Egyenlőtlenségben élen járunk, és ez ellen az adórendszerünk is harcképtelen

Összességében volna miért dicsérni Romániát az elmúlt évek miatt: a gazdaság bővül, a munkabérek emelkednek. Nem sok olyan ország van viszont az EU-ban, ahol ennyire egyenlőtlenül oszlana el a jó gazdasági teljesítmény. A fővárosban az életszínvonal a nyugati országokéval vetekszik, miközben a falun élő lakosság majdnem fele az elszegényedés kockázatával néz szembe. Ráadásul az adó- és szociális ellátórendszerünk sem képes arra, hogy korrekciókat hajtson végre. Az Európai Bizottság 2019-es és 2020-as Romániáról szóló országjelentéseinek érdekesebb megállapításait foglaltuk össze.

A 2019-es országjelentés már rögtön az elején egy erős mondattal kezdődik. Az Európai Bizottság kijelenti, hogy Románia fogyasztásra alapozó növekedési modellje megmutatta a korlátait, és aláássa azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ország az Európai Uniós életszínvonal fenntartható eléréséért tett. Az sem segít, hogy az ország sokat veszített versenyképességéből az erős bérnövelő intézkedések és a bevethető munkaerő egyre nagyobb hiánya miatt. Csak tetézi a bajt, hogy a bizonytalan szabályozói környezet és az alacsony színvonalú intézményeink sem sokat tudnak tenni az ellen, hogy az országban az egyenlőtlenség és a szegénység magas maradjon, a régiók közötti életszínvonalbeli különbségek pedig tovább mélyültek.

Öröm az ürömben, hogy az ország még így is hatalmas lépéseket tett meg a felzárkózásban. A jelentés rámutat, hogy az egy főre jutó GDP a 2007-es csatlakozás évében körülbelül mindössze 40%-a volt az EU átlagának, 2017-re ez az arány már meghaladta a 60%-ot, azóta pedig még tovább növekedett.

Ez a fejlődés azonban eltérő mértékben csapódott le az ország különböző régióiban. A jelentés a 2016-os számok alapján mutat rá, hogy a Bukarest-Ilfov régióban a vásárlóerő-paritáson számolt GDP 1,4-szerese volt az EU átlagának. Ez talán nem meglepetés, hiszen a főváros régiójáról eddig is mondták a szakértők, hogy simán hozza a spanyol életszívonalat, viszont igazán megdöbbentő következtetéshez vezet, ha a román fővárost az ország többi régiójához hasonlítjuk. Ezt mutatja az alábbi ábra is, a bukaresti életszínvonal (GDP/fő vásárlóerő paritáson) gyakorlatilag négyszerese a legszegényebb régióként számon tartott Észak-Kelet-Romániában mértnek. Az is érdekes, hogy ha kivesszük a fővárost a statisztikákból, Románia egy főre jutó GDP-je az EU-s átlag mindössze 50%-át érné el.

Egyenlőtlenségek terén mi vagyunk a legjobbak

Ilyen nagy regionális különbségek mellett abban sincs semmi meglepő, hogy Románia továbbra is az elsők között jár egyenlőtlenségek terén az EU-ban. Még annak ellenére is, hogy az elmúlt két évben csökkenés volt tapasztalható ezen a területen. Az EB egy 2018-as tanulmányra hivatkozva azt írja, hogy az országban 1,5 millió ember van, akinek a napi keresete nem éri el a 3 eurót. Ugyanezen jelentés mutat rá arra is, hogy az országban 3,9 millió ember szenved súlyos anyagi nélkülözésben, emellett nálunk él a legtöbb gyermek szegénységben és társadalmi kirekesztésben: 10-ből 4. A bajt itt is csak tetézi, hogy az adórendszer jövedelem-újraelosztó képessége rendkívül gyenge.

