Van ennél jobb telefon, de úgysem ez a lényeg

A mobilos piacon viszonylag gyakran előforduló jelenség, hogy egy gyártó befut azzal, hogy sallangmentes, sok tekintetben a csúcskategóriát súroló, remekül összerakott telefonokat ad ki jó áron, az évek során viszont lassan belecsúszik a portfólió-diverzifikálásba, a végére pedig már pont ugyanazt csinálja, mint az összes többi gyártó. Ahogy azt tavaly a OnePlus 9 és a 9 Pro tesztjében részletesen le is írtuk, a kínai gyártó sztorija is pontosan ilyen, de az biztos, hogy nem a társalapító Carl Pei miatt. Pei volt a OnePlus forradalmának egyik kulcsfigurája és publikus arca is, amikor pedig a cég végleg elvesztette OnePlus jellegét, ő is lelépett, és 2021 elején Nothing néven alapított egy új, hasonlóan formabontó céget.

Azt már előre sejteni lehetett, hogy a Nothing nem lesz semmi (haha), a kifejezetten nagy névnek számító befektetők mellett azért is, mert megszerezték az Android-alapító Andy Rubin korábban becsődölt startupjának szabadalmait, beleértve ebbe a nagy reményekkel induló Essential Phone PH1-ét is, a vizuális megjelenést pedig a kurblis kézikonzolról meg az egyszerre retró és szupermodern OP–1-es szintetizátorról ismerhető svéd Teenage Engineeringre bízták. A projektből előbb az ear (1) nevű vezeték nélküli fülhallgató született meg, idén nyáron pedig bemutatkozott a cég első telefonja, a phone (1) is. Másfél hétig nyomkodtuk a ránézésre is zavarba ejtő telefont, amelyről két dolog derült ki:

• egyrészt egy nagyon letisztult felső középkategóriás készülék, benne olyan extrákkal, amelyekre ennyi pénzért egyáltalán nem számít az ember, szóval abszolút fel tudja idézni a OnePlus fénykorát;
• másrészt pedig az, hogy bár objektíven szemlélve nem ez a lehető legjobb vétel jelenleg, annyira jó élmény használni, hogy mégis meg akarja venni az ember.

Nem csúcs, de ez nem is baj

Az ABC 123 MZ/X nevű telefonok korában eléggé tudja értékelni az ember, ha egy telefon neve annyira egyszerű, amennyire csak lehet, a Nothing pedig kétségtelenül kimaxolta ezt azzal, hogy phone (1)-nek nevezte el a telefonját. Ez a puritán hozzáállás természetesen magára a telefonra is kiterjed, ami persze az ear (1) után annyira nem meglepő, de mivel itt egy nagyobb eszközről van szó, sokkal látványosabb a dolog. A phone (1)-ről elsőre a két éve visszaszögletesített iPhone juthat eszébe az embernek, nemcsak a dizájn, hanem az anyaghasználat és a fíling miatt is. Közben viszont nem érződik másolatnak, inkább olyan, mint egy eltitkolt mostohatesó, amit korábban még egy androidos telefonnál sem éreztem, pedig a legtöbb gyártó megpróbálta már lemásolni az iPhone-okat.

A phone (1) elölről és oldalról is nagyon hasonlít az Apple telefonjaira, a 6,55 hüvelykes OLED kijelző körül még a keret is mindenhol ugyanolyan vastag, ami az androidos telefonoknál is egyre gyakoribb, csak nem a középkategóriában. Maga a panel remekül néz ki, simán partiban van például a Samsung csúcskészülékeivel, és 120 hertzes adaptív képfrissítést is tud (ahol nem fix, hanem a használattól függ a képfrissítési ráta), ami például a jóval drágább Galaxy S21 FE-ről sem mondható el. A phone (1) két SIM-kártyát tud fogadni, de SD-kártyával nem bővíthető, nincs rajta jack bemenet sem, és IP53-as besorolást kapott, vagyis csak fröccsenésálló. Az ujjlenyomat-olvasót a képernyőbe építették, panaszkodni másfél hét után nem nagyon tudnék rá.

