Hogyan adhatott el regisztrációt egy cég a székelyföldi gazdaságfejlesztési pályázathoz?

Az elmúlt napokban több sajtóorgánum, az Átlátszó Erdély és a Magyar Hang is cikkezett a Pro Economica Alapítvány által lebonyolított székelyföldi gazdaságfejlesztési pályázatról. Az Átlátszó Erdély tálalt egy olyan esetet, amikor egy vállalat ezer lejért árult a pályázáshoz szükséges regisztrációt. Egyrészt, hogyan történhetett meg ez a súlyos eset, hogy regisztrációt árul egy cég, amely nem mellékesen a pályázat megírását is vállalja? Másrészt milyen következménye lesz ennek?

Kozma Mónika: – Tulajdonképpen hálás kellene lennem az Átlátszó Erdély újságírójának, hogy utána járt ennek. Bár, ha jól értettem, nem az történt, hogy utánajárt, hanem provokatív szándékkal, többször is megkért egy alkalmazottat – illetve kettőt, de az egyikük nem vállalta, egy második pedig bevállalta –, hogy továbbadja neki a regisztrációját. Az ügy kapcsán további cégeknél is érdeklődtem. Az történt, hogy azoknál a cégeknél, amelyek szerettek volna részt venni ebben a programban, az alkalmazottak regisztráltak, pusztán csak azért, hogy belelássanak a felületbe, hiszen regisztráció nélkül nem nyílik meg az adatlap, nem tudják pontosan megnézni, hogy mit kell az adott pályázónak feltöltenie.

Valami hasonló történt ennél a Royal Dru nevű cégnél is. Az alkalmazottnak volt egy személyes e-mail címre beregisztrált felhasználója, amikor pedig az újságíró nagyon inszisztált, hogy szeretne pályázni, és neki ez bármit megér, akkor legnagyobb sajnálatomra az alkalmazott úgy döntött, hogy megadja a saját személyes bankszámlaszámát, és hogyha arra kifizeti a kialkudott árat, akkor átadja neki ezt a regisztrációt. Ezt onnan tudom, hogy amikor megjelent az első hír erről, akkor az alapítvány nevében hivatalos úton felszólítottam a Royal Dru-t, hogy tisztázzák a helyzetet. Érkezett részükről egy részletes válasz, amiben maga az érintett alkalmazott egyértelműen leírja, hogy ez az ő személyes hibája volt. Ez az alkalmazott azóta felmondott. A cég vezetőjétől hosszú levél érkezett, amelyben elmagyarázzák, hogy mi történt. Ha külön tudjuk választani azt, hogy egy cégnek az alkalmazottjáról van szó, akkor ilyen szempontból az alkalmazott a fő felelős ebben a dologban.

Én viszont úgy emlékszem az említett cikk alapján, legalábbis úgy értettem, hogy az újságíró kétszer is telefonált, és mindkétszer megerősítették neki, hogy ezer lejért lehet hozzájutni regisztrációhoz.

– Kétszer telefonált, valóban. A cég részéről azt az információt kaptam, hogy első alkalommal egy román alkalmazottal beszélt, aki azt válaszolta, hogy nem is érti a kérdését. Mivel nagyon inszisztáló volt, abban egyeztek meg, hogy újra telefonál, és lesz egy magyar kolléga. És vannak képernyőfelvételek, amiket a cég küldött, ahol gyakorlatilag látjuk, hogy a magyar alkalmazott WhatsAppon és e-mailen kommunikálva egyezett meg az eladásról. De az újságírónak is azt mondtam, hogy amennyiben van konkrét bizonyítéka, amellyel azt tudja alátámasztani, hogy az az igaz, amit ő mondd, akkor megkérem hozza be. Mert mindaddig én a cég által leírtakra tudok támaszkodni. Alapítványként nem vállalhatunk felelősséget egy harmadik versenypiaci szereplő tetteiért. Nyilván számon kérhetem őket, amennyiben ránk is hatással van. De mást nem tudhatok, mint amit ők mondanak.

Rettenetesen sajnálatosnak érzem az esetet, mert szerintem sem az újságíró, sem az alkalmazott nem mérte fel, hogy milyen kárt okoznak azzal, ha befeketítik a programot. Nagyon remélem, hogy ez volt az egyetlen ilyen túlkapás a rendszerben. Viszont azt is tudom és felmérem, hogy ahol több ezer pályázatot bonyolítanak le, és három megyében nagyon sok beszállító között van verseny, nekünk nagyon nehéz szűrni azt, hogy hol történik ilyen.Update: Az Átlátszó Erdély újságírója az interjú megjelenése után megosztotta velünk annak a telefonbeszélgetésnek a hangfelvételét, amelyben a Pro Dru két alkalmazottja, előbb egy románul, majd egy magyarul beszélő személy is, 1 000 lejért ajánlotta fel neki a regisztrációt. A hangfelvételen – amelyben a románul beszélő alkalmazott egy idő után átadja magyar kollégájának a telefont – hallható, ahogyan az újságíró megkérdezi az alkalmazottakat, hogy lehetséges-e még a regisztráció megszerzése valamilyen módon, a kérdésre mindkét alkalmazott, különösebb inszisztálás nélkül, igennel felel, és 1 000 lejben szabja meg az árat. Sipos Zoltán azt is mondta, hogy Kozma Mónika nem kért tőle bizonyítékot, ha kért volna, akkor átküldte volna neki. A hangfelvételt jogi szempontok miatt nem hozza nyilvánosságra.

