Az EU-s célok ellenére csak 6 kelet-közép-európai országban csökkent a szén-dioxid-kibocsátás 1996 és 2015 között

Olyan tudományos munkát készítettek a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kutatói, amely azt vizsgálja, hogy a kelet-közép-európai térségben milyen összefüggések mutathatók ki a szén-dioxid-kibocsátás és a GDP (egy főre jutó bruttó hazai termék) között. A tanulmány a térség tizenegy fejlődő országában vizsgálta az összefüggést az 1996 és 2015 közötti időszakra összpontosítva, összesített szintű és nemzeti bontást is kínálva.

Az utóbbi évtizedekben Európa fejlett és fejlődő országai közös célként fogalmazták meg a fenntartható fejlődés állapotának elérését, egy olyan gazdasági növekedés megvalósítását, amely minimalizálja a környezeti károkat. Az Európai Unió környezetpolitikája összhangban áll az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményével (UNFCCC), az ennek keretében elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvvel (1997), valamint a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezménnyel (2015).

Az Európa 2020 elnevezésű környezetvédelmi stratégia 20%-kal, míg az Európa 2030 40%-kal szorítaná vissza az üvegházhatású gázok kibocsátását Európában, az EU 2050 stratégia pedig azt szorgalmazza, hogy az 1990-es évinél 80%-kal alacsonyabb szénkibocsátás eléréséért az összes gazdasági szektor tegyen erőfeszítéseket. EU-s szinten az üvegházhatású gázok kibocsátása 1996 és 2015 között 18%-kal csökkent, 2017-ben a szén-dioxid körülbelül 75%-át tette ki az üvegházhatású gázoknak.

Az általános kép nem túl kedvező: a vizsgált tizenegy fejlődő kelet-közép-európai ország közül csak hatban csökkent a szén-dioxid-kibocsátás a vizsgált kilenc év során. Általánosságban a GDP növekedésével növekedett a szén-dioxid-kibocsátás is, az összefüggés azonban nem lineáris: körülbelül 19 900 amerikai dolláros GDP-nél megáll a szénkibocsátás növekedése, de ennél alacsonyabb, illetve ennél magasabb GDP-érték esetén is növekvő tendenciát mutat.

Ha országos bontásban tekintjük át a helyzetet, a kép nagyon eltér a fönt vázoltaktól. Két térségbeli ország, Románia és Szlovénia esetében a kutatóknak nem sikerült jelentősnek mondható statisztikai összefüggést azonosítaniuk a GDP nagysága és a szén-dioxid-kibocsátás mértéke között.

A hátramaradó kilenc ország esetében az összefüggések rajzolata nagyon változatos. Litvániában az összefüggés lineáris és monoton, azaz a GDP növekedtével arányosan növekedett a szén-dioxid-kibocsátás. Bulgária és Lettország esetében a szén-dioxid-kibocsátás folyamatosan csökkent egy bizonyos nagyságú GDP eléréséig, majd a GDP továbbnövekedésével ismét emelkedni kezdett a káros gáz kibocsátása (U-mintázat).

Ennek ellenkezője tapasztalható Magyarország és Csehország esetében, ahol a GDP növekedtével a szén-dioxid-kibocsátás mértéke is kitartóan növekedett egy adott pontig, majd a GDP továbbnövekedtével megfordult a folyamat: mind kisebb és kisebb lett a károsgáz-kibocsátás (fordított U-mintázat).

Horváthországban, Észtországban (N-mintázat), Lengyelországban , valamint Szlovákiában (fordított N-mintázat) valamivel hullámzóbb és összetettebb a szén-dioxid-kibocsátás és a GDP közötti összefüggés, ugyanakkor megállapítható, hogy a vizsgált periódus végén, 2015-ben a négy ország közül Lengyelországban és Szlovákiában mutatott kedvezőbb, csökkenő tendenciát a károsgáz-kibocsátás.

A kép összességében ugyan nem túl kedvező, viszont finomabb bontásban az is látszik, hogy néhány kelet-közép-európai, fejlődő országnak, például Magyarországnak vagy Csehországnak nemzeti szinten sikerült visszájára fordítania a vizsgált térséget általánosan jellemző, növekvő károsgáz-kibocsátást, így pozitív mintaként szolgálhatnak más országok számára.

A szerzők ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy kimondottan hátráltató lehet olyan egységes környezetpolitikai döntéseket hozni a kelet-közép-európai térségre vonatkozóan, amelyek nem veszik figyelembe a kutatás során is feltárt gazdasági különbségeket.