Így épülnek az autópályák Romániában 2022-ig

2019. január 14. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közútkezelő állami vállalatnál 2020-ra lövik be azt a dátumot, amikor az autópályák hossza eléri az 1 000 kilométert. Mivel lehetnek kész 2022-ig?

Az országos közútkezelő társaság (CNAIR) által az elmúlt év végén frissített ütemterv szerint 2019 végére 925 kilométer autópálya lesz az országban. Ez körülbelül 120 kilométerrel több, mint amennyin jelenleg lehet közlekedni. Az állami vállalatnál 2020-ra becslik azt a dátumot, amikor az átadott autópályák összesített hossza meg fogja haladni az 1 000 kilométert. Ezt követően valószínűleg az építési munkálatok erőteljes begyorsulásával számolnak, hiszen 2022-re a CNAIR-nél 1 400 kilométernyi nagysebességű autóúttal (autópályával és gyorsforgalmi úttal) számolnak. Az persze más kérdés, hogy ezek a számok mennyire reálisak, az állami vállalat által megadott ütemtervet többcivil szervezet és sajtóorgánum is keményen bírálta. Az viszont borítékolható, hogy kevésbé ambiciózus célszámok esetén talán még nagyobb lenne az elégedetlenség.

Nem jött össze a 100 kilométer 2018-ban

Bár a kormány még 2018 elején azt ígérte, hogy a centenárium évében 100 kilométer új autópálya készül el Romániában, végül csak közel 60 kilométer új sztrádát sikerült átadni:

  • Elkészültek a Bukarest-Ploieşti autópálya bukaresti 6,5 kilométeres részével.
  • Az A3-as autópálya Radnót-Marosugra és Marosugra-Nyárádtő közötti 13,7 kilométernyi szakaszaival
  • Az A10-es autópálya Nagyenyed és Torda közötti 3. és 4. szakaszával, amelyek együttes hossza 13,7 kilométer
  • És idén sikerült átadni a Gyalu-Magyarnádas 8,7 kilométeres autópályát, mivel elkészült az ehhez szükséges Gyalui híd (766 méter).

A közútkezelő állami társaság által közölt adatok szerint Romániában jelenleg 143 kilométernyi autópálya szakaszon zajlanak építkezési munkálatok, az előkészítés alatt álló gyorsforgalmi utak és autópályák együttes hossza pedig 1 900 kilométerre tehető.

Tervekkel tehát nem áll rosszul a vállalat, amely 2019-re is ambiciózus célszámot közölt az átadásra kerülő sztrádákat illetően. A vállalatnál úgy gondolják, hogy idén összesen 118 kilométernyi autópálya fog elkészülni:

  • A Lugos-Déva 21,2 kilométeres 3. szakasza (A1)
  • A Lugos-Déva 22,2 kilométeres 4. szakasza (A1)
  • Az Aranyosgyéres-Maroskece 15,7 kilométeres sztrádaszakasz (A3)
  • A Maroskece-Radnót: 17,9 kilométere szakasz (A3)
  • A Szászsebes-Gyulafehérvár 17 kilométeres szakasza (A10)
  • És a Gyulafehérvár-Nagyenyed közötti 24,3 kilométeres autópálya (A10)

Arról viszont már decemberben írtunk, hogy ezek a várakozások a közútkezelő vállalat részéről nem túl reálisak. A felsorolt szakaszok közül ugyanis a Lugos-Déva közötti két, összesen 43 kilométer hosszú autópályán állnak jól a munkálatokkal. Az A10-es, Szászsebes-Torda közötti autópálya első két szakaszán, valamint az Aranyosgyéres-Nyárádtő (Marosvásárhely) közötti autópályán sem annyira látványos a munkálatok előrehaladása, hogy a 2019 végi céldátum egykönnyen tartható legyen.

A közútkezelő vállalat emellett azzal is számol, hogy összesen 270 kilométernyi nagysebességű autóúton fognak olyan munkálatokat végezni, amelyek még nem készülnek el ebben az évben. Haladni fognak idén Bukarest déli körgyűrűjével, a Piteşti-Craiova gyorsforgalmi út Slatina és Craiova közötti részével, készülni fog az A3-as autópálya Berettyószéplak és Bors közötti 60 kilométeres szakasza. Ha a CNAIR várakozásaiból indulunk ki, akkor örülhetnek a fővárosiak (és persze velük együtt mindenki), mert 2019-ben végre nekilátnak az általuk már nagyon várt Pitești-Nagyszeben autópálya Pitești-Curtea de Argeș és a Bojca-Nagyszeben közötti szakaszainak. 2018 történelmi év volt a Brassó megyei közlekedés szempontjából, ugyanis minden akadály elhárult az elől, hogy elkezdjék építeni a Brassó mellé készülő, mindössze 6 kilométer hosszú Brassó-Cristian szakaszt, s bár 2019-ben még nem fogják befejezni, a munkálatok java része ebben az évben zajlik majd. Említésre méltó az is, hogy idén Bákó körgyűrűjének is nekilátnak majd.

