Több élelmiszert dob ki az EU, mint amennyit importál

2022. szeptember 20. – 19:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

153 millió tonna élelmiszerhulladékot termel évente az Európai Unió, ami több, mint az összes élelmiszerimportja – írja a Feedback EU friss jelentése. A The Guardian elemzése szerint ez duplája az eddig becsült értéknek, és 15 millió tonnával több, mint amennyi élelmiszer egyáltalán érkezik az Unióba.

Hogy még jobban lehessen érzékeltetni a mennyiségeket, érdemes tudni, hogy fele annyi búzát dobunk ki minden évben, mint amennyit az Európa éléskamrájának nevezett Ukrajna békeidőben exportál, és negyede az EU egyéb gabonaexportjának.

Frank Mechielsen, a Feedback EU igazgatója azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi élelmiszerárak mellett felháborító, hogy az Unióban ennyi élelmiszert dobunk ki, és felhívta az EU figyelmét arra, hogy éppen itt lenne az ideje jogszabályi kötelezettségek alá vonni az élelmiszer-hulladék lefelezését, ahogy az a 2030-as targetekben is szerepel.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a világ élelmiszerárai a múlt hónapban 8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt, részben az ukrajnai háború miatt. A búza, a kukorica és a szójabab ára idén még a 2008-as pénzügyi világválság csúcsán tapasztalt rekordokat is felülmúlta.

A The Guardian idézi Abdolreza Abbassiant, a FAO korábbi vezető közgazdászát, gabonapiaci elemzőt, aki azt mondja: az olcsó élelmiszeráraknak végleg lőttek, valószínűleg az orosz–ukrán háború után is maradnak a jelenlegi számok. A szakértő szerint az energiahelyzet, a műtrágyaproblémák, a szállítási bizonytalanságok és a klímaváltozás miatt el kell fogadnunk, hogy

az élelmiszerárakat már nem fogjuk az egy évtizeddel ezelőtti szinten látni.

Az Európai Unió várhatóan még ebben az évben javaslatot tesz a világ első, jogilag kikényszeríthető élelmiszer-pazarlási céljairól. Eddig 43 zöld non-profit szervezet támogatta az EU felhívását, amely szerint 2030-ra 50 százalékkal kell csökkenteni az élelmiszer-hulladék mennyiségét.

Becslések szerint az EU élelmiszer-termelésének nagyjából 20 százaléka megy kárba minden évben, ez az uniós vállalkozások és háztartások számára évi 143 milliárd eurós költséget jelent. Az élelmiszer-pazarlás az Unió teljes károsanyag-kibocsátásának legalább 6 százalékáért felelős.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!