Megkötötte az első földgáz-behozatali szerződést a Romgaz az azeri SOCAR-ral

2022. december 17. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Megkötötte az első földgáz-behozatali szerződést a Romgaz állami földgáztársaság az azerbajdzsáni SOCAR állami olajvállalattal, amely 2023. január elsejétől kezdődően előre betervezett gázszállításokat tesz lehetővé, írja az MTI a Romgaz pénteki tájékoztatása alapján.

A szállítást a Déli Földgázfolyósón keresztül, a TAP (Adriai-gázvezeték), az IGB (görög-bolgár interkonnektor), valamint Románia és Bulgária nemzeti gázhálózatának igénybevételével bonyolítják le. Az importszerződés a Romgaz és SOCAR között júniusban meghatározatlan időre megkötött keretmegállapodáson alapul.

„A SOCAR-ral kötött importszerződés lehetővé teszi, hogy Románia azeri forrásokból pótolja gázszükségletét, amennyiben importra szorul. A szerződés ily módon mind az ellátásbiztonsággal, mind az energiaforrások diverzifikációjával kapcsolatos stratégiai célkitűzéseknek megfelel” – idézte a Romgaz közleményét az Economedia.ro. A közlemény nem tért ki a vételárra, sem az importálandó gázmennyiségre.

A gázszállítási rendszerüzemeltető Transgaz becslései szerint Románia a téli időszakban is képes hazai forrásból fedezni gázszükségletének mintegy 60 százalékát. A feltöltött gáztározókban 3 milliárd köbméternyi tartalékokkal is rendelkezik, ezért a kormány azt állítja: Románia gázellátása orosz import nélkül is biztosított.

Az azeri importra a fagyos téli időszakokban lehet szüksége az országnak. Ion Sterian, a Transgaz vezérigazgatója korábban rámutatott: ilyenkor Románia több gázt használ el, mint amennyit a gáztározókból és saját termelésből fedezni tud. A tározókból ugyanis naponta legfeljebb 31-31 millió köbméter gázt lehet kiereszteni, a hazai termelés pedig napi 30 millió köbméter, a gázfogyasztás viszont egyes január-februári napokon a 70 millió köbmétert is meghaladhatja.

A sajtó szerint korábban arról írt, hogy az azeri földgázimportról folytatott tárgyalások azért nem vezettek eredményre, mert Törökország túl magas árat kért a tranzitért. Románia és Azerbajdzsán azonban azt tervezi, hogy a jövőben nem a török vezetékeken, hanem Georgián és – cseppfolyósított formában – a Fekete-tengeren keresztül szállítja majd a Kaszpi-térségből a földgázt az Európai Unióba. A SOCAR és a Romgaz októberben megállapodást kötött arról, hogy elkészítik a cseppfolyósított földgáz tartályhajókon történő szállításához szükséges, fekete-tengeri LNG-terminálok megvalósíthatósági tanulmányát.

Románia, Magyarország, Azerbajdzsán és Georgia szombaton megállapodást ír alá

Szombaton megállapodást írnak alá Azerbajdzsán, Georgia, Románia és Magyarország vezetői egy, a világon egyedülálló infrastrukturális beruházásról, írja az MTI Szijjartó Péter Facebook-bejegyzése alapján, amit az elnöki hivatal tájékoztatása is megerősít. A megállapodás aláírásakor az érintett országok miniszterelnökei mellett részt vesz az eseményen Klaus Iohannis államfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.

A Fekete-tenger alatt létrejövő több mint 1000 kilométeres víz alatti vezeték a Kaszpi-térségben, vagyis az Azerbajdzsánban és Georgiában előállított zöld áramot fogja Közép-Európába, így Romániába és Magyarországra szállítani.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!