A háború miatt a román gazdaság is viharos időszakra számíthat

2022. március 2. – 18:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A most zajló háború hatásai akár a következő 5-10 évben is velünk maradhatnak. Románia valószínűleg kockázatosabb célponttá válik a befektetők körében.

Az Ukrajnában zajló háború miatti kiszámíthatatlanság akár a következő 5-10 évben is rányomhatja a bélyegét Románia gazdaságára, s bár az elemzők a jelenlegi helyzetben óvakodnak a konkrét gazdasági előrejelzésektől, az senki számára nem okozna meglepetést, ha az idei évre prognosztizált 4-5%-os gazdasági növekedés végül nem lenne elérhető. A Ziarul Financiar gazdasági napilap által megszólaltatott elemzők valószínűnek tartják, hogy a román kormány Johannis elnök nyomására valóban kénytelen lesz erősen megemelni az ország védelmi kiadásait, amelyek a bruttó hazai össztermék (GDP) 2%-a helyett 2,5%-ra nőhetnek, így pedig még nagyobb lehet az amúgy is vészesen magas költségvetési hiány.

A ZF szerint Románia gazdasága az Ukrajna elleni orosz invázió miatt határozatlan ideig rendkívül zűrzavaros időszakra számíthat, a bizonytalanságok pedig akár a gazdasági növekedés egy részét el is vihetik. A lap megjegyzi, hogy idénre az Országos Előrejelzési Tanács 4,3%-os növekedéssel számolt.

„Az idei gazdasági növekedés 4% helyett 3,5% körüli lesz, de nem gondolom, hogy ennél nagyobb hatása lesz a GDP alakulására a jelenlegi eseményeknek” – nyilatkozta Florin Andrei , a pénzügyminisztérium volt államtitkára. A közgazdász szerint Románia sem Oroszországgal, sem Ukrajnával szemben nem bonyolít számottevő kereskedelmet, sőt, úgy véli, hogy az Oroszországra kivetett szankciók még akár kedvezően is érinthetnek bizonyos gazdasági ágazatokat Romániában.

Van viszont olyan a lap által megszólaltatott piaci szereplő is, aki szerint máris érzékelik bizonyos beruházások leállítását. Doru Husarciuc , a Dunca Expeditii, Románia egyik legnagyobb logisztikai vállalatának vezérigazgatója szerint jelenleg sem stabilitás, sem irányvonal nincs számos vállalat számára, és minden ágazatban súlyos problémák vetik fel a fejüket. „Máris fizetési késlekedéseket látunk az Oroszországban és Ukrajnában üzleti tevékenységet folytató ügyfeleknél. A háború miatt közvetlenül érintett cégeket ért negatív hatások át fognak gyűrűzni más vállalatokra is” – mondta Husarciuc.

Az elemzők sem látják egyformán a helyzetet, Mircea Coșea közgazdász szerint Románia már csak a globális gazdaság részeként sem tud elszigetelődni a hasonló események gazdasági hatásaitól, ennek ellenére egyelőre még nem lehet azonosítani olyan konkrét okokat, amelyekről bizton állítható, hogy negatív hatásai lesznek az ország gazdasági teljesítményére. „Egyelőre nincs okunk azt mondani, hogy kisebb lesz a GDP annál, mint amivel korábban számoltunk, vagyis a 4-5%-os növekedési szintnél. Szükségesnek látok viszont néhány olyan intézkedést, amelyet a kormánynak gyorsan meg kell hoznia” – mondta a ZF-nek Coșea, aki azért azt hozzátette, hogy a mostani eseményeknek vélhetően jelentős hatása lesz a külföldi tőkéből Romániában végrehajtott beruházásokra.

„A jelenlegi helyzetet tekintve Románia egy rendkívül kiszámíthatatlan időszakkal néz szembe, legalábbis a következő 4-5 évben. A külföldi befektetők nagyon körültekintő döntéseket fognak hozni a romániai terveiket illetően, és nem fognak azonnal dönteni, hanem minden kockázati tényezőt gondosan meg fognak vizsgálni. Ezért arra számítok, hogy a külföldi befektetések kevésbé lesznek dinamikusak a következő időszakban Romániában, mint a régió más országaiban, ahová valószínűleg sok jelenleg Oroszországban működő cég fogja áttelepíteni a vállalatát. Az eddig Oroszországban zajló tevékenységek áttelepítése szempontjából Romániát és a Balti államokat nem tartom valószínű célpontnak” – magyarázta Coșea.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!