Belül egy középkategóriás Snapdragon 778G+ rendszercsip hajtja a telefont, majdnem ugyanaz, mint a Honor 70-et. Azért csak majdnem, mert a Qualcomm kizárólag a Nothing kedvéért hozzábiggyesztette a csúcslapkáiban megjelenő vezeték nélküli töltést és a fordított vezeték nélküli töltést, így a telefonról tudjuk tölteni a többi kütyünket vagy egy másik telefont. Gyorstöltés is van, 33 wattos, de a külsőre lemeztoknak tűnő, vékony csomagolásba természetesen nem raktak adaptert, a trendeknek megfelelően csak egy USB-C kábel lett belehajtogatva. A 778G+ nem hozza le a csillagokat az égről, de maximálisan egyetértek Peijel abban, hogy ezen a ponton semmi szükség csúcslapkára a mindennapi működés során, sokkal fontosabb az üzemidő és a felhasználói élmény. Ezt pedig a remek kijelzővel kiegészítve abszolút garantálja ez a rendszercsip is, legyen szó böngészésről, facebookozásról, videózásról vagy játékról, a 4500 milliamperórás aksi pedig nálam komolyabb nyúzás mellett is bírta egy napig.

Azon nyilván lehet elmélkedni, hogy hosszú távon lehúzza-e a gyengébb csip a telefont, de szerintem ezen a ponton tényleg nem reális azon aggódni, hogy a (felső) középkategóriás hardver szignifikánsan kevesebb ideig lesz használható, mint, mondjuk, egy tavalyi csúcslapka, pláne a mindennapi használat során. Ráadásul a phone (1) sok szempontból eléggé időtállónak tűnik: 5G-képes, a wifi 6-ot és a Bluetooth 5.2-t is támogatja, és nem elhanyagolható tény, hogy a rendszerfrissítések még három, a biztonsági frissítések pedig még négy évig biztosan érkeznek rá.

A telefon saját operációs rendszere, a Nothing OS is sokat fejlődött a megjelenés óta – mondjuk, hozzá kell tenni, hogy néha olyan alapvető funkciókkal, mint a keresősáv eltüntetésének lehetősége a főoldalról –, és bár korábban voltak ezzel ellentétes beszámolók, én a tesztidőszak alatt egyetlen szoftveres hibával sem találkoztam. Sokan írtak például arról, hogy nem tudták használni a Google Payt, nekem ezzel már nem volt problémám, szóval maximálisan ki tudtam élvezni, hogy egy teljesen lecsupaszított, az alap Androidot alig néhány egyedi elemmel feldobó operációs rendszer fut a telefonon. Ha valami negatívumot kellene említenem, az maximum az lehetne, hogy az időjárásos widget nem egy alkalmazást nyit meg, hanem a böngészőt, de ez azért bőven nem válóok.

Az értesítések villódzó újjászületése

A szemfüles olvasók nyilván kiszúrták, hogy a phone (1) hátlapjáról nem írtam feljebb, amikor a külsőségekről volt szó, ennek pedig nem csak az az oka, hogy a kameráról külön akartam írni. A mobilos piacon egymást érik a furcsa kameraszigetek és a különféle anyagú és stílusú hátlapok, de amit a Nothing csinált itt, az simán lehet még annyira ikonikus, mint az Apple kiharapott almája. Az üveg hátlap önmagában nem túl izgalmas, úgy viszont már igen, hogy a kilencvenes évek átlátszó kütyüit felidézve absztrakt műanyag formák, egy nagy tekercs és furcsa alakú vonalak vannak alatta. A tekercs a vezeték nélküli töltéshez kell, a műanyag dizájnelem, a LED-ekből álló vonalak viszont tényleg izgalmasak, mert ezekkel új értelmet kaptak a felvillanó értesítések.

Az Apple pár hete találta fel újra az értesítéssávot a Dynamic Islanddel (amit már le is másolt egy androidos alkalmazás), a Nothing azonban ennél sokkal tovább ment, és egy külön Glyph nevű interfészt szentelt a telefon hátulján az értesítéseknek. Ez a gyakorlatban összesen négy, külön programozható LED-csíkot jelent, amelyek egy rakás dolgot tudnak kijelezni az alkalmazásértesítésektől az üzeneteken és hívásokon át egészen a töltöttségi szintig, sőt amolyan felturbózott Ne zavarjanak módot is el lehet vele érni, amikor csak a villódzással kapjuk meg az értesítéseinket zajongás helyett. Kamerázásnál pedig vaku helyett is lehet használni a LED-eket, ha nem akarunk annyira nagy világosságot csinálni.