De hogyan beszélhetünk újraelosztásról, amikor az állam az elmúlt években bevezetett adócsökkentéseket és költségvetési kiadásokat adósság felvételével finanszírozza? Az EB országjelentése szerint ugyanis ez a helyzet: míg 2018-ban az államadósság 35,1%-át tette ki a GDP-nek, 2020-ra ez az arány elérheti a 38,2%-ot. Ha ez az ütem megmarad, akkor azzal kalkulálnak, hogy az évtized végére az ország államadóssága el fogja érni a gazdaság méretének 60%-át.

Negatív kamatú kötvénykibocsátás ide vagy oda, ez azért is baljós hír, mert a pénzpiac szerint sincs minden rendben nálunk, a befektetők már 2017 óta nem nézik jó szemmel az országban zajló folyamatokat. Az alábbi ábra több helyen is szerepelt már az elmúlt időszakban, azt mutatja, hogy a befektetők kockázatosabbnak tartják a román államadósság finanszírozását, mint a többi, akár jóval magasabb államadóssággal rendelkező (például Magyarország) régiós ország esetében, ezért csak magasabb kamat mellett hajlandóak 10 éves lejáratú államkötvényeket venni.

Ilyen adórendszer mellett nehéz bármit is tenni

Az teljesen világos tehát, hogy az országnak sok területre kellene költenie, a kérdés inkább az, hogy miből? A jelentés rámutat, hogy az adócsökkentések egyik következménye az lett, hogy Románia a GDP 24,9%-át gyűjtötte be adóként 2017-ben, ami 1996 óta a legalacsonyabb szint, és a második legalacsonyabb mutató az EU-ban. Hogy mennyire alacsony ez a 24,9%-os adóbegyűjtés, az is mutatja, hogy közben egy átlagos EU-s tagállam a saját GDP-jének 39,2%-át kitévő adóbevételből gazdálkodik.

Az ország adórendszerét így nagyon nehéz társadalmi problémákon enyhítő korrekciós eszközként használni. Az sem segít, hogy az adórendszerünknek még az áfakulcs sokszori csökkentése ellenére is messze a fogyasztásra kivetett adóból, az áfából befolyó része jelenti a legnagyobb bevételi forrást. Ez más országokban is így van, a probléma inkább az, ha az egyéb adóbevételi források elenyészőek, hiszen az áfának nagyon gyenge a redisztribúciós hatása, eredményességek szempontjából sokkal jobb eszköz lenne a munkára kivetett adókon elgondolkodni, hiszen jelenleg is a második legkevésbé progresszív adórendszer a miénk az egész EU-ban.

Magas munkából származó adóbevételekhez persze jó fizetések is kellenek. A minimálbér ad hoc jellegű emelései viszont nem igazán enyhítettek a problémákon, sőt, strukturális gondokra mutat rá az a jelentésben is szereplő tény, hogy 2017-ben a hazai munkaerő harmada vitt haza a minimálbérnek megfelelő fizetést, miközben 2011-ben ez az arány négyszer volt alacsonyabb.

Az alacsony bérekkel kapcsolatos probléma fő forrását inkább ott kell keresni, hogy az Európai Bizottság szerint a hazai munkaerő készségei és kompetenciái nem fejlődtek ugyanolyan mértékben, mint ahogyan a különböző gazdasági ágazatok. És ez nem csak azért nagy probléma, mert az alkalmazottak így nem jutnak be jól fizető, magas hozzáadott értékkel termelő munkahelyekre, hanem azért is, mert a fejlett technológiákkal dolgozó, innovatívabb vállalatok nem találnak maguknak munkaerőt. Hatalmas a hiány a villanyszerelőkből, hegesztőkből, a gépész- és vegyészmérnökökből, és persze az IT-szakemberekből is. 2018-ban a romániai munkaadók 81%-a mondta azt, hogy nagy nehézséget okoz számukra megtalálni a meghirdetett állásokra a megfelelő munkaerőt.

