A fiatalok ötleteivel a várost is megjavítanák – interjú Farkas Andrással a FIX Kolozsvárról

2021. november 12. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bármilyen innovatív startup ötlettel lehet jelentkezni az akár 50 ezer eurós támogatást és mentorálást is kínáló programba. A végső cél, hogy létrejöjjön az a bizonyos kritikus tömeg.

Akár 50 ezer eurós támogatást is kaphatnak vállalkozói ötleteik megvalósítására azok a 16 és 26 év közötti fiatalok, akik november 15-ig jelentkeznek a FIX Kolozsvár innovációs és kísérleti alap programjába. A kezdeményezésről korábban is írtunk, nevezni a Kolozsváron élő, tanuló vagy dolgozó fiatalok is tudnak 2-5 fős csapatokban.

A program egyik érdekessége a lebonyolítás, első szakaszban a 40 legjobb ötletet bemutató csapat vállalatalapítás nélkül részesül 3 ezer eurós díjban. A második szakaszban 10 csapatot választanak ki, amelyek 12 ezer eurós nyereményt kapnak, szintén cégalapítás feltétele nélkül. A harmadik szakaszban 4 csapat vállalkozás bejegyzését követően 35 ezer eurós támogatásban részesül, hogy megvalósíthassa innovatív ötletét.

A Kolozsvár önkormányzata, a C-EDU Oktatási Klaszter és a svájci Botnar Alapítvány által elindított FIX Kolozsvárról a program technikai koordinációját ellátó PONT Csoport stratégiai igazgatójával, Farkas András sal beszélgettünk.

Milyen célt szolgál a FIX Kolozsvár innovációs és kísérleti alap elindítása?

Farkas András: – A kolozsvári önkormányzat külföldről és belföldről egyaránt kapott impulzusokat arról, hogy egy olyan környezet megteremtésével tudnának számottevően segíteni a fiataloknak, amely lehetővé teszi az elindulást egy innovációs úton. A program lényege, hogy a fiatalokat abban a fázisban támogassa akár pénzügyileg is, amikor van már egy kiforratlan kezdőötletük, amellyel tovább tudnak lépni. A program architektúrája is erre épül fel, és a FIX megnevezés is arra utal, hogy kicsit javítsuk meg a várost, de javítsuk meg az ötleteket is úgy, hogy azok fel tudjanak emelkedni egy fenntarthatósági szintre.

Már a 40 legjobb innovatív ötletért is 3 ezer eurós díjat fizetnek, anélkül, hogy ehhez céget kellene alapítani. Mintha ezzel is arra törekednének, hogy még inkább kiszélesítsék a résztvevők körét, bátorítsák a fiatalokat az ötletelésre. Miért ezt a lebonyolítási módot választották?

– Több elv is volt emögött. Egyrészt az elmúlt 6-7 hónapban több szakmai partner bevonásával lezajlott egy co-design folyamat. A program jelenlegi formája, a kezdeti szabályzat, illetve a folyamat forgatókönyve is ezeknek a szakmai szervezeteknek, egyetemeknek, klasztereknek az együttműködésének eredménye, a PONT Csoport is ilyen formában került először bele ebbe a projektbe.

A kiindulópont valóban az volt, hogy egy elég egyszerű mechanizmust hozzunk létre ahhoz, hogy egy kezdő fiatal is merjen belevágni. Lényeges volt az is, hogy a program semmiképp ne legyen bürokratikus, ne terheljen senkit azzal már rögtön az elején, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni. Azt szerettük volna, hogy egy úgynevezett early-stage seed fundingot biztosítsunk, amit a szakterminológiában kezdeti égetésre alkalmas pénzalapokként szoktak megnevezni. A folyamat viszont természetesen úgy épül fel, hogy az érettebbek tudjanak továbbmenni, és kicsit konszolidáltabb támogatáshoz is hozzá tudjanak férni. Ugyanakkor a kezdeti 3 ezer eurós támogatásoknak is rendkívül nagy szerepe van abban, hogy a kezdő ötlet továbbinduljon egyfajta érettség felé.

Milyen típusú problémákra várnak megoldást a fiataloktól?

– Igazából bármilyen problémára, de természetesen olyan ötleteket keresünk, amik valamilyen társadalmi kérdésben kínálnak megoldást. Nem kimondottan csak profitorientált vállalkozói jellegű ötletek érdekelnek, nagyon örülnénk például annak is, ha olyan social entrepreneurship (társadalmi vállalkozás) típusú megoldásokkal is előállnának csapatok, amelyeknél a célkitűzés nem feltétlenül a nyereség elérése, hanem valamilyen társadalmi probléma megoldása lenne. Ma nagyon divatos az is, hogy minden megoldás mögött technológia, alkalmazás, digitális transzformáció áll. Mi viszont nagyon kiváncsiak vagyunk az olyan teljesen földhöz ragadt megoldásokra is, amelyek helyi közösségeket, vagy nagyon célirányosan valamilyen kisebb közösséget szólítanak meg, és annak problémáját akarják megoldani.

Miért kell csapatban jelentkezni, miért nem jelentkezhetnek a fiatalok egyéniben is?

– Elképzelhető, hogy maga az ötlet egyetlen személytől származik, és esetleg nehézséget okoz a partnerek bevonása a csapatba. A csapat létrehozása viszont azért is fontos lépés, mert akkor tudod legjobban ellenőrizni, hogy az ötleted mennyire állja meg a helyét, ha képes vagy meggyőzni legalább egy barátodat arról, hogy érdemes az adott elképzelésen közösen dolgozni. Kifejezetten azért döntöttünk úgy, hogy a jelentkezéshez legalább 2, legtöbb 5 fős csapatokra van szükség, mert az ötlet sikerességének esélyét jelentős mértékben növeli, ha azt nem egyetlen személy, hanem egy csapat állítja össze.

