Kiderült, mi babonázza meg a Leány gyöngy fülbevalóval 17. századi festmény nézőit

2024. október 3. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

A holland Jan Vermeer van Delft 1655 körül készült festményének titka régóta izgatja a tudósokat: egészen pontosan az, miért tartja fent ilyen hosszan a nézői figyelmet. A jelenségre a „fenntartott figyelmi hurok” adhat magyarázatot.

Fotó: Mauritshuis múzeum
Fotó: Mauritshuis múzeum

A műnek otthont adó hágai Mauritshuis múzeum által megbízott neurológusok olyan emberek agyi funkcióit vizsgálták meg, akiknek Vermeer műve mellett más ismert festményeket mutattak meg. A tudósok azt találták, hogy a nézőket egy különleges neurológiai jelenség tartja fogva, amelyet „fenntartott figyelmi huroknak” neveztek el, és ami szerintük csak a Leány gyöngy fülbevalóval festménye nézése közben fordult elő. Azt állítják, ilyenkor a néző tekintete először automatikusan a lány szemére irányul, majd lefelé a szájára, aztán le a gyöngyre, majd vissza a szemére – és így tovább.

Vagyis a kép arra készteti az embert, hogy tovább nézze Vermeer képét, mint más festményeket, magyarázta Martin de Munnik, a kutatást végző Neurensics munkatársa.

„Figyelned kell őt, ha akarod, ha nem. Szeretned kell, akár akarod, akár nem. És minél tovább nézel valakit, annál szebb vagy vonzóbb lesz”,

mondta, ami szerinte a holland mester festményének népszerűségét is magyarázza.

A kutató szerint ez volt az első olyan tanulmány, amely EEG és MRI agyszkennerrel mérte meg a műalkotásokra adott neurológiai reakciókat.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!