Mennyit költöttek az erdélyi önkormányzatok a centenáriumra?

2018. december 5. – 13:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Beigazolódott, hogy a centenáriumra egész iparág épült: kokárdakészítők, ismeretlen szerzők és zenei előadók is meg akarták lovagolni a román nemzeti ünnepet.

Igazán pontos választ valószínűleg soha nem tudunk majd adni arra a kérdésre, hogy mennyibe került – és kerül még mindig – a Nagy Egyesülés centenáriumának megünneplése. Egyrészt azért, mert az erre vonatkozó információkat igazán nagy kihívás begyűjteni és rendszerezni az önkormányzatoktól. Másrészt pedig számos olyan esemény vagy program is volt, amely amúgy is lett volna, csak így, a centenárium köntösébe bújtatva jóval könnyebb volt finanszírozást szerezni a megszervezésére.

A centenárium megünneplésére ugyanis viszonylag sok pénz volt elérhető a központi és a helyi önkormányzati költségvetésekből is. Mindenhol áldoztak erre a célra, és az önkormányzatokhoz közel álló személyekkel folytatott háttér-beszélgetések során az is beigazolódott, hogy egy egész „iparág” épült a centenáriumra az elmúlt 3-4 hónapban. Kokárdakészítő apró cégek ajánlataival kezdve az ismeretlen szerzők könyveinek kiadásán át az egyáltalán nem ismert zenei előadók centenáriumi koncertjéig, mindenféle ajánlattal tele volt az önkormányzatok postaládája.

A nagyobb összegeket a 350-es törvény alapján a megyei tanácsok különítették el. A városok sokkal kevesebbet költöttek a megyéknél. A Scena9 egészen nagyszabású, de azért korántsem teljes összesítése alapján eddig a centenárium évében összesen 159 millió lejt költhettek az állam és a megyei önkormányzatok a különböző eseményekre és emlékművekre. Ebből körülbelül 100 millió származhatott a központi költségvetésből átutalt összegekből, és 59 millió a helyi önkormányzatok által elkülönített összegekből.

A Scena9 összesítése szerint a legtöbb pénzt Bukarestben (51,5 millió lej), Iaşi megyében (11,1 millió lej), az ünnepi események egyik fő színhelyéül szolgáló Fehér megyében (8,4 millió lej) költöttek. Kolozs megyében 2,9 millió lejt, Maros megyében 2,4 millió lejt, míg Szatmár megyében 1,8 millió lejt költöttek összesen a különböző önkormányzatok, beleértve az állami költségvetésből származó pénzek felhasználását is.

Mi is a jelentős magyar lakosságú megyei, illetve városi önkormányzatokhoz fordultuk körlevélben. Azt kérdeztük, hogy

mennyit és mire költöttek a centenárium alkalmából a megyei és városi önkormányzatok?

Az várható volt, hogy a székelyföldi városok a méretük és a román lakosság alacsonyabb számaránya miatt nem költekezték túl magukat a december elsejei ünnepségek miatt. Sőt, már az első beérkező válaszoknál kiderült, hogy inkább a megyék költekezései és a központi költségvetésből érkező összegek az érdekesek.

Azért összefoglaljuk a megkeresésünkre információkat szolgáltató városok válaszait is. Kézdivásárhely önkormányzata 20 ezer lejt különített el a centenáriumra. Azért ennyit, mert a Kézdivásárhely Helyi és Kulturális Fejlődéséért Egyesület nevű román szervezet ezt az összeget igényelte a helyi tanácstól. Az alapítvány volt ugyanis a szervezője a helyi eseménysorozatnak, amelyek közt az elérhető program szerint a szokásos vallásos és katonai felvonulás mellett volt tűzijáték, kötetbemutatás és emléktábla avatás is.

Gyergyószentmiklóson körkérdésünkre válaszolva azt emelték ki, hogy az önkormányzat alárendelt intézménye, a Figura Stúdió Színház a színháztermet, valamint a stúdió termet hangosító stábbal, teljes kiszolgáló személyzettel bocsátotta az igénylők rendelkezésére, akik zenés műsorral ünnepeltek. Kicsit kézzelfoghatóbb ennél, hogy a decemberi Szent Miklós napokon 10 ezer lejjel támogatta az önkormányzat az alárendeltségébe tartozó Művelődési Központot egy centenáriumra apelláló román műsor megszervezésében.

Összesen 13 500 lejt költött Székelyudvarhely önkormányzata a centenáriumra, ahol a szokásos ünnepi mise, katonai megemlékezés és koszorúzás mellett december 3-án este a Maros Táncegyüttes lépett fel, akiknek az előadását kisebb állófogadás követte.

Sepsiszentgyörgy önkormányzatának városimázs irodájától előre elkészített táblázatokban kaptunk választ a centenáriumi ünnepségekkel kapcsolatos kérdéseinkre. A válaszból kiderült, hogy messze a legnagyobb összeget az Andrei Mureşanu Színház kapta, 50 ezer lejt, hogy színre vigye Székely Csaba fekete komédiáját, amelyből az ősbemutatón lett is nagy perpatvar. A színház emellett fotókiállításra és slágerestre is kapott 2-2 ezer lejt a várostól. A Kónya Ádám Művelődési Ház összesen 9 ezer lejt kapott felolvasó és filmnéző estek megszervezésére, valamint közönségtalálkozókra.