A zsűriben neves vállalatok felsővezetői, de a fiatalok képviselői is helyet kapnak. Mit fog díjazni a zsűri, mire fog nagy hangsúlyt fektetni a továbbjutók, nyertesek kiválasztásánál?

– Nyilván nem egy teljesen érett üzleti tervet fogunk kérni, viszont azért rákérdezünk olyan dolgokra, hogy validálták-e az ötleteket. Nem azt szeretnénk, hogy a csapatok egy teljes szociológiai kutatást tegyenek le az asztalra, azt ugyanakkor nagyon lényegesnek tartjuk, hogy a célcsoportot vagy legalább a barátaikat megkérdezték-e arról, hogy mi a véleményük az ötletről, az általuk kigondolt megoldás valós választ nyújt-e az azonosított problémákra. Ezek az alapkérdések sokat segítenek abban, hogy az ötletnek legyen egy stabilitása, és arra a továbbiakban is építeni lehessen. A pénzügyi támogatás mellett ugyanis egy mentorálási, coaching feladatot is elindítuk, aminek éppen az a lényege, hogy a kezdeti szinten levő ötleteket érettebbé tegyük, azokat pedig, amelyek tényleg képesek már továbblépni, egy második vagy harmadik fordulós támogatással ugyanúgy segíteni tudjuk abban, hogy továbblépjenek.

A tanulási folyamatnak ebben a programban nagyon fontos szerepe van, és hosszas beszélgetések is zajlottak a co-design folyamatban arról, hogy mekkora hangsúly kerüljön a képzésre, és mennyi legyen a pénzügyi támogatáson. Végső soron egyfajta kompromisszum alakult ki, hiszen a pénznek is van stimuláló hatása, a pénzügyi támogatás viszont önmagában nem tud segíteni abban, hogy az ötlet éretté váljon. Az inkubációs folyamatba éppen ezért vontunk be olyan szakértőket, akik tapasztaltak, érzik a piacot vagy annak egyik szegmensét. Ezek a szakemberek akár az alapszintű pénzügyi tervezésben vagy abban is nagyon sokat tudnak segíteni, hogy milyen információkra van szüksége egy csapatnak ahhoz, hogy piacra vigyen egy terméket. Az így megszerezhető támpontok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy amikor egy ötlet már tényleg a megvalósítás fázisába kerül, akkor ne azért legyen bukás a végeredmény, mert nem volt jól megnézve a piac, vagy esetleg nem megfelelően használták a kommunikációs csatornákat az értékajánlat célbajuttatásához.

Elképzelhető az is, hogy a tervekben akár érett vállalatok is fantáziát lássanak?

– A terv részét képezi az is, hogy minél több kötődési pontot találjunk érett vállalkozások és a csapatok ötletei között akár úgy is, hogy ezek a cégek alkalmazzák a csapattagokat, vagy akár befektetnek a vállalkozás egy későbbi fázisába. Elképzelhetőnek tartjuk azt is, hogy a nagyon sok ötlet közül egy vagy kettő képes lesz akár világpiacra is törni. Nem ez az elsődleges célunk, viszont a szakértők véleménye megegyezik abban, hogy egyetlen világsikerű cég megszületéséhez szükség van egy olyan kritikus tömegre, amely ezt ki tudja termelni. Piramisszerűen működő ökoszisztémát kell elképzelni, amelyben minél nagyobb az alap, annál nagyobb esély van arra, hogy kevesen, de elérjenek a csúcsra. A FIX Kolozsvárnak éppen az a célja, hogy megteremtse ezt a tömeget. És éppen azért esett a fiatalokra a választás, mert ők még az út elején vannak, nem rendelkeznek kiforrott vállalkozói tudással, viszont ha most el tudunk kezdeni velük dolgozni, akkor 5 vagy akár 10 év múlva lehet, hogy éppen ezt az ötletet, de az is lehet, hogy az ötödik ötletüket sikerre tudják vinni. A Skype az egyik nagyon jó példa erre, hiszen az észt alapítású startup mögött álló kezdeti csapat 5 startupot buktatott be mielőtt a széles körben ismert telekommunikációs alkalmazást sikerre vitte volna. Annak a csapatnak is meg kellett érnie a világsikerre.

Mit kell tenniük a fiataloknak, hogy jelentkezzenek a programra?

– Néhány technikai információ megadása mellett még egy csatolmány feltöltésére lesz szükség, amelyhez egy iránymutató kérdéssort is megfogalmaztunk: miről szól az ötlet, mi a célcsoport, hogyan juttatják el a megoldásukat ehhez a célcsoporthoz, sikerült-e már valamilyen formában validálni az ötletet, illetve megnézték-e, hogy a választott ágazatban milyen hasonló megoldások vannak még a piacon. Az teljesen a jelentkezőkre van bízva, hogy ezeknek az irányadó kérdéseknek a megválaszolására milyen formátumot választanak (slide, PDF stb.). Nagyon fontos, hogy a jelentkezéshez szükséges dokumentumok leadását követően – amennyiben a jelentkező csapat megfelel a feltételeknek (2-5 fős csapat, 16-26 éves életkor, kolozsvári kötődés) – a zsűri minden ötletet meg fog hallgatni. Úgy gondoljuk, hogy a résztvevők és a zsűri közötti interakció alkalmas arra, hogy az ötletet validálja, de akár nagyon jól tudja invalidálni is abban az esetben, ha a csapat elképzelése még nem elég kiforrott.

A programra itt tudtok jelentkezni , a részleteket ezen a weboldalon találjátok, a felmerülő kérdésekre akár Facebookon is választ kaphattok.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!