Meghalt egy nő. Megölte egy pszichopata, aki előzőleg évtizedekig nőket bántalmazott

„A bíró empátiával közeledett a vádlotthoz. Úgy tűnt, teljes mértékben hitelt ad a védelem forgatókönyvének, amely szerint a vádlott a körülmények súlya alatt, krízishelyzetben vesztette el az önuralmát. A bíró a sértettet, a sértett ügyvédjét sem kérdezte a benyújtott tanúvallomásokról. ”A szeretet megbocsátást is jelent, sokkal inkább mint büntetést – mondta a bíró." (Részlet az Erdély Átlátszó írásából írásából.)

Szégyellje magát a bíró.
Az ügyvédje.
Az ivócimborák.
Az áldozatokat hibáztatók, a bántalmazást bagatellizálók, azok, akik ilyen vagy olyan mentséget találtak és találnak a bántalmazásra.

Akik csak a rendszerben keresik a hibát, és nem látják, hogy mi is ennek a borzalmas rendszernek a részei vagyunk.

Azok is, akik úgy viselkedtek a bántalmazóval, mintha mi se történt volna, és ezzel azt sugallták az áldozatának, hogy vállalható párkapcsolatként, és csak fel lett fújva „az ügy”.

És most tessék. Megöltek egy nőt. Kidobták szemeteszsákban az útszélre. Mint egy szaros pelenkát.

Szebben kellene fogalmazzak? Túl durva a hasonlat? Sérti az olvasó érzékenységét? Akkor olvasd el mégegyszer az előző mondatot: megöltek egy nőt, és szemeteszsákban kidobták egy mezőn, útszélen, mindegy... Ha túl durvának érzed a megfogalmazást, próbáld elképzelni az utolsó perceit...

Ordítani tudnék.

Mikor nevezzük már végre nevén a dolgokat?

Mi kell ahhoz, hogy kimondjuk, hogy ha valaki „csak” egyszer is súlyosan bántalmaz valakit, az nem hiba, hanem bűncselekmény. BŰNCSELEKMÉNY. Ha az a valaki többször bántalmazza ugyanazt az embert vagy más embereket, az nem tévedett, hibázott vagy vesztette el pillanatnyilag a józan ítélőképességét, hanem visszaeső bűnelkövető.

Mikor nézünk szembe azzal, hogy az, hogy egy bántalmazó intelligens, értelmiségi, nem mentő körülmény, hanem sokkal inkább súlyosbító, mert hozzáfér információkhoz, pontosan tudja, hogy amit tesz, az mi (bántalmazás), és milyen következményekkel jár (úgy a saját maga számára, mint azokra, akiket bántalmaz), azt is tudja, hogy lehet(ne) tenni ellene (hosszú, évekig tartó, elkötelezett terápiás munkával).

A B.F. esetében is többször hallottam, olvastam: „szabad hibázni, mindenki megérdemel még egy esélyt”, „megbánta”, „kiégett, azért bántalmazott”. Az évtizedek során többször bántalmazott. Mikor égett ki? Óvodás korában?! Vagy születésekor?! Ha esetleg bántották gyerekkorában (nem tudom), az se mentette volna fel a saját felelőssége alól.

Ha B.F.-et annyira bántotta volna, hogy a partnereit bántalmazta/bántalmazza, akkor az első, vagy legfeljebb a második eset után mindent megtesz azért, hogy ne fordulhasson többször elő. Megtette volna maga miatt. A partnere(i) miatt. A gyereke miatt. De nem tette meg…

Vajon gondolunk arra, amikor leülünk egy bántalmazóval egy asztalhoz, és ahelyett, hogy arról beszélnénk neki, hogy menjen el szakemberhez, és dolgozzon magán, mert amit tesz, az nagyon-nagyon rossz, vállalhatatlan, inkább nem is hozzuk szóba, nehogy zavarba jöjjön, akkor hogyan járulunk hozzá egy újabb bántalmazáshoz?!

Én nem tudom nem az áldozatok szempontjából nézni ezeket az eseteket. Nem tudok nem velük együtt érezni.

Ezek a nők, akiket bántott, azóta is rettegtek /rettegnek tőle. Van, aki többezer kilométerre költözött el, hogy legyen egy – relatív – biztonságérzete... Soha nem lenne szabad megtörténjen ilyesmi valakivel, valakikkel. Bárkivel...

Rohadtul képmutatóak vagyunk, az az igazság, és néha nem ártana szembenézni ezzel a ténnyel. Mert ha tényleg ennyire hittük, hogy ő, B.F. csak áldozata a rendszernek, és nem bántalmazna soha többet senkit, akkor most miért rándult mégis görcsbe mindenki gyomra a hírtől, hogy pár napja nem elérhetőek? Miért nem arra gondoltunk, hogy csak utazgatnak, és jól vannak, csak nincs kedvük válaszolni a telefonhívásokra? Vajon miért gondolt mindenki egyből a legrosszabb lehetőségre, hogy megölte a partnerét? Vajon...

Minden tiszteletem azoké, akik ebben az ügyben felvállalták a rendőrség, a bíróság előtt a bántalmazást, feljelentették, tanúskodtak (volna, ha a bírót érdekelte volna, de ugye, a szeretet megbocsátást jelent – mondta a bíró...).

Hogy tud a bíró a tükörbe nézni? Döntött: felfüggesztett. És most meghalt egy nő. Megölte egy pszichopata, aki előzőleg évtizedekig nőket bántalmazott.

Mi tudunk a tükörbe nézni? Meg tudjuk látni a saját felelősségünket?

Meghalt egy nő. Molnár Beának hívták. Nem ismertem. De nem felejtem el soha. Ha akarnám se tudnám...