Digitális láthatóság: mutatjuk az erős brandeket Románia nagyvárosaiban

2020. december 23. – 12:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Természetesen a brandek digitális láthatóságát is Google adatokkal mérjük már. A DWF kutatása több területen is meglepő eredményeket hozott.

Mekkora a valószínűsége annak, hogy egy Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben vagy Iași-ban tartózkodó személy megtalálja azt a gyógyszertárat, szupermarketet vagy éttermet, amit keres? Azt gondolnánk, hogy 2020-ban ez nem okozhat nagy gondot egyetlen okostelefon-felhasználó számára sem, a valóság viszont inkább az, hogy a hazai vállalatoknak még bőven lenne lehetőségük előrelépni ezen a területen – legalábbis ez derül ki a DWF tanulmányából, amelyben a hazai brandek digitális láthatóságát vették górcső alá.

A szakértők az elemzés elkészítéséhez egy újszerű módszertant használtak, amelynek a lényege, hogy az elemzésben szereplő nagyvárosok esetében 121 különböző, előre meghatározott helyszínről, az adott zóna sűrűségét is figyelembe véve kérdezték le a Google Térképen elérhető releváns adatokat. A brandek Google Térképen tapasztalt láthatóságát pontozták, majd egy algoritmus segítségével egymáshoz hasonlították. Az elemzést több iparág esetében is elvégezték, mi ebben a cikkben a hat legizgalmasabb területet mutatjuk be.

Gyógyszertárak

Romániában 4 ezer olyan vállalat van, amely gyógyszerek kereskedelmével foglalkozik, ezek jelentős része gyógyszertár. A kutatást készítő csapat szerint nagy meglepetés, hogy a nagy verseny ellenére a gyógyszertárak körülbelül 10%-a jelenik csak meg a Google Térképen. Ráadásul, a térképen azonosított viszonylag kevés patika 34%-ának hiányos a profilja, ami azt jelenti, hogy a felhasználók hiába keresnek rá az adott gyógyszertárra, nem biztos, hogy megtalálja az adott egység nyitvatartási idejét, telefonszámát vagy címét. Pedig, a DWF elemzése szerint a releváns Google-keresések száma viszonylag magas, 500 ezerre tehető egy évben, amikor a felhasználók „gyógyszertár”, „non-stop gyógyszertár” vagy „drogéria” kulcsszavakat pötyögik be a keresőbe.

Az alábbi ábrán mutatjuk, hogy a 6 vizsgált városban melyek a legnagyobb láthatósággal rendelkező gyógyszertár brandek. Kolozsváron a Remedium nagyon erős, a fővárosban és Temesváron a Dona, de Iași, Craiova és Konstanca esetén is mutatjuk a legjobbakat:

Gógyszertárak Infogram

Szupermarketek

A koronavírus-járvány alatt megduplázódott az „online szupermarket” (supermaket online) kifejezésre történő rákeresések száma. A DWF kutatása szerint a 6 elemzett nagyvárosban évente 780 ezer alkalommal „gugliznak” rá a felhasználók szupermarketekre, a keresések 72%-ánál a Google térképen is megmutatja a releváns találatokat. A kutatásban kiemelik, hogy akárcsak a gyógyszertárak esetén, a szupermarketeknél sem feltétlenül találnak meg a felhasználók minden információt (a szupermarketek 18%-a nem adja meg például a nyitvatartási idejét).

A hibák kielemzésénél viszont sokkal izgalmasabb, hogy melyek a legnagyobb láthatósággal rendelkező szupermarket brandek a DWF kutatása szerint. Kolozsváron, valószínűleg jókora meglepetésre, a helyi illetőségű Home Garden a legláthatóbb, a Mega Image második, a Profi harmadik helyen áll. A fővárosban a Mega Image, a Profi és a Carrefour, Temesváron a Profi, a Carrefour és a Mega Image alkotják a dobogót.

