Erdély Pitch: megválaszoljuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket

2022. február 18. – 17:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már csak 10 napja maradt az egyetemistáknak, hogy jelentkezzenek az Erdély Pitch ötletversenyre.

Kedves egyetemisták! Még 10 napotok maradt, hogy jelentkezzetek az innovatív ötletek versenyére, az Erdély Pitch-re. Nem számít, hogy alap-, mesterképzéses vagy doktorandusz hallgatókból áll a csapatotok, a lényeg, hogy olyan ötletekkel nevezzetek, amelyek választ nyújtanak a fenntarthatóság és a környezettudatosság kérdéseire, vagy valamilyen társadalmi problémára.

A nyertes csapat 5000 eurós díjban részesül, emellett részt vehet egy 2 éves mentorpgrogramban az OTP Bank Románia felajánlásában, illetve van két egyenként 500 euró értékű különdíjunk is. Nagy lehetőség az is, hogy a legjobbaknak az OTP Consulting pályázati tanácsadást nyújt, és felajánlhatja, hogy a csapat tagjai olyan vállalkozói képzést is magába foglaló programban vegyenek részt, amelynek végén akár vállalkozásalapításra is pályázhatnak.

Az utóbbi hetekben sokan fordultatok hozzánk kérdéssel a verseny kapcsán. Ezt továbbra is megtehetitek az [email protected] címre írva. Alább az általatok feltett kérdésekből merítve egy rövid Q&A-vel igyekszünk választ adni a kérdéseitekre.

Tényleg bármilyen innovatív ötlettel lehet jelentkezni, ami megfelel a verseny tematikájának?

Igen, tényleg bármilyen ötletnek nagyon örülünk, amely közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik a fenntarthatósághoz. A versennyel ugyanis az volt a célunk, hogy semmiféle megkötésnek ne kelljen megfelelnetek az „ötletelésben”. Van egy tuti vállalkozásötletetek? Szuper! Alkalmazást fejlesztenétek? Nagyszerű! Innovatív módon publikálnátok egy fenntarthatóságról szóló verset? Alig várjuk, hogy megismerjük! Tényleg minden ötletet nagyon értékelünk. Legyetek bátrak és lepjetek meg!

Milyen nyelven küldhetőek el az ötletet bemutató anyagok (videó, prezentáció és költségvetés)?

A szabályzatban nincs ezzel kapcsolatban semmilyen megkötés, ennek ellenére a magyar vagy az angol nyelvet javasoljuk, de természetesen nem fogunk visszautasítani román nyelven bemutatott ötleteket sem. Az első és második forduló zsűrijében is kizárólag magyar anyanyelvű zsűritagok (köztük magyarországi szakemberek is) foglalnak helyet.

Milyen nyelven kell bemutatni az ötleteket a bukaresti pitch versenyen?

Erre a kérdésre is ugyanaz a válaszunk, mint az előzőre: javasoljuk a magyar vagy angol nyelvet, a román nyelven elhangzó bemutatókhoz esetleg szerzünk egy tolmácsot. Az április 5-én tartott bukaresti döntőt egyébként közvetlen, laza eseményként képzeljük el olyan szakemberek részvételével, akik tényleg kíváncsiak a fiatal tehetségekre. Az egyik zsűritag Fatér Gyula , az OTP Bank Románia első embere, aki videóban is üzent nektek, sőt, egy személyes tanácsot is megfogalmazott minden egyetemista számára.

Milyen formában küldjük be az ötleteket?

A könnyű hozzáférhetőség érdekében a videót, a prezentációt, a költségvetést és a jelentkezési űrlapot javasoljuk, hogy wetransferen küldjétek. Mindenkinek visszajelzünk, hogy rendben megkaptuk-e az ötleteiteket bemutató fájlokat.

Meghaladhatja a prezentáció a 10 oldalt?

