Mi a titka a The Choco project parajdi sós vagy pálinkás csokijának?

Hogyan kezdtetek csokoládé készítéssel foglalkozni? Mi a ti hátteretek?

Burján Zsolt: – Eszter az egyetem után gyógypedagógusként dolgozott, én pedig reklámgrafikusként tevékenykedtem. Az életünkben mindig volt egy vállalkozói irány, voltak sikeres és kevésbé sikeres projektjeink, folyamatosan kerestük a lehetőségét annak, hogy érdekes dolgokban próbáljuk ki magunkat. A csokoládé úgy jött a képbe, hogy mindkettőnket nagyon érdekel a gasztronómia, és ide vezethető vissza az is, hogy Eszter kedvtelésből elkezdett otthon a konyhában csokoládé készítéssel kísérletezni.

Bálint Eszter: – Az elején nem igazán sikerült jó csokoládét készíteni, de késztetést éreztem arra, hogy ezt szeretném megtanulni. Amikor eljutottunk oda, hogy a konyhában már egészen jól ment a dolog, akkor jelentkeztünk egy vállalkozói képzést is magába foglaló pályázati lehetőségre. Megtanítottak arra, hogyan írjunk pályázatot, hogyan kell felépíteni az üzleti tervet, miként kell meghatározni a termékek árát. Miután kiderült, hogy a The Choco project ötletével finanszírozást nyertünk, akkor nagyon felgyorsultak az események, céget kellett alapítani, eszközöket kellett vásárolni, illetve be kellett rendezni a labort.

A különböző pályázási lehetőségekről azért elég sok történetet lehet hallani. Nektek mi volt a tapasztalatotok ezzel kapcsolatban?

Zsolt: – Tulajdonképpen ez a program a StartUp Nationnek egy könnyebb változata volt, az Urban Hero kategória. Mi úgy vettünk részt benne, hogy az OTP fiatalokat támogató vállalkozásfejlesztő programjain belül kiválasztott 100 olyan vállalkozás-ötletet, amelyeknek segítette a megvalósulását, ami azért nyilván számunkra is könnyebbé tette a folyamatokat. Egy pályázat esetén ugyanis nyilván nagyon sok buktató van, a bürokrácia nagyon meg tudja nehezíteni a dolgok menetét. Nem beszélve arról, hogy a pályázóval vagy vállalkozóval szemben általában nagyon szigorú határidőket szabnak meg, viszont a hatóságok az őket érintő határidőket már nagyon rugalmasan kezelik. Kreatívan kell hozzáállni, és ez igaz például az önrészre is, hiszen ezek a pályázatok sok esetben minimális önrészt feltételeznek, ugyanakkor a mi tapasztalataink szerint akkor érdemes ilyesmibe belevágni, ha legalább negyed évre rendelkezel a vállalkozás működtetéséhez szükséges forrásokkal. Számunkra ez volt az egyik nagy kihívás, hogy ebben a negyed éves időszakban nem feltétlen voltak forrásaink, és a szükséges pénzt tulajdonképpen azzal próbáltuk előteremteni, hogy többet dolgoztunk. Mindezt amellett, hogy nyilván a céget is kellett építeni.

Eszter: – Egyébként nekünk kifejezetten sokat számított, hogy sok segítséget kaptunk a mentorunktól. Más pályázóktól nagyon sok történetet hallottunk arról, hogy nem feltétlen kapták meg azt a támaszt, amire szükségük lett volna. Nekünk viszont szerencsénk volt, mert volt olyan este, amikor már a sírás kerülgetett, és kijelentettem, hogy én ezt már nem akarom megcsinálni, a mentorunk viszont akkor is inkább elküldött aludni, és reggelre megoldotta a problémánkat. Gyakran sokat számít az is, hogy kit kapsz segítségként magad mellé.

Milyen termékeket készítetek? Hogyan épül fel a termékpaletta?

Eszter: – Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy pralinékat és trüffeleket készítünk, hiszen ezek a termékek nem annyira jellemzőek a helyi piacon, a legtöbb termelő inkább táblás csokoládét készít. Az alapgondolat az volt, hogy a termékeink eseményekre, például esküvői köszöntő ajándéknak készülnének, viszont jött a koronavírus-járvány, és új utakat kellett találnunk az értékesítésben. Így választottuk azt a lehetőséget, hogy legyen ebből egy dobozos termék.

Először készítettünk egy alapkollekciót hat ízzel, ami a vanília, kávé, erdei gyümölcs, tonkabab, citrom ízekkel inkább a klasszikusabb vonalat képviselte. Aztán amikor láttuk, hogy ennek sikere van, elkezdtünk olyan kollekcióban is gondolkodni, amely már kicsit a globális íztrendekre reagál például a matcha tea vagy sós karamell ízekkel.

