Bruttó háromezer lejre emelik a mezőgazdasági dolgozók minimálbérét

2022. április 12. – 08:40

Másolás

Vágólapra másolva

A kormánykoalíció hétfőn este 17,3 milliárd lej értékű szociális és gazdaságösztönző intézkedéscsomagot hirdetett meg a kis jövedelműek és a vállalatok támogatására. A drágulás kompenzálását célzó intézkedések leghamarabb május 1-től lépnek hatályba – írja az MTI.

A csomag gazdaságot érintő főbb pontjai:

  • 300 millió eurót fordítanak az áremelkedések kompenzálására, amelyben kis- és középvállalkozások (kkv), nagybefektetők és áruszállítók részesülhetnek. A 15 százaléknál nagyobb rezsiköltséggel szembesülő kkv-k 400 ezer euró támogatást kaphatnak;
  • 200 millió euróval akarják ösztönözni a gazdaság számára fontos nagyberuházások támogatását;
  • állami támogatásban részesülnek az egymillió eurónál nagyobb beruházások;
  • támogatást kapnak az áruszállító vállalatok, literenként 0,5 lejjel járulnak hozzá az üzemanyagköltségekhez;
  • a kényszerszabadságra küldött dolgozók bérének a 75 százalékát az állam fizeti az év végéig;
  • a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozóknak is bruttó 3000 lejre emelik a minimálbérét, úgy, ahogy az építőiparban alkalmazott munkaerőnek is;
  • 200 millió euróból akarják ösztönözni a mezőgazdasági termékek feldolgozását, és 300 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyújtanak a mezőgazdasági munkaerő költségeinek fedezésére.

A csomag a következő szociális intézkedéseket javasolja:

  • kéthavonta 50 euró értékű, alapélelmiszerekre fordítható vásárlási utalványt kapnak azok a legalább kétgyermekes vagy egyszülős családok, amelyekben az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg 600 lejt;
  • szintén 50 euró értékű, alapélelmiszerekre fordítható vásárlási utalványt kapnak kéthavonta az 1500 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok, a garantált minimális jövedelemmel rendelkező, illetve a fogyatékkal élő személyek;
  • a szociális ösztöndíjban részesülő tanulók havonta 30 euró értékű vásárlási utalványt kapnak élelmiszerek, tanszerek és ruházat beszerzésére;
  • a jelenlegi 20,17 lejről 30 lejre emelik az étkezési utalványok maximális értékét;
  • a jelenlegi napi 11 lejről 22 lejre emelik a kórházi betegek és a bentlakásos idősek otthonában gondozott személyek étkezési normatíváját (fejkvótáját);
  • az állami gondozásban lévő gyerekek étkezési normatíváját – az életkoruktól függően a napi 12 lejről 16 lejre, illetve 16,6 lejről 22 lejre emelik;
  • az állami gondozásban lévő gyerekek személyes szükségleteire fordított havi összeget 28 lejről 150 lejre emelik;
  • 58,5 százalékkal növelik az állami gondozott gyerekek ruházatára és tanszereire fordítható éves összeget;
  • a jelenlegi 630 lejről 900 lejre növelik a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek ellátásának támogatását;
  • a jelenlegi 300 helyett 5000-en iratkozhatnak fel idén az állami lombikprogramra;
  • összesen 500 millió lejt fordítanak a fiatalok és az egyetemi hallgatók hitelgaranciájára.

Az intézkedéscsomag több mint fele, 9 milliárd lej európai uniós támogatásokból származik, a fennmaradó 8,3 milliárd lejt az állami költségvetésből fedezik. A szociális intézkedések egy része 2023-ban is érvényben marad, másik része csak az idén hatályos – közölte Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke azt hangsúlyozta, hogy mindezen módosításokkal a legsérülékenyebb családoknak akarnak védelmet nyújtani a magas inflációval szemben. A politikus szerint a különböző támogatásokból a lakosság több mint fele részesül.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság mélyülni fog a következő hónapokban, ezért az államnak kötelessége beavatkozni és védelmet nyújtani a kis keresetűeknek.

A kormánykoalíció eredetileg a hiteltörlesztési moratóriumot is újra be akarta vezetni, de az erről szóló döntést egyelőre elhalasztották.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!