Kreatív csatározásba kezdett az easyJet és a Wizz Air

2020. december 15. – 12:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A fapados légitársaságoktól nem várt szúrós hangvételt szakértőkkel elemeztük.

Ritkán történik olyan, hogy két fapados légitársaság így összezörrenjen, legalábbis, ami a nyilvánosság előtti kommunikációjukat illeti. A marketing háborút az easyJet kezdte, a „ Mizzéria nélkül – Végre egy alacsony árakat és magas szintű szolgáltatásokat biztosító légitársaság ” feliratú reklámkampányával. A Wizz Air sem volt rest, és hasonlóan éles reakcióval érkezett: „ Könnyen jön, könnyen megy – a Wizz marad itt, szolgálatra készen ” – utalva az easyJet román piacon való bizonytalanságára, azaz hogy egyszer már elmentek az országból, most pedig újra visszatérnének.

A brandek közötti élcelődés olyan szempontból is érdekes, mivel a fapados légitársaságok óriási veszteségeket szenvedtek a koronavírus-járvány miatt, erről tanúskodik számos adat, de az Eurostat is készített felmérést arról, pontosan mekkora pusztítást végzett a koronavírus-járvány az Európai Unió országainak légiközlekedésében.

„Az egész úgy történhetett, hogy az easyJet felmérte romániai versenytársait, az eredmények valószínűleg markáns visszaesést mutattak a Wizz Air-rel szembeni customer satisfaction, azaz fogyasztói élmény kategóriában. Nem hiszem, hogy az easyJet ráhajlott volna erre az üzenetre, ha a Wizz megítélését nem mérték volna nagyon-nagyon mélyre. Innentől kezdve már csak egy bátor marketinges és egy jó szövegíró kellett ahhoz, hogy ezt kapitalizálják is. A Wizz Air pedig helyesen tette, hogy válaszolt, talált is egy hasonlóan megsemmisítő fogást, de ettől még dolgozniuk kell ezen a visszaesésen, és ez többet jelent, mint az, hogy az easyJet jelenléte nem folyamatos a román piacon. Az utasok nem a piacon való jelenlétük miatt választanak légitársaságot, hanem a kínálat, ár és szolgáltatás függvényében. Ha a Wizz Air némileg meg is őrizte méltóságát, a easyJet nagyot dobbantott a Wizz Air negatív megítélésén, és véleményem szerint ők a csörte nettó nyertesei” – értékelte a Pénzcsinálók megkeresésére Kelemen Attila , az OTP Bank Románia marketing igazgatója, akitől azt kérdeztük, szerinte ki nyerte meg ezt a reklámcsatát.

Dr. Seer László marketing szakember, a BBTE oktatója a járványhelyzettel magyarázza a csörtét.

Elmondása alapján, természetesen a járvány olyan folyamatokat indított el, amelyek a marketingre, a márkák kommunikációjára kihatottak. Kifejtette, ezzel a szokatlan esettel kapcsolatban két hipotézise is van, de ezek mind saját meglátásai, nem tudja adatokkal bizonyítani.

1.

Elsőként egyfajta real-time marketing akció lehetőségét említette, amely főleg a közösségi média során vált felkapott technikává.

„Engem némiképp az a pár évvel ezelőtti esetre emlékeztet, amikor a KFC és McDonald’s gyorsétterem láncok a #traiascacapravecinului ( Éljen a szomszéd kecskéje – a kampány, amit a Transindex 2018-ban az év reklámkampányának választott – szerk. megj. ) akció során lényegében egymást reklámozták. Ez különleges dolog, hiszen nem látunk ilyet, főleg konkurensektől. Az easyJet és Wizz Air történetében most annyi a különbség, hogy egy csörtének tűnő reklámkampánynak tűnhet. Véleményem szerint ez egy buzz típusú technika,amely párbeszédet indít el a közösségi médiában, és ez mindkét brandnek jót tesz” – kezdte a szakértő.

„Tegyük fel, ha a piac jól működne, nem lett volna járvány és mondjuk komoly lenne a verseny a két vállalat között, akkor érthető lenne egy ilyen nyilvános egymásnak feszülés, mint például az Egyesült Államokban a Coca Cola és a Pepsi esetén. Ott éveken keresztül nagyon kemény harc zajlott úgy a háttérben, mint a kommunikációban is, tehát a nyilvánosság elé vitték ezt a dolgot. A verseny háttere is logikus, hiszen az amerikai fogyasztók többsége nyitott mindkét márka üzenetére” – folytatta.

Seer kifejtette, a román piacon a Wizz Airnek nem is annyira az easyJet, mint inkább a Blue Air számít konkurenciának, akik részéről jelen esetben nem érkezett semmi replika. Tehát a légitársaságoknak inkább az a problémája, hogy kihasználatlan a kapacitásuk, nem tudnak előre eladni jegyeket, mint ahogy eddig történt. Ilyen szempontból tehát logikusabb, hogy olyan akció kellett, ami a köztudatba visszahozza a két márkát, hogy az emberek tudják: a járvány alatt is működik a szolgáltatásuk.

„Szerintem az easyJet kommikációsai biztosak voltak abban, hogy a Wizz Air válaszolni fog. A légitársaságok marketing stábjai kifejezetten profiknak számítanak, a társaságok többek között nekik köszönhetik sikerüket” – tette hozzá Seer László.

2.

A második, és egyben valószínűbb opciója a szakértőnek, hogy a koronavírus-járvány miatt megcsappant, sokkal kisebb célközönségért zajlik a szúrós harc.

A szakértő magyarázata szerint a légitársaságok számos háttérben futó taktikát vetnek be annak érdekében, hogy minél nagyobb tömeget vonzzanak saját járataikra, ilyen például, amikor utolsó percen módosítanak az árakon, stb. Szerinte a romániai és amúgy az európai fapados légitársaságok kommunikációja ennél sokkal bátortalanabb szokott lenni, most előfordulhat, hogy a kisebb tömeg elérése érdekében kénytelenek ilyen akciókat bevetni és a nyilvánosság elé viszik a témát – összegezte.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!