Elfogadta a kormány a hitelmoratóriumot lehetővé tevő rendeletet

2022. június 29. – 15:04

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta a kormány szerdai ülésén a magán- és jogi személyek számára is elérhető, legfennebb 9 hónapos törlesztési moratóriumot lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet.

A moratórium a válság által érintett banki ügyfeleknek szól olyan hitelek esetében, amelyeket 2022. április 30-ig vettek fel. A moratórium legkevesebb 1 hónapra, és legtöbb 9 hónapra kérhető az ügyfél által. Az is fontos megkötés, hogy a hitelfelvevők egy kölcsön esetén csak legfennebb egyszer kérhetnek halasztást.

A moratórium nem alkalmazható a rulírozó hiteleknél, beleértve a hitelkártya tartozásokat, a folyószámlahiteleket és természetes és jogi személy adósoknak nyújtott hitelkereteket.

A törlesztés halasztását kérő vállalatok kötelesek lesznek olyan saját felelősségre kiállított nyilatkozatot benyújtani, amelyben kijelentik, hogy a hitelmoratórium iránti kérelem benyújtását megelőző három hónapban a havi üzleti eredményeik átlagosan 25%-kal estek vissza 2021 azonos időszakához viszonyítva.

A moratóriumot az adósok csak abban az esetben kérhetik, ha a fizetési halasztásról szóló kérelem benyújtását megelőző 6 hónapban nem volt hátralékuk, emellett az is feltétel, hogy az elmúlt 3 hónapban a hitelezővel nem állapodhatott meg semmilyen adósság-átütemezésről vagy a meglévő hitel újrafinanszírozásáról.

Az intézkedés szerint az a kamat, amelyet a moratórium ideje alatt kellett volna fizetni, a törlesztési halasztás lejártakor tőkésítésre kerül és hozzáadódik a hitelegyenleghez. Ez azt jelenti, hogy azok a nehéz helyzetbe kerülő adósok, akik élnek a moratórium lehetőségével, a hitel lejártakor összességében több pénzt fognak visszafizetni a hitelezőnek.

Adrian Câciu pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatóján elmondta, az volt a szándékuk, hogy a hitelmoratórium elérhetővé tételével újabb lehetőséget tegyenek elérhetővé a nehéz helyzetbe jutó hitelesek számára. Kifejtette, hogy a következő időszakban is figyelemmel követika a kamatlábak alakukulását, és amennyiben indokolt, újabb intézkedéseket fognak elfogadni.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!