Önök többször is kiemelték, hogy nagyon egyszerű leadni ezeket a pályázatokat, és szakmai szervezetek is segítik a gazdákat. Mi a véleménye arról, hogy vállalatok vállalják ezeknek a pályázatoknak a megírását? Jót tesz ez a programnak?

– Ez egy jó kérdés, és én a magam részéről már többször felhívtam a figyelmét nagyon sok cégnek, akik például különböző Facebook hirdetéseket kreálnak úgy, hogy az alapítvány logója is rajta van. A megkérdezésünk, jóváhagyásunk nélkül írnak a mi pályázatainkról. Ha ezt jogi útra terelem, akkor egy több éves per során lehet, hogy érvényesíthetem az igazunkat. Amikor megfogalmaztuk, hogy ez a program egyszerűsített lesz, akkor az a bizalom elvén alapult. Mert ha ugyanannyira megszigorítjuk, mint egyébként jó néhány más pályázati rendszert, akkor nem éri el azt a célt, amit szeretnénk, mégpedig hogy tömegekhez jusson el. Gyakorlatilag pár ember ügyeskedése veszélyeztethet egy olyan programot, amelyből több ezer másik profitálhat.

A pályázati felhívásban szerepel, hogy nem szükséges pályázatíró bevonása. Meggyőződésünk volt, hogyha valaki veszi a fáradtságot és végigolvassa a kiírást, akkor rájön, hogy gyakorlatilag mindössze néhány olyan irat beszerzéséről van szó, amelyeket úgyis személyesen kell kikérni. Ugyanígy, ha a potenciális pályázó megnyitja a felületet, látni fogja, hogy egy egyszerű, magyar nyelven kitölthető adatlappal találkozik. De sajnos rendkívül sok esetben tapasztaljuk, hogy el sem olvassák a felhívást. Gyakran történik az, hogy amikor valaki értesül a pályázási lehetőségről, nekiindul a vakvilágnak, megkeresi az első pályázatírót, vagy egy ezzel foglalkozó személyt, aki sok esetben még arra is javaslatot tesz, hogy milyen eszközre pályázzon a gazda. A célszerű természetesen az lenne, ha a gazda találná ki, mit szeretne csinálni.

Nem szeretnék senkit minősíteni, de ebben valahol az emberi lustaság is benne van, hiszen az elmúlt négy hónapban felszántottuk Székelyföldet, hogyha fogalmazhatok így. Számos gazdafórumon vettünk részt. Számtalanszor elmondtuk, hogy olvassák el a kiírást, nagyon könnyű pályázni, nem kell pályázatíró cég. De nem tudtuk kiszűrni a rendszerből azt, hogy mindenki idegenkedik a pályázatírástól. Persze nagyon sok pozitív példánk és visszajelzésünk is van. Aki viszont el sem olvassa a kiírást, az olyan helyzetbe kerülhet, hogy bemegy egy céghez, amely a saját profitja érdekében felajánlja a segítségét, és ebből születik valamilyen pályázat, nem tudom mennyire a gazda érdekei szerint.

Miért jó az, ha beszállítói adatbázisban szereplő cégek árajánlatai előnyben részesülnek?

– A szállítói adatbázis egy régóta működő megoldás. A létrehozásával azt szeretnék elérni, hogy legyenek olyan kiemelt magyarországi és egyéb EU-s cégek, amelyeknek át kell esniük egy bevizsgáláson, amely jó néhány kritérium mellett például azt ellenőrzi, hogy megfelelnek-e a beszállítók a piaci sztenderdeknek, vagy nem sértettek-e piaci versenyt. A pályázók pedig, mint említettem, nem szeretik a hosszadalmas előkészítést, ezért, ha már létezik egy ilyen adatbázis, és abba már jelentkezett sok székelyföldi cég is, ez az egyszerűsített eljárás segítségnyújtásnak tűnt. Egyébként két adatbázisból fogadunk el árajánlatokat, a magyarországi mellett a romániai AFIR-tól is, amely nagyjából ugyanezen szempontrendszer mellett jött létre. Mindkettővel könnyíteni szerettük volna a pályázók dolgát. Megadni a lehetőséget arra, hogy amennyiben egészen konkrétan tudják azt az eszközt, amelyet szeretnének megvenni, és egy olyan eladót választottak ki, amely megtalálható ezeken a minősített felületeken, akkor elfogadjuk ennek a kereskedőnek az árajánlatát. De látjuk a rendszer hátulütőit ennél a nagyobb pályázati számnál, és azt kell mondanom, bármennyire is egyszerű volt a pályáztatás, a jövőben biztos, hogy szigorítani fogunk.