A város önkormányzata emellett 13 kisebb centenáriumi projektet is támogatott 1 és 5 ezer lej közötti összegekkel, ezeknek a több hónapos futamidejű támogatásoknak az összértéke 31 500 lej. Érdekesség még Sepsiszentgyörgynél, hogy a város több támogatási kérelmet is benyújtott a kulturális minisztériumhoz, amelyek közül egyet sem támogatott a szaktárca. Viszont Sepsiszentgyörgy önkormányzata bátor és optimista is egyszerre: szintén a kulturális tárcától kérték 2,7 millió lejt az 1918. december 1. út felújítására. Kommentben tippelhettek, hogy kaptak-e pénzt rá.

A megyék azért teljesen más ligában játszanak,

ami az elköltött pénzt illeti. Megkeresésünkre a Maros Megyei Tanácstól részletes választ kaptunk. Azt közölték, hogy mintegy 1,4 millió lejjel támogattak idén különböző centenáriumhoz kapcsolódó rendezvényeket. Ebben az 1,4 millió lejes összegben a megyei tanács alárendeltségében működő kulturális intézetek centenáriumi rendezvényei, valamint a partnerségben megvalósított projektek is szerepelnek.

Így ez az 1,4 millió lejes összeg két részre bontható. Összesen 585 ezer lejjel támogatta a Maros megyei önkormányzata azt a hozzá tartozó 7 kulturális intézetet, amely szervezett, illetve szervez centenáriumi programokat. Kapott pénzt a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, az Ariel Bábszínház, a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Könyvtár, Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja és a Vatra folyóirat. A pénzből előadások, kiállítások, vetélkedők, koncertek és kiadványok jöttek létre.

A centenáriumi költségtétel másik része, 776 ezer lej, összesen 36 partnerségi projekt részeként lett elköltve. A pénzből szintén előadások, kiadványok és diákoknak szervezett rendezvények jöttek létre. A Scena9 szerint egyébként Maros megyében az összes önkormányzat költekezése alapján legalább 2,3 millió lej ment el a centenáriumra.

Kovászna megyében november 20. és december 1. között zajlott a centenáriumi rendezvénysorozat, és mint korábban azt Tamás Sándor , Kovászna Megye Tanácsának elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta, a megyei tanács 33 ezer lejt szavazott meg az ünnepségsorozat támogatására.

A Scena9 összesítése alapján azonban volt számos olyan rendezvény is, amit a központi költségvetésből kapott pénzből finanszíroztak a megyében. A Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeum 95 ezer lejt kapott egy olyan kiállításra, amely az első világháború nagy csatáit eleveníti meg, a Kovászna megyei prefektúra pedig 36 ezer lejt költhetett szintén központi forrásból, ők interaktív ismeretterjesztést célzó anyagokat készítettek. Érdekesség még, hogy Kovászna megyében valószínűleg a körülbelül 5 500 lakosú, a magyar nyelvterület szélére eső Bodzafordulóban költhettek a legtöbbet a centenáriumra, központi költségvetésből 90 ezer lejt kaphatott összesen a község, ebből csak 50 ezer lej Gheorghe Cerbu mellszobrának elkészítése céljából.

A Hargita megyében élő román közösségeknek összesen 57 ezer lejes összegre volt lehetősége pályázni a megyei tanácsnál általános kulturális rendezvényekre, illetve egyéb programokra. Ami a többi önkormányzatot illeti, messze a legtöbb pénz, 368 ezer lej egy csíkszentmihályi emlékműre ment a központi költségvetésből. A nagyobb arányban román lakossággal rendelkező Vasláb község 120 ezer lejt kapott a Hősök emlékművének felújítására. Hargita megyében még Homoródszentmárton és Galócás 50-50 ezer, Gyergyótölgyes és Maroshévíz 40-40 ezer lejt kapott központi költségvetésből.

Kolozs megye és Kolozsvár persze teljesen más dimenzió.

Arról, hogy a Kolozs Megye Tanácsa saját forrásból 300 ezer lejt különített el a centenárium megünneplésére, már az év első felében lehetett tudni. Az összeget azonban, ahogy más megyék esetében is, a központi költségvetésből érkező támogatásokkal egészítették ki. A megyében a megyei tanács, a városok és a falvak önkormányzatai összesen majdnem 2,9 millió lejt költöttek a Scena9 egészen nagyszabású, de azért nagy valószínűséggel nem teljes összesítése szerint.

Kolozs megyében a művészet támogatása került az első helyre a centenáriumon. A Lucian Blaga Nemzeti Színház 700 ezer lejt kapott központi költségvetésből egy színházi fesztivál megszervezésére. A megyében Kolozsvár önkormányzata költötte el a második legnagyobb összeget, 500 ezer lejt (szintén központi költségvetésből) a városban december 1-jén megszervezett fesztiválokra, gálákra, megmozdulásokra. Nem mondható elhanyagolható összegnek a kolozsvári Román Opera által premierként bemutatott Román történet (Poveste românească) című opera, valamint a Történelmi Múzeum által az 1918-as eseményeket bemutató tárlat 243 ezer lejes támogatása sem.

Szatmár megyében 1,8 millió lej ment el biztosan a centenáriumra. Helyi pénzekből a Szatmár Megyei Múzeum kapta a legnagyobb összeget, 500 ezer lejt annak a fatemplomnak a restaurálására, amelyben megkeresztelték Vasile Lucaciut. Szintén helyi forrásból 40 ezer lejt ítéltek oda több intézménynek is, a megyei könyvtárnak, a múzeumnak, a művészeti iskolának konferenciák és kiállítások szervezésére. Fontosabb költségtétel még az a 350 ezer lej Szatmár megye esetében, amelyet központi költségvetésből költött el a megyei tanács háborús síremlékek rehabilitációjára.

A múlt héten kiküldött körkérdésünkre még számos önkormányzattól nem kaptunk választ. Amennyiben időközben beérkeznek, cikkünk végén bővítjük, pontosítjuk anyagunkat.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!