Mindenhol a digitalizációs bummot várjuk, de sosem fogjuk tudni teljesen elengedni az analógot

Most már az elején rögtön kérdésekkel kezdek: ha szívesen elolvasnál egy jó regényt, elektronikus formában tennéd, vagy megvásárolnád kézzel fogható könyvként a könyvesboltból (netről)? Milyen szokásaid vannak, hogyan hallgatsz zenét, hát a képeket hogy készíted?

Ezek nem az én kérdéseim, hanem David Sax kanadai újságíró tette fel a budapesti Brain Bar fesztivál közönsége előtt, ahová 2021-ben a Pénzcsinálók is eljutott.

Az analóg visszavág? című előadás azért is ragatta meg a figyelmem, mert a Brain Bar jövőfesztivál helyszínén lépten-nyomon VR-szemüveges fiatalokat lehet látni, de hosszú a sor a portrékat rajzoló robot előtt is. Tehát, a jövő kérdését feszegető rendezvény első napján megjelenik egy újságíró, aki 2016-ban óriási sikert aratott az Analóg bosszúja c. könyvével (ennek rendjén nagyon szépen felépített előadással és tökéletesen időzített viccekkel tartotta fenn a közönség figyelmét). Nyilván, lehet arra gondolni, hogy Sax egyszerűen a könyvét népszerűsíti, vagy bizonyos könyvkereskedési érdekek juttatták ilyen messzire, azonban ettől eltekintve szeretném összefoglalni az előadásán hallottakat, mint könnyed gondolatébresztő erre a szombati napra.

Ha visszatérünk a fenti kérdésekre, és válaszolunk magunknak, akkor egyértelművé válik, hogy mennyire jelen van már a digitalizáció a mindennapi életünkben. Teljesen banálisnak számít, hogy a képeket legtöbb esetben a telefonnal rögzítjük, pedig még nem is olyan régen filmre rögzítő, olcsó Kodak fényképezővel „kattogtattuk” az élményeinket.

Van azonban egy személyes ellenpéldám. Ha olvasok, akkor sokkal inkább a könyveket részesítem előnyben, mintsem a képernyőket. Sokan kérdezték már, hogy miért utasítom el magamtól az e-book readert, a beszélgetést pedig mindig azzal zártam, hogy szeretem a könyv illetát. De igazából fogalmam sincs, miért kedvelem sokkal inkább a kézzel fogható könyveket, valószínű ennél sokkal többről van szó.

És ez az a gondolat, amivel kezdődik az előadás. A hallgatóság egyértelmű többsége még mindig könyvekből olvas.

A felvezetőben elhangzott, hogy a képernyőn keresztül túl sok inger ér (sokkal több, mint amúgy azt gondolnánk), így könnyebben fáradhatunk, elveszíthetjük a figyelmünket. A könyv ezzel szemben megadja a lehetőséget, hogy „deep reading” (mély olvasás) történjen, azaz érzelmileg sokkal könnyebben kötődhessünk a szöveghez.

Emiatt az érzelmi kötődés miatt történik, hogy egyre inkább kezd visszajönni a piacra az analóg, a polaroid és/vagy analóg fényképezőgépek, a bakelit lemezek, társasjátékok stb. Hogy ez mennyire számít sznobizmusnak vagy sem? Erre nem adott választ az előadó, tehát nyitva maradt a kérdéskör.

Sax ezután kitért arra, hogy a koronavírus-járvány okozta lezárások és a karantén-periódus mennyire érdekes fordulatot hozott ebben a témában. Lényegében minden online és digitális lett, az oktatás, a munka, az emberi kapcsolatok. Felemlegeti, hogy mennyire hangzatos téma volt a digitális bumm, azaz, hogy „a pandémia után a digitalizáció minden területen mekkora előrehaladáson fog végigmenni”. Ez részben így is történt,

csakhogy például már korábban felfigyelt arra is, hogy a hozzájuk ellátogató vendégek minden alkalommal megcsodálják a bakelit lemez gyűjteményét, a lejátszóját, és mindig szóvá teszik, hogy milyen szép családi fotókat helyeztek ki a lakásban.

A szerzőt saját elmondása szerint többek között ez a jelenség gondolkodtatta el, majd elmondta, hogy véleménye szerint a pandémia még inkább rásegített arra, hogy újraértékeljük az „analógot”.

Sax ennek megerősítésére bedob egy érdekességet: a rengeteg kütyü, applikáció és minden egyéb munkarendszerezést elősegítő program mellett életben maradt egy eszköz, egy digitalizációs túlélő, amelyet a mai napig használnak a legnagyobb vezérigazgatók és feltalálók. Ez az eszköz nem más, mint a jegyzetfüzet.