Turisztikai irodák

Alaposan rájárt a rúd idén a turisztikai irodákra, a tanulmány szerzői is kiemelik, hogy a „turisztikai iroda” (agenție de turism) kifejezésre történő rákeresés 49%-kal csökkent 2019-hez viszonyítva. A járvány miatti kedvezőtlen körülmények ellenére Google Térképen továbbra is rengeteg, 1200 turisztikai iroda jelenik meg. A láthatósági adatokat böngészve két fő trend rajzolódik ki. Egyrészt, mind a hat nagyvárosban erősek az országos lefedettséggel rendelkező, nagy turisztikai ügynökségek. Másrészt, szinte minden vizsgált nagyvárosban lehet azonosítani olyan kimondottan helyi szereplőket is, akik viszonylag jó digitális vizibilitással lépnek versenyre a legnagyobbakkal.

Turizmus Infogram

Benzinkutak

A turisztikai irodákkal szemben a töltőállomások kategóriában már egyértelműen a legnagyobbak dominálnak. Az adatok alapján az is szembetűnő, hogy a nagy kőolajipari cégek digitális marketinggel foglalkozó szakemberei viszonylag jól elvégezték a házi feladatukat, hiszen láthatóság szempontjából nem igazán azonosítható egyetlen olyan jelentős hazai szereplő sem, amely alulteljesítene. A vizsgált nagyvárosok közül Kolozsváron a Lukoil, Bukarestben a Petrom, Temesváron az OMV, Konstancán a MOL, Iași-ban és Craiován szintén a Petrom vezet, igaz az elsők előnye sehol nem kimagasló.

A tanulmányban egyébként 1600 töltőállomást tudtak azonosítani a legnagyobb keresőmotor térképén, és érdekes részlet az is, hogy az autósok jellemzően közvetlenül a brandek beírásával (például MOL vagy MOL töltöállomás, vagy románul benzinărie MOL) keresik a tankolási lehetőségeket, ami a szerzők szerint arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a szegmensben ez egy korántsem elhanyagolható tényező.

Barkácsáruházak

A koronavírus-járvány sok más területtel ellentetében a barkácsáruházaknak nem okozott különösebb veszteséget, sőt, a DWF elemzése szerint 68%-kal növekedett 2020-ban az olyan Google-kereséseknek a száma, amelyek kimondottan a közelben lévő barkácsáruházakra vonatkoztak. A jelentős növekedés magyarázata, hogy az emberek az otthon töltött órák jelentős növekedése miatt egyre többet hajlandóak áldozni az otthonukra.

Az elemzők szerint ennek a területnek az egyik jellegzetessége, hogy a jelentős szállítási költségek miatt az ügyfelek más területekhez képest sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a közelben található barkácsboltok megtalálására. A szakemberek 500 Google Térképen is szereplő barkácsáruházat vizsgáltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy még a fenti szempontok ellenére is, inkább a négy legnagyobb szereplő dominanciája rajzolódik ki, a kisebb szereplők valamiért nem az online térben látják a kitörési lehetőségeket, legalábbis ez látszik az alábbi statisztikákon:

Gyorséttermek

Nőtt ugyan 2020-ban a gyorséttermek utáni Google-rákeresések száma 50%-kal – ebben szintén nagy szerepet játszottak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások –, de DWF elemzése szerint az ügyfelek már egyre kevésbé (-28%) az „étterem” (románul restaurant) kifejezés beírásával próbálnak dűlőre jutni az aznapi ebéd kérdésével kapcsolatban.

Az elemzésben szereplő 6 nagyvárosból 370 brand láthatóságát vizsgálták a szakemberek, az adatokból jól látszik, hogy a legismertebb gyorsétteremláncok mellett majdnem minden nagyvárosban lehet azonosítani erős helyi szereplőket. Kolozsváron például a Mama Manu jött ki „győztesnek” ebben az összevetésben, a La Piadina második, míg a Doner Maxx harmadik helyen áll. A legnagyobbak közül a McDonald’s foglalja el a legelőkelőbb helyet, csak ötödik.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!