A nők aktivitása néhol kritikusan alacsony

A munkaerőpiac tehát meglehetősen feszített, az országban a gazdasági környezet a horizonton feltűnő nehézségek ellenére is jónak mondható, a nők aktvitását mérő mutatók azonban továbbra is lesúlytóak. Egyrészt azért, mert a romániai 20 és 64 év közötti nőknek mindössze 63,7%-a számít aktívnak. Ez a mutató 20 százalékponttal alacsonyabb, mint a hazai férfiak esetében. Másrészt, a helyzet különösen kritikus az Európai Bizottság szerint a fiatal és középkorú nők esetében, akiknek az aktivitási rátája 5 százalékponttal alacsonyabb az EU-s átlagnál.

A problémák forrása persze nagyon szerteágazó, a jelentés megemlíti, hogy a 3 év alatti gyermekek különösen alacsony arányban vesznek részt valamilyen formális gyermeknevelési programban, de úgy általában, szerintük hiányoznak azok a hatékony eszközök, amelyek az anyákat szülés után visszacsábítanák a munkaerőpiacra. Az EB adatai szerint Romániában több olyan régió is van (a Közép-Románia, Dél-Kelet-Románia és a Nyugat-Románia fejlesztési régió), ahol a nők foglalkoztatási rátája alacsonyabb, mint 50%. A problémákat persze önmagában nem oldaná meg, de az országjelentés szerzői jogosan jegyzik meg, hogy komoly beruházásokra van szükség a gyermekgondozás terén.

A szociális juttatások hatása nagyon alacsony

Ez azért is jelentene fontos előrelépést, mert a nem aktív, alacsony foglalkoztatottsági mutatóval rendelkező közösségekben magas a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata. Bár Románia itt is tudott előrelépni az elmúlt években, ebben a mutatóban is óriásiak a különbségek attól függően, hogy éppen hol él egy személy. Az EB adatai szerint Romániában kétszer több falusi környezeteben élő ember van kitéve az előbb említett kockázatnak, mint ahány városon élő romániai.

A helyzeten az úgynevezett szociális transzferek (segélyek, támogatások) sem sokat enyhítenek, egyrészt azért, mert Románia keveset költ ilyen célokra, másrészt azért, mert amit költünk is, rendkívül hatékonytalanul fordítjuk a célcsoport megsegítésére. Az országjelentésben az EB például arra mutat rá, hogy az úgynevezett szociális referenciamutató, amely számos szociális támogatás kiszámításának alapjául szolgál, 2008 óta gyakorlatilag nem változott, sőt, ha a minimálbér szintjéhez viszonyítjuk, akkor ma már ötször kevesebbet ér, mint a bevezetésének pillanatában.

Nem leszünk akkor sem sokkal derűsebbek, ha az egészségügyre fordított finanszírozásról szóló ábrát böngésszük: az EB 2016-os adatai szerint az EU-ban egy főre vetítve mi költünk a legkevesebbet egészségügyre. Azt is megjegyzik, hogy az egészségügyi intézmények nem megfelelő felszereltsége miatt a romániai betegek a harmadik helyen vannak az egészségügyi intézmények között megtett utak hosszát tekintve, a hálapénz még mindig meglévő intézménye miatt pedig az egészségügyi rendszer hiába állami, sokak számára kirekesztő lehet.

Összességében tehát volna hová fejlődni. Az imént felsorolt területekben egyvalami közös, mégpedig, hogy majdnem mindenben álltunk már ennél sokkal rosszabbul is. A Bizottság is úgy véli, Romániában 2013 óta van fejlődés az országspecifikus ajánlások gyakorlatba ültetésében. Ugyanakkor azt is kiemelik, az intézkedések lassúak, és szerintük az országnak valódi reformok végrehajtására, kézzelfogható eredményekre van szüksége.

A cikk összeállításánál az Európai Bizottság 2020-as és 2019-es Romániáról szóló országjelentését vettük alapul.

Címoldali fotó: Pixabay