Ekkor belém ütött a gondolat: én nem tudhatom biztosan, hogy az Apple vezérigazgatója valóban noteszt használ a munkája során, azonban arra jómagam is felfigyeltem, hogy mekkora hype-ja van a jegyzetfüzeteknek. Már elég arra gondolnunk, hogy a bevásárlóközpontokban található, ruhakereskedéssel foglalkozó üzletláncok a kasszagépek mellett folyamatosan kiállítanak csillogóbbnál csillogóbb és színesebb jegyzetfüzeteket is a más kiegészítők mellett. Például az iskolakezdés előtti periódusban is többször találkoztam olyan hirdetésekkel a Facebookon, ahol pontosan ezek a ruhakereskedő cégek a noteszeket és írószereket népszerűsítik. De ugyanúgy az is nagyon érdekes, hogy egy elterjedt szokás szerint jegyzetfüzeteket osztogatnak különböző rendezvényeken, fesztiválokon, illetve ajándékozáskor is gyakran előfordul, hogy notesszel örvendeztetjük meg az ünnepeltet.

Sax úgy véli, a jegyzetfüzet azért ilyen erős a piacon, mert teljesen más élmény a kézírás és a pötyögés, ez a másság pedig a „process-ben” (a folyamatban) keresendő. A Facebookon írni, jó emojikat választani, megfelelő színeket és helyes formátumot választani például az e-mailezéshez „egyszerűen fárasztó”, elvonja a figyelmünket, és időt veszítünk vele. A kézírás egyszerűbb, sajátos és személyesebb.

Képernyőmentés.

„A lényeg, hogy legyen örömünk abban, amit csinálunk, hiszen emberek vagyunk”– érvelt.

Ekkor pedig felhozta a társasjátékok példáját, ezek közül is a Puzzle-t. „Mennyi türelem kell ahhoz, hogy egy ezer darabos puzzle-t darabról-darabra összerakj. Nem egyszerű feladat, ami sokszor okoz bosszúságot. De ha elkészültél vele, az utolsó darab is a helyére került, akkor elképesztően tudsz neki örülni” – mondta. Ezzel szemben, ha egész nap a Candy Crusht nyomogatod, és folytonosan ugyanazokat a mozdulatokat végzed, nem leszel tőle boldogabb – magyarázta.

Vagy ott van a zenehallgatás. Egyre inkább feltűnik egy új trend, ugyanis az emberek az alternatív zenei élmény miatt bakelit lemezlejátszókat és lemezeket vásárolnak, hiszen külön örömérzéssel tölti el őket, ha a ’80-as évek előtti technológia segítségével hallgathatják a zenét – folytatta.

„Mint sokan mások, én is a Spotify-ra kapcsolok, ha buszon vagyok, vagy ha sétálok” – vallta be Sax, majd elmondta, hogy a zenei streaming szolgáltatókkal neki az a problémája, hogy a bőség zavara miatt sokszor azt sem tudja, mit szeretne igazán hallgatni, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már nem is volt kedve a zenéhez.

Hasonlóan vélekedett a filmekről is, például a Netflix és más szolgáltatók esetében is. Mint elmondta, ezek a cégek valóban hatalmas vállalkozásokká nőtték ki magukat, azonban a mozik még mindig nem tűntek el, hiszen a filmélmény ott maradt igazán teljes. „Nem beszélve arról, hogy a Netflix kínálata 90%-ban nagyon gagyi” – tette hozzá.

Sax érvelései szerint tehát az érzelmeink, a személyes kötődés és az öröm miatt sosem lesz teljesen digitalizált a világunk, hiszen az nem lenne valódi. Éppen ezért történik, hogy az analóg újra teret kezd nyerni a piacon, erre pedig már sok vállalkozás nagyon jól ráérzett.

Ami a fiatalokat (úgyértve a Z és alfa generációkat) illeti, nem az a lényeg, hogy visszaneveljük őket az analóg termékekre. Én inkább arra fektetném a hangsúlyt, hogy a videojátékok mellett a társasjátékokat is szeressék. Szóval, hogy mindkét világ elérhető legyen számukra, majd ők eldöntik, hogy mit választanak – mondta Sax, mikor egy érdeklődő arról kérdezte, hogy miként lehetne az analóg világot megszerettetni a Z és alfa generáció fiataljaival.

Visszatérve tehát a felvezetőben felvetett kérdésre: túléli-e a könyv a 21. századot? A kanadai szerző szerint ezt előre nem lehet megjósolni, de azért érdemes gondolni arra, hogy a koronavírus-járvány után teltházas előadások vannak a Brain Bar fesztiválon (amit azelőtt kimondottan online szerveztek meg).

A vicces az, hogy a zárszó után azon kaptam magam, hogy a jegyzetfüzetembe, és nem a laptopomon jegyzeteltem.