Vadászni kell a mustárt a francia boltokban

2022. július 28. – 14:50

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaországban akadozik a mustárellátás, vannak olyan boltok, ahol limitálják a megvásárolható mennyiséget is – írja a Telex.

A Washington Post arról számol be, hogy van olyan kisbolt, amely két hónappal ezelőtt kapott utoljára mustár-szállítmányt a francia Carrefourtól, azóta nincs újabb, és nem is tudni, mikor lesz.

A lap szerint a párizsi Monoprix-ben csak kicsit jobb a helyzet, oda múlt héten érkezett egy mustárszállítmány – egyhavi szünet után. Volt, aki naponta ment megkérdezni, érkezett-e már mustár hozzájuk. Egy kisebb vidéki település egyik boltjában napi egy üvegben limitálták a megvásárolható mennyiséget, de volt, aki ezt is kicselezte: megvásárolta az egyiket, aztán visszament a másikért, de azt már egy másik eladónál fizette ki.

Egy francia üzletben felirat figyelmezteti az ügyfeleket, hogy egy vásárló csak egy darab mustárt vehet – Fotó: Mathieu Thomasset/AFP
Egy francia üzletben felirat figyelmezteti az ügyfeleket, hogy egy vásárló csak egy darab mustárt vehet – Fotó: Mathieu Thomasset/AFP

A Washington Post azt írja, sokan úgy vélik, azért van mustárhiány, mert az ellátási nehézségektől tartva többen felvásárolták a meglévő készleteket, csakhogy nem kizárólag ott, hanem a teljes európai ellátásban vannak fennakadások az utóbbi hetekben.

A témával részletesen foglalkozott szerdán a G7, és azt írták, a probléma kialakulásáért a klímaváltozás is felelős, mert a fontos termelőnek és exportőrnek számító Kanadában a termés kb. fele odaveszett a szárazság miatt. A franciaországi mustár jelentős, kb. 80 százalékban pedig erre az importra épül, ami viszont idén már nem ér oda. A kieső mennyiséget ukrán vagy orosz beszerzéssel szerették volna pótolni, csakhogy jött a háború: ukrán forrás így nincs, az oroszra meg szankciókat vetettek ki. Kanadában a helyzetet közben az is rontotta, hogy a termelők idén inkább átálltak a mustárról a nagyobb hasznot hozó gabonákra.

Iparági vezetők szerint vissza kell állni a franciáknak a belföldi alapanyag-ellátásra, nemesíteni kell saját fajtákat, amik bírják a megváltozott klimatikus viszonyokat az országban, csakhogy ehhez idő kell, addig márpedig a mustár hiánycikk maradhat.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!