Mit kell tanulni, hogy szinte biztosan legyen állásod 2030-ban?

2018. november 28. – 11:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csak azt mutatjuk, hogy várhatóan milyen területen lesz a legtöbb elérhető munkahely, hanem azt is, hogy milyen készségekre lesz szüksége egy alkalmazottnak.

Romániában 2030-ra 3,8 millió szakemberre (specialistára) lesz szükség. A legtöbb területen azonban a képzés deficites – derül ki az Európai Szakképzésfejlesztési Központ (CEDEFOP) szakemberhiányra vonatkozó kimutatásából, amelyet az Edupedu.ro szemlézett.

A szakértők szerint az egyik szakterület, amelyben gondja lesz Romániának a szakemberhiánnyal, az az oktatás, ugyanis egyre kevesebben választják ezt a pályát. Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) erre vonatkozó felmérése szerint a pedagógusi és az ilyen jellegű tréneri tevékenységhez kapcsolódó szakmákban egyre kevesebb fiatal tervezi a jövőjét, annak ellenére, hogy 2030-ban 151 875 szakképesített tanárra lesz szükség Romániában.

Ezt támasztják alá az egyetemisták számáról szóló statisztikai adatok is. A nevelés és oktatástudományi jellegű szakokra a 2016-2017-es tanévben 12 450 egyetemi hallgató volt beiratkozva. Összehasonlításképpen, a legtöbben közgazdasági, menedzsment és jogi tanulmányok terén tanultak a felsőoktatásban, összesen 96 199-en.

A piacorientált, szakképesített mezőgazdasági alkalmazottaké a jövő

A CEDEFOP szerint a 2030-ra prognosztizálható 3,813 millió szakemberek számára elérhető munkahely közül 949 ezer a piacorientált mezőgazdasági szektorban lesz, a számadatok alapján a tanári pálya a 7. helyet foglalja el a rangsorban a 151 ezer munkahellyel.

Milyen területeken lesz szükség a legtöbb új alkalmazásra?

A munkaerőigény tekintetében a legtöbb újonnan elérhető állás az otthoni gondozás és egészségügyi szakterületen lesz a következő 12 évben, köszönhetően annak is, hogy jelentősen nőni fog a időskorúak száma 2030-ra. Ezeket a területeket követi a könyvelői és jogász szakma, az erdészeti, a kereskedelmi, az oktatási, a közalkalmazotti, az autóipari, az elektrotechnikai és a vendéglátói domínium.

A tanulmány szerzői szerint a romániai munkaerőhiánynak nem önmagában az ország gazdasági fejlődése az oka, hanem jelentős szerepe van benne a migrációnak és a lakosság elöregedésének is. A következő 12 évben a