A CNAIR dokumentumai szerint, ha a munkálatok a tervek szerint haladnak, akkor 2020-ra 1 000 kilométernyi autópályája lesz az országnak. A következő évre tervezik ugyanis a Brassó-Cristian (6 kilométer) szakasz megnyitását, valamint a Nyárádtő-Marosvásárhely (4,5 kilométeres autópálya és 4,7 kilométeres bekötőút) szakasz átadását. Az igazán jelentős hozzájárulása azonban a romániai autópálya-hálózat hosszához a Berettyószéplak-Bors (60 kilométer) szakasznak lenne, ha a CNAIR terveinek megfelelően 2020-ban valóban elkészülne.

Egy évvel később, 2021-re már az állami vállalat úgy becsli, hogy újabb 92 kilométer autópálya, valamint gyorsforgalmi út fog elkészülni összesen. Azzal számolnak, hogy addigra a nem túl hosszú Brăila és Galac közötti gyorsforgalmi utat használatba bocsátják, valamint elkészülnek a Slatina-Craiova gyorsforgalmi úttal (Pitești-Craiova gyorsforgalmi út része) is. Ami viszont az erdélyiek számára fontosabb, a CNAIR 2021-re tervezi átadni a Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti 13 kilométeres szakaszt. És szintén fontos, hogy 2021-re már megkezdődik a Hargita megyét is átszelő Marosvásárhely-Târgu Neamț közötti autópálya építése, valamint a Háromszéken is áthaladó Brassó-Bákó autópálya előkészítése.

A fejlesztési terveket szintén szemléző Wall-Street.ro összesítésében itt kiemeli azt is, hogy 2021-ben négy olyan gyorsforgalmi út kerül tervezési fázisba, amelyeket a 2014-2020-as Nagy Infrastruktúra Operatív Program részeként (POIM) finanszíroznak, és amelyeknek összesített hossza el fogja érni az 530 kilométert. Ha hinni lehet a CNAIR által nyilvánosságra hozott ütemtervnek, ebben az 530 kilométernyi gyorsforgalmi útban benne van a Bákó-Târgu Neamț, illetve a Suceava-Botoșani gyorsforgalmi szakasz, valamint a 320 kilométer hosszúra taksált Torda és az ukrán-román határhoz közeli Halmi közötti gyorsforgalmi út. Ezeket az alábbi térkép kékkel jelöli.

A CNAIR tervei szerint aztán 2022-re nagy előrelépések lesznek várhatóak, de az is lehet, hogy csak a távolabbi dátum miatt megy bele az állami vállalat egyre ambiciózusabb ígérgetésekbe. Az ütemtervek szerint 2022-ban 281 kilométernyi autópályának és gyorsforgalmi útnak kell elkészülnie: átadják a Nagyszeben-Fogaras szakaszt, az észak-erdélyi autópálya Meszes-Magyarnádas szakaszát, a gyorsforgalmi utak közül a Pitești-Slatina szakaszt (ezzel már gyorsforgalmi kapcsolódás jönne létre Craiova és Pitești között), valamint a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő rövidke gyorsforgalmi utat is.

2022-re emellett újabb fontos gyorsforgalmi utak lépnek előkészítési fázisba. A Torda-Halmi, Suceava-Botoșani és Bákó-Târgu Neamț utak mellett a Zsilvásárhely-Déva, a Brassó-Pitești és az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi utak is tervezési fázisba lépnek 2022-ben.

2022 azért is fontos év, mert ekkor fognak nekilátni a Brassó-Bákó autópályának, de építkezések fognak folyni a Szilágynagyfalu-Meszes szakaszon, a Marosvásárhely-Târgu Neamț autópályán, a Brassó-Fogaras és a Ploiești-Pascani sztrádaszakaszokon. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy a Brassó-Ploiești autópályára, valamint Iași autópálya hálózathoz való kapcsolására egyelőre semmilyen terv nem jelenik meg a CNAIR ütemtervében egészen 2022-ig.

A vállalat prezentációját itt tekinthetitek meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!