Én sosem értettem azt a furcsa szokást, hogy emberek kijelzővel lefelé teszik le a telefonjukat, nehogy valaki meglássa az értesítéseiket, de a phone (1) még engem is megtérített, olyannyira, hogy visszaváltás után reflexből a saját telefonomat is így pakolásztam le, pedig azon nem villogtak a fények. Én leszek az első, aki beismeri, hogy ennek az egész rendszernek konkrétan nincs semmi értelme – minek nézegessek LED-eket, amikor megnézhetem a képernyőt is, ugye –, de az biztos, hogy jobban vonzza a tekintetet, mint bármi más. Ezzel a kúlságfaktorral pedig kétségtelenül el lehet adni egy telefont, ha laikusoknak nem is, a különös kütyük iránt érdeklődő techrajongóknak tuti, nem véletlenül rendelték elő több százezren a telefont. Persze ezen biztos segített az is, hogy az egyik alapwidget egy NFT-galéria, és van Tesla-integráció is, de ezt most hagyjuk is.

A hétköznapi embereknek a gyakorlatban is hasznos dolgokhoz visszatérve már csak a kamera van hátra, ami jelen esetben két kitüremkedő lencsét jelent a hátlap bal felső sarkában. Más gyártóknál a középkategóriában is jellemző, hogy ötszázmillió szenzort szerelnek a telefonra, itt viszont csak egy 50 megapixeles főkamerát és egy ugyancsak 50 megapixeles ultraszéles kamerát talál az ember. Szokás szerint most is az alapbeállításokat megtartva lőttem néhány közepesen igénytelen képet, ez alapján pedig nagyon röviden összefoglalva azt lehet mondani, hogy a főkamera ugyan nem tökéletes, de többnyire eltalálja a színeket, és éjjel-nappal remekül teszi a dolgát, a szelfikamera teljesen okés, az ultraszélest viszont én kifejezetten gagyinak éreztem. A megjelenés óta elméletileg egy rakás, a kamerát célzó frissítés érkezett már, de ez sem segített rajta sokat, elég megnézni az alábbi két képet (további képekért ide kattintsanak):

Kezdésnek nagyon ígéretes

Nappal ennyire talán nem látványos a különbség, de ettől még szerintem ez az egyik, ha nem a leggyengébb pontja ennek a telefonnak. Persze tökéletesen meg lehet lenni a használata nélkül, de ettől még furcsa az egész.

Már csak azért is, mert a phone (1) egyébként tényleg egy nagyszerű telefon. A kétféle vezeték nélküli töltés, a 120 hertzes adaptív képfrissítéssel ellátott, váratlanul jó képernyő és az alapból is 8 gigányi memória mind olyan dolgok, amiket csúcsmobilokban vagy legalábbis az eggyel feljebbi árkategóriában várna az ember. A megkötött kompromisszumok pedig nem is nullázzák le a pozitívumokat.

Ehhez jön még hozzá a nagyon letisztult saját operációs rendszer, illetve a Glyph interfész is, ami egy rosszabb telefonon egyértelmű szemfényvesztésnek tűnne, így viszont inkább csak egy nem túl hasznos, de legalább érdekes extra, amit máshol garantáltan nem talál meg az ember. A végeredmény egy olyan telefon, amit nagyon jó élmény használni, de közben újonnan 200 ezer forintba kerül, ami a rekordokat döntögető dollárárfolyam mellett egyáltalán nem sok pénz érte. A feljebb már emlegetett Honor 70 például közel 240 ezer forinttól indul, ami még a 12/256 gigás phone (1) modell 230 ezres áránál is magasabb.

Persze arról nincs szó, hogy ez lenne a legjobb deal jelenleg a mobilos piacon, és azonnal szaladni kellene a boltba érte, a phone (1)-nek egy rakás riválisa van. Pláne ha kicsit tágabban vesszük az árkategóriáját.

Androidos körökben a Samsung Galaxy A53 például valamivel gyengébb, de a kamerája megbízhatóbb, és jóval kevesebbe is kerül, az ugyancsak olcsóbb Realme GT2 pedig hardverben erősebb, a dobozban pedig egy töltőadapter is lapul. Ha valaki az Apple háza táján is szétnézne, ott van a szintén olcsóbb 2020-as iPhone SE, ami még mindig nagyon jó telefon, és nem mellékesen sokkal kisebb is, mint a phone (1), ami sokaknak egyre vonzóbb tulajdonság. Ha pedig valamivel többet is hajlandó fizetni valaki, akkor a Galaxy S21 FE-től a Xiaomi 12X-ig egy rakás telefont lehetne még ajánlani helyette. Az viszont biztos, hogy egyik sem lesz annyira egyedi, annyira más, mint a phone (1), ami ha le nem is gyűri a versenytársait, egyértelműen megállja a helyét velük szemben. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a Nothing legelső telefonja, annak pedig tényleg több mint jó.

Cikkünkhöz a tesztkészüléket az Emagtól kaptuk.