Fatér Gyula: az egészségügy gazdasági kérdéssé vált

2020. május 26. – 19:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A törlesztési moratóriumról, az IMM Invest programról és a székelyföldi vállalkozókról is beszélt az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Restart online konferencián.

Ha a következő időszakban is sikerül kontroll alatt tartani a járvány terjedését, akkor továbbra is jó esélyünk van arra, hogy a második negyedévre várható nagyon komoly megrázkódtatás után a gazdaság már a harmadik vagy negyedik negyedévben növekedési pályára álljon – mondta Fatér Gyula , az OTP Bank Románia vezérigazgatója az online szervezett Restart konferencia előadójaként. A bankvezér szerint a következő negyedévet fontos lenne minél kisebb „veszteség elszenvedése mellett átélni, hogy amikor újra lehetőségünk lesz előre indulni, akkor jobb bázisról tehessük ezt”.

Fatér Gyula elmondta, nagyon komoly a jelenlegi helyzet, ha viszont figyelembe vesszük azt is, hogy vannak olyan országok, amelyek a gazdaságuk 10-20%-át az idegenforgalomra építették, nyilvánvalóvá válik, hogy Romániánál jóval nagyobb vesztesei is vannak ennek a válságnak. A feldolgozóipar tekintetében viszont mi sem vagyunk jó helyzetben szerinte, a korábban kialakított ellátási láncok egyik napról a másikra estek szét, így pedig sokszor igény esetén sem tudnak az iparági vállalatok a termékeikkel eljutni a fogyasztókhoz. „Úgy látom, hogy az idegenforgalom nehéz helyzete viszonylag hosszú ideig velünk marad. Egy kedvező szcenárió esetén viszont a feldolgozóipar gyors kilábalást mutathat” – mondta a vezérigazgató.

Lehetőségeket is tartogathat a jelenlegi helyzet?

A jelenlegi helyzet lehetőségeket is tartogathat a térség számára abban az esetben, ha valamilyen feldolgozóipari tevékenységre sikerül jobb választ adni, mint azt korábban az ázsiai versenytársak tették. „Még pár évig mindenkinek ott lesz a fejében, hogy ezek a nagyon hosszú és kifejezetten komplex ellátási utak bármikor sérülést szenvedhetnek, kedvezőbb az, ha a termelés viszonylag közel van a célpiachoz” – fejtette ki Fatér Gyula.

A hosszabb távú kérdésekkel ugyanakkor nehéz még foglalkozni, mert „a mindennapok elviselhetőbbé tételével” kapcsolatos feladatok tekintetében is sok még a tennivaló. A szakember rámutatott, megoldásokat kell találni a bajba került személyek és vállalkozások számára, hiszen jelenleg nagyon sokan veszítik el a munkahelyüket ideiglenesen vagy véglegesen, és számos vállalat kerül kilátástalan pénzügyi helyzetbe. Elmondta, a törlesztési moratórium ezekre a helyzetekre jó megoldás, de nem tekinthető végleges segítségnek, csupán abban áll mellénk, hogy „a sérüléseink ne legyenek annyira súlyosak”.

A még június 15-ig elérhető lehetőséggel kapcsolatban felhívta a figyelmet, aki úgy érzi, hogy pénzügyi szempontból tényleg érintette a járvány, és a következő időszakára is rányomhatja a bélyegét a jelenlegi helyzet, annak azt ajánlja, hogy éljen a moratórium lehetőségével. „Ez nem egy olyan megoldás, amitől az üzletünk rendbe fog jönni, csupán átmeneti segítséget nyújt. Azt is nagyon fontos látni, hogy ez tulajdonképpen egy átütemezés, a könnyítés igénybe vételének idejével meghosszabbodik a hitel futamideje, és kamatterhekkel is számolni kell” – mondta a bankvezér, majd azt is hozzátette, a bankoknak is érdeke, hogy a törlesztést felfüggesztése szabályozott körülmények között menjen végbe.

„Azt látom, hogy nagyon sok esetben az ügyfelek nem merik megmondani a bankoknak, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Minden érintettnek azt ajánlom, hogy amennyiben fennáll egy ilyen helyzet, akkor mondja el a bankjának minél előbb, ne várja meg azt a pillanatot, amikor már tényleg nagyon késő, és már nem tud egyáltalán fizetni. A nehéz helyzetről érdemes minél részletesebben beszélni a kollégákkal. Az elmúlt időszakban mi végig nyitva tartottuk a fiókjainkat, és ez pontosan azért volt fontos, hogy tudjunk beszélni, ha erre van szükség. Hiszen azt is látni kell, hogy egy ilyen nehéz helyzetben a mi érdekünk is az, hogy fizetőképesen tartsuk a hiteleinket, és ehhez szükségünk van jó ügyfelekre, vállalkozásokra, amelyek továbbra is működnek” – mondta Fatér Gyula.