A Royal Dru is benne van ebben a magyarországi szállítói adatbázisban. Elképzelhető, hogy ez után az eset után őket kizárják?

– Az adatbázis tőlünk teljesen független. A magyar kormány által létrehozott közép-európai regionális fejlesztési intézmény szakemberei vizsgálják be a cégeket. Mi ezt partnerként használjuk. Én erről az esetről tájékoztattam a magyar külügyminisztériumot, akik minket finanszíroznak, illetve az adatbázis kezelőjét. Innentől kezdve a döntés az ő kezükben van.

Ennek a témának a regisztráció leállítása egy fontos része volt. Azt lehetett tudni, hogy nagyon sok a regisztráció, a pénzbeni források pedig korlátozottak. Mégis kicsit meglepetésként hatott a regisztráció leállítása. Nem számítottak arra, hogy ez egy támadási felület lesz a pályáztatóval szemben?

– Igazából nem. A Kolozs és Beszterce megyei program esetében is, amikor láttuk, hogy a regisztráltak száma duplája annak a keretnek, amelyet a programra tudunk szánni, akkor szintén leállítottuk a regisztrációt. Az eddigi tapasztalataink alapján nagyjából tudjuk, hogy egy regisztráció mögött hány születendő pályázat van, és egy pályázat körülbelül mekkora összeget jelent, hiszen nem minden esetben igénylik a maximális 15 ezer eurós összeget. Amikor a kuratóriumi döntés megszületett, és láttuk a keretösszeget, már akkor kimondtuk, hogy az összeg az eddigi tapasztalatok szerint nagyjából 3 ezer pályázatra lesz elegendő. Amikor majdnem négyszeres túljelentkezés mellett 11 ezer regisztráció jelent meg a rendszerben, egyszerűen értelmetlennek tartottuk azt, hogy a végtelenségig lehessen regisztrálni, és utána egy olyan versenyt gerjeszteni, amelyben sokakat lehet, hogy valamilyen költségbe is belekergetünk. Példaként ott van a pályázatírók bevonása.

Ebben az esetben is az a szempont vezérelt, hogy még a csapból is ez folyt, olyan régóta készítettük elő ezt a székelyföldi programot. Egy elég nagy rendezvényen, az Agrómánián jelentettük be az indulást. Mi úgy ítéltük meg, hogy azoknak, akik valós pályázók, tényleg készültek erre, 10 nap alatt lehetőségük volt a regisztrációt elvégezni.

Voltak olyan spekulációk is, amelyek szerint létezik egy háttéralku a PSD és a magyar kormány között, és ez a háttéralku arra vonatkozik, hogy a kormánypárt engedi a zavartalan lebonyolítását a pályázati programnak, cserébe a PSD tagjai is részesülnek a program előnyeiből. Nem azért születnek mindenféle spekulációk, mert például a Beszterce és Kolozs megyékben futtatott program nyerteseinek listája sem lett közzétéve?

– Nyilvánosak egyébként. Fent van a pályázati azonosítókkal ellátott lista a weboldalunkon. De alapvetően azt tudom válaszolni erre a kérdésre, hogy az adatvédelmi szabályaink szerint az általunk választott kommunikációs csatorna az, hogy magát a pályázót értesítjük. Mivel az alapítvány a forrást a magyar kormánytól kapja, és a magyar állami számvevőszék tudja a források elköltését vizsgálni, ezért a nyilvánosságra hozatalról nem feltétlenül nekünk kell dönteni. Mi azonban a forrást nyújtó felé folyamatosan beszámolunk a tényleges döntési listával: névvel, címmel, személyi adatokkal.

De van egy másik válaszom is. Hogyha aláíratnám azzal a több ezer pályázóval, akik potenciálisan a székelyföldi pályázaton benyújtották a pályázatukat, hogy amennyiben nyernek, akkor névvel és beazonosítható lakcímmel együtt megjelenik az elnyert összeg is, akkor elég sokan döntenének úgy, hogy nem akarnak pályázni. Ezt onnan tudjuk, hogy teszteltük, és erre a következtetésre jutottunk. Tudom, hogy közpénzt használunk. Tudom azt is, hogy van egy közzétételi kötelezettségünk. De a közpénz felhasználásának és az ezzel kapcsolatos információk közzétételének szabálya nem arról szól, hogy sértse meg a magánadatokhoz való jogot. Ezért azt az átmeneti megoldást használjuk, hogy a pályázati azonosító nyilvános, lehet látni a településeket és az összeget. És ha valaki egészen konkrétan szeretne rákérdezni bizonyos személyekre, és ezt hivatalosan teszi, akkor ha megtehetjük, nyilván válaszolni fogunk. Ezt az adott intézmény tudja eldönteni, mi pedig úgy érezzük, hogy ez a legkorrektebb hozzáállás a gazdákhoz. Elszámolunk, ahova el kell számolni, a romániai versenyhivatallal is állandó kapcsolatban vagyunk. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy újságírói kérdésre nyilvánosságra hozunk egy teljes adatbázist személyi adatokkal.