannak olyan hangok is, melyek szerint Ferenc pápa lehet „a perifériára szorultak és a kirekesztettek” bajnoka, egyháza mégsem a nők bajnoka, hiszen az még mindig rengeteg területen megtagadja tőlük az egyenjogúságot.

Innen átvehetik?

Az, hogy a nőkérdés idehaza valamelyest még mindig tabunak számít az egyházban, vélhetően annak is köszönhető, hogy Ferenc pápa megosztó személyiség a Katolikus Egyházon belül, illetve a hazai politikai életben is. Köszönhető annak is, hogy a hazai családpolitika ma elsősorban anyaként látja és láttatja a nőket, és ebben a családpolitikában erős szövetségesként tekintenek a történelmi egyházakra is.

Várszegi Asztrik egy korábbi interjúban így foglalta ezt össze: „A »nő helyzete az egyházban« kérdés másként él Latin-Amerikában, másként hat a nyugat-európai közösségekben, és másként Magyarországon. A mi gondolkodásunk – kivétel mindig van – patriarchális, mindenütt a férfiak vannak előnyben, a nőknek másodhegedűs szerepet szánunk, ha szánunk egyáltalán valamilyen szerepet. Logikusan következik ebből, hogy ma is vannak férfiak, akik azt vallják: az asszony maradjon a gyermekszülésnél és a háztartásnál. Félreértés ne essék, kár lenne szerepcseréket erőltetnünk. Őrizzük meg a személyiségünknek, nemiségünknek megfelelő jelleget és feladatokat, de ez nem jelent olyan határt, ami miatt egy nő ne lehetne vezető állásban, adott esetben ne lehetne az egyházában is jelentős szerepe.”

Ferenc pápa szavai és tettei mindenesetre reményt adhatnak, hogy a feltámadás első szemtanúinak tapasztalatai, arcuk és hangjuk megbecsültség formájában egyre inkább visszatükröződik az egyházban is. És nemcsak azért, mert a nőies vagy az annak tartott tulajdonságokra szüksége van az egyháznak (és minden emberi közösségnek), hanem azért is, mert a nő, mint ember, önmagában is értékes teremtmény, méltó a figyelemre és a megbecsültségre a társadalomban és az egyházban egyaránt.

Ez a cikk a Telex és a Szemlélek magazin együttműködésének keretében készült. Ha szívesen olvasna hasonló írásokat, kattintson a Szemlélek oldalára!