A prezentációban szükség esetén használhattok táblázatot, grafikont, vagy fotót. Ha emiatt lépitek át a megadott oldalszámot, az nem baj. Gondoljatok viszont arra, hogy a zsűri tagjai rendkívül elfoglalt emberek, ezért igyekezzetek tömören fogalmazni, és hanyagolni az úgynevezett töltelékszövegek használatát. Koncentráljatok a lényegre!

Hányan kell részt vegyenek a döntőn?

A döntőre, ami Bukarestben az OTP Bank Románia Alapítvány székhelyén lesz, csapatonként maximum 5 személyt várunk. Ez a korlát indokolt esetben növelhető, de egyeztessetek velünk az [email protected] címre írva.

Nincs kiforrott ötletünk, de azért szeretnénk kipróbálni magunk. Ebben az esetben is részt vehetünk?

Sőt, kifejezetten ajánljuk nektek a részvételt. Az Erdély Pitch ugyanis kiváló lehetőség, hogy teszteljétek az ötletetek, és tapasztalt szakemberektől kapjatok visszajelzést. Legyetek bátrak! Van, hogy egyetlen jól célzott kérdés adja a legnagyobb löketet a sikerhez vezető úton.

Az baj, ha már máshol is bemutattuk az ötletünk?

Nem, sőt, annak örülünk csak igazán, ha az ötleteiteket minél több helyen megmutatjátok. Hiszen így fejlődtök igazán. Egyébként is biztosak vagyunk abban, hogy az ötletetek nagyon sokat fejlődött a legutóbbi bemutatás óta, ezért érdemes újra tesztelni.

Attól tartunk, hogy valaki lenyúlja az ötletünk. Mit tehetünk, hogy ezt elkerüljük?

Az ötlet tulajdonjoga minden vonatkozásban a feltöltőé marad. A jó ötleteket egyébként is nehéz másolni, főleg azért, mert csak egy rövid videó kerül nyilvánosságra róla.

Egy csapatban kizárólag egyetemisták lehetnek?

Igen. Minden csapattagnak aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának (alap- és mesterképzés vagy akár doktorandusz) kell lennie. Ez már egyébként egy ismert humoristának is fejtörést okozott.

Lehet jelentkezni több ötlettel is?

Ezt a kérdést két részre bontanánk. Amennyiben az ötletek egymást kiegészítik, akkor mindenképpen javasoljuk, hogy mutassátok be őket együtt, különösen, ha ezek az ötletek erősítik egymást. Ha az ötletek nem kapcsolódnak, a szabályzat nem tiltja, hogy akár az összeset külön regisztráljátok a versenyre. A szervezők és a zsűri viszont, ha szükségesnek látják, tenni fognak azért, hogy elkerüljék a verseny egyoldalúvá válását, a szabályzatnak megfelelően.

Kötelező részt venni az OTP Consulting programjában, amennyiben felajánlják ezt a lehetőséget?

Természetesen nincs ezzel kapcsolatban semmilyen kötelezettség. Ennek ellenére nagyon ajánljuk, hogy amennyiben lehetőségetek adódik erre, használjátok ki.

Mit kell tudni a díjakról?

Az 5000 eurós díjat, valamint a két egyenként 500 eurós díjat nyereményként kapják meg a verseny díjazottai. Az összeg felhasználásáról a csapat tagjai rendelkeznek. Az 5000 és 500 eurós díjak a regisztrációnál megadott OTP Bank Románia bankszámlára kerülnek átutalásra. A csapat tagjai saját maguk döntenek a nyeremény egymás közötti szétosztásáról, a szervező ezzel kapcsolatban semmilyen felelősséget nem vállal. Az 5000 eurós és 500 eurós díjak kifizetése az eredményhirdetést követő 3 hónapon belül történik.

Milyen hatása van a versenyre a Transindex.ro leállásának?

Nincs semmilyen hatása, a verseny zavartalanul folytatódik tovább. Az Erdély Pitch 2022 ötletversenyt a Pénzcsinálók.ro gazdasági portál kiadója, a Média Index Egyesület szervezi az OTP Bank Románia és az OTP Consulting Románia támogatásával.

További kérdésekkel írjatok bátran az [email protected]ímre.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!