IMM Invest: az elérhető keret tízszeresét igényelték a vállalkozások

Egyelőre még az első tapogatózások történnek – válaszolta arra a kérdésre, hogy véleménye szerint az IMM Invest program a jelenlegi feltételrendszere alapján mennyiben tudja kielégíteni a vállalkozók valós igényeit. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a program meghirdetésekor a vállalkozások országos szinten 150 milliárd lej értékben nyújtottak be igényléseket, amit nem tart reálisnak. „Ez a 150 milliárd lej a tízszerese annak a keretnek, amit a program meghirdetésekor első körben elérhetővé tettek. Összehasonlításként, jelenleg Romániában ennek a kategóriának 170 milliárd lejnyi hitele van. Mintha a gazdálkodó szervezetek most azt mondanák, hogy válsághelyzetben meg akarják duplázni a hiteleik nagyságát. Azt gondolom, hogy ez nem reális, nem hiszem, hogy erre a gazdaságnak, illetve a vállalkozásoknak szüksége van” – magyarázta Fatér Gyula.

Arra is rámutatott, hogy az IMM Invest és a vállalkozások megsegítését célzó kormányzati csomag egyéb intézkedései mellett (amelyek közül a kényszerszabadság támogatásának jelentőségét emelte ki) további lépések lennének indokoltak, és kiemelte azt is, hogy jelentős fejlesztési pénzek elköltésére volna szükség a következő időszakban az egészségügy és az oktatás területén is. „Véleményem szerint mindenki látja, hogy ezeknek a területeknek mennyire felértékelődött a fontossága. Az egészségügyet bizonyos értelemben nagyon sokáig magánügynek tartották, most viszont az látszik, hogy gazdasági kérdéssé vált. Az egészségügy színvonala, illetve az, hogy ezt a rendszert miként tudjuk fenntartani, egy ország gazdaságát is minősíti” – mondta.

Pénzügyi ismeretek: mi a különbség Románia és Magyarország között?

Arra a moderátor által feltett kérdésre, hogy pénzügyi ismeretek szempontjából milyennek látja az erdélyi, és azon belül a székelyföldi vállalkozókat, Fatér Gyula elmondta, hogy Romániában ebből a szempontból nagyobb szórás figyelhető meg, mint mondjuk Magyarországon. Véleménye szerint ezek a jelentős eltérések nem feltétlenül földrajzi elhelyezkedéshez köthetőek, hanem sokkal inkább az befolyásolja, hogy pénzügyi ismeretek tekintetében milyen alapról indul egy vállalkozó vagy magánszemély. „Nagyon sok romániai magánszemélyre igaz, hogy még bankszámlája sincs, ugyanakkor szintén nagyon sok olyan magánszemély van, akik olyan pénzügyi szolgáltatásokra is nyitottak, amelyek adott esetben még Magyarországon sem elterjedtek. Tehát, egy jelentős kontrasztot látok ebben a tekintetben” – mondta a vezérigazgató.

Ami Székelyföld összevetését illeti az ország többi régiójával, Fatér Gyula legérdekesebb statisztikaként azt emelte ki, hogy Székelyföldön arányaiban sokkal nagyobbak a megtakarítások és kevesebb a hitel, mint az ország más régióiban. „Ezt nevezhetjük tudatosságnak, de tekinthetjük akár egyfajta mentalitásnak is” – tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy ezeket az adatokat nem feltétlen értelmezné úgy, hogy a székelyföldi vállalatok visszafogottabbak lennének, tapasztalatai szerint ugyanis a térségben működő cégekben is megvan a megfelelő nyitottság és a gyors cselekvésre való hajlam, erre pedig építeni lehet a jövőben. „A következő időszakban nagyon fontossá válik, hogy mennyire vagyunk nyitottak és innovatívak az új dolgok szempontjából. Ezt a kérdést nagyon komolyan kell vennünk. Emellett felértékelődik az együttműködés szerepe is, legyen szó akár egymás közötti, akár ügyfél és bank közötti kooperációról” – mondta az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

A Restart konferencia május 25. és május 29. között zajlik. Az online részvételhez a konferencia honlapján lehet regisztrálni . A konferenciáról Farkas Levente szervezővel készített interjúnkat itt olvashatjátok.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!