Már kezdetben az volt a cél, hogy a csokoládékészítésben minél több helyi alapanyagot is felhasználjunk, ezért következő lépésként kerestünk a környékről pálinka- és mézkészítő szakembereket, így lett később pálinkás csokink, és megszületett az első mézes táblánk, amit a parajdi sós, vegyesmagvas grillázsos táblánk követett.

Egyébként ezekkel a termékekkel nemrég díjat is nyertünk a Hargita megye csokija versenyen, a táblás csokoládé kategóriában a fekete ribizlis krémmézzel töltött tejcsokoládé az első, a parajdi sós, vegyesmagvas grillázsos fekete csokoládé a második helyen végzett, míg a praliné kategóriában is második helyet hoztunk el a meggypálinka ganacheos tejcsokoládé bonbonnal, ami erdei mogyoró grillázzsal készül.

Minden doboz úgy épül fel, hogy tejcsoki és fekete csoki is van benne, a régi és az új kollekciónk mellett van egy vegyes, valamint két kisebb dobozunk is, amelyek ugyan súlyra különböznek, de igazából ugyanazokat az ízeket tartalmazzák, csak legfennebb másként összeválogatva. Arra is odafigyelünk, hogy a csomagolás újrahasznosított kartondobozból készül, és a csomagolásnál a minimalista stílus is tudatos választás.

Zsolt: – Összeállításukat tekintve van két dobozunk, amelyekben minden íz megtalálható. A lényege ennek az, hogy valamennyire visszaadja azt az élményt, amit például a csokikészítésben olyan nagy hagyományokkal rendelkező országokban kap az ember, mint Belgium. Ott jellemzően szabadon lehet választani az ízek között, a kiválasztott csokoládét pedig dobozokba teszik. Mi viszont egyelőre abba az irányba indultunk el, hogy előre összeállított, meglehetősen sok ízt tartalmazó kollekciókat lehet megvásárolni, és a csomagolt mennyiség is viszonylag nagy, éppen azért, hogy akár három ember számára is élményt tudjon nyújtani, és ha egy kisebb társaság fogyasztja, akkor is mindenki találja meg a kedvére valót.

Azért ezeknek a termékeknek szezonalitás jellegük is van, mennyire okoz gondot például a nyári szezon?

Eszter: – Egyrészt a szezonalitás abból a szempontból is lényeges kérdés, hogy a csokoládét nyilván olyan helyen lehet értékesíteni, ahol megfelelő körülményeket tudnak biztosítani számára. Vannak emellett olyan szezonális termékeink, mint a forró csoki, amire a hideg évszakban van kereslet, de a nagyobb ünnepekre, például a húsvétra vagy a karácsonyra is eltérő ízekkel és csomagolással készülünk.

Zsolt: – Az igazat megvallva ez az első évünk, amikor tisztán rálátunk a szezonokra, hiszen a vállalkozásunk első éve éppen 2020 volt, amikor a koronavírus-járvány minden előzetes tervünket átírta. Ennek hatására tulajdonképpen az első évünk szinte teljes egészében az építkezésről szólt, próbáltunk kifejleszteni egy olyan termékskálát, amely abban a bizonytalan környezetben is tud működni. Az indulást követő időszakban ugyanis inkább házhozszállításos rendszerben lehetett értékesíteni a csokoládét, ez a verzió működött is, hiszen mindenki otthon volt, szívesen rendelték a csokoládét az emberek, egyre többen ismertek meg minket Csíkszeredában.

Az alapanyagok használata valószínűleg kulcsfontosságú kérdés. Mi a titok, miben lehet jobb a ti terméketek?

Zsolt: – Az alapanyaghasználat rendkívül fontos, mindenből az elérhető legmagasabb minőséget választjuk. A csokoládét, mint alapanyagot, a világ egyik legnagyobb cégétől szerezzük be. Erről a piacról érdemes tudni, hogy van három nagy világvállalat, amely uralja a globális kakaópiacot. Mi a három nagy közül a Callebautól vásároljuk, ami a híres csokoládékészítő mestereknek is az egyik nagy kedvence. Próbáltunk más márkákat is, de ez tényleg zseniális. Ezt az alapanyagot a kivételes minősége ellenére nem sokan veszik, mert kifejezetten drága, mi viszont a megcélzott minőség miatt ragaszkodunk hozzá, még akkor is, ha piaci rálátásunk alapján úgy látjuk, hogy az általunk képviselt minőséget a jelenlegihez képest tulajdonképpen ötszörös áron kellene értékesítenünk. Viszont rájöttünk arra, ha jó módszertant alkalmazunk, türelmesek vagyunk, és lassú lépésekben terjesztjük a termékeinket, akkor az emberek megszokják az általunk kínált minőséget, és nem csak szezonokban, hanem folyamatosan vásárolják a csokoládénkat, így pedig tartani tudjuk ezt a minőséget a jelenlegi árak mellett is.

Hogyan épült fel az értékesítési stratégiátok? Már részben utaltatok rá, hogy azért a járványnak is szerepe volt abban, hogy végül az üzletláncokban értékesítitek a termékeiteket.

Zsolt: – Az értékesítésben első körben az eseményekre szerettünk volna fókuszálni, viszont ezek a járvány következtében bevezetett korlátozások miatt szinte teljesen kiestek. Szerettünk volna egy kávézót is nyitni, amelyben a csokoládék kaptak volna egy bemutató felületet, nagyjából egy cukrászdához hasonló helyet képzeltünk el, csak sütemények helyett csokoládét és kávét lehetett volna vásárolni. Viszont a folyamatos lezárások nagyon megnehezítették a tervezést, egyik hónapban lezárások voltak, a másikban nem, és mi sajnos nem tudtuk ekkora bizonytalanság mellett ebbe belevágni, hiszen egy építkezés egyrészt nagyon költséges, másrészt viszonylag sok időt is feltételez.

Ilyen körülmények között döntöttünk úgy, hogy az üzletek polcaira kell bevinni a termékeinket, de szigorúan figyelve arra, hogy semmiképp ne legyen tömegtermék hangulata, ugyanazt a friss élményt kapják meg a vásárlók, mint egy belga csokoládé manufaktúrában.

Jelenleg helyi boltokba, saját polcokra szállítjuk a termékeinket, az üzletláncok közül egy olyanban is megtalálható a csokoládénk, amely egész Székelyföldön jelen van. Tulajdonképpen az értékesítésben ez a váltás jól sült el, hosszú távon egyébként is ez lett volna a cél, a járvány miatt viszont gyorsabban kellett lépnünk ebbe az irányba.

A The Choco project, mint a neve is utal rá, azért több akar lenni egy csokoládékat készítő kézműves műhelynél. Például gyerektáborokat is szerveztek, amik a csokikészítésről szólnak. Hogyan épülnek fel ezek?

Eszter: – A tábor egy hétig tart. Úgy építettük fel, hogy az első nap még az ismerkedésről szól, ilyenkor a résztvevők nem csak egymással, hanem a csokival is megismerkednek. Ahogy a mi esetünkben is a késztermék egy doboz csokoládé, úgy a gyerekek is megtervezik, hogy milyen címkét szeretnének, illetve el is készítik azt maguknak. Emellett van olyan gépünk is, amivel saját csokiformát tudunk csinálni. Ha egy gyermek álomcsokija mondjuk egy elefánt formát öltene, akkor géppel megcsináljuk annak a negatívját és kiöntjük. Ezekben a táborokban festünk is csokoládét, valamint megtanulják a pralinékészítést is. A tábor végén pedig az a cél, hogy amit egy gyermek egy hét alatt készített, az belekerüljön a saját tervezésű címkéjével ellátott dobozba.

Hová szeretnétek eljutni a vállalkozásotokkal? Milyen céljaitok vannak a következő évekre?

Zsolt: – Az indulás óta eltelt két évben a gépparkunkat megdupláztuk, hiszen menet közben is nyilván rengeteg tapasztalatot szereztünk arról, hogy milyen eszközökre van szükségünk. Ezekből a tapasztalatokból kiindulva persze most már a jövőnket is pontosabban látjuk, nekünk olyan lelkiismeretes csapattársakra van szükségünk, akik olyan hozzáállással jönnek hozzánk csokoládét készíteni, hogy akár a saját kollekciójukat is létrehoznák. Azokat is szívesen látjuk, akik szerettek volna hasonló projektbe belevágni, de valamilyen okból kifolyólag nem volt lehetőségük azt megvalósítani.

Egyébként itt is értelmet nyer a The Choco project megnevezés, hiszen erre a vállalkozásra mi nem csak úgy tekintünk, mintha kizárólag a mi projektünk lenne, hanem egy csapatot szeretnénk köré szervezni. Hosszú távon úgy képzeljük el, hogy teljesen megmarad a kézműves jelleg és a módszertan is, viszont sok kézműves csokikészítő lesz nálunk, akik specializálódnak is bizonyos termékekre. Lesz olyan csapattárs, aki csak táblás csokit készít, és lesz, aki csak pralinékkal vagy trüffelekkel foglalkozik. Azt szeretnénk, hogy minden csapattag találja meg azt, hogy mivel szeretne foglalkozni, és ha mondjuk 10-15 lelkes csapattárs elvégzi 5-10 íz gyártását, akkor a végén egy olyan dobozt sikerülhet összeállítani, ami több embernek a munkáját ötvözi. Ez a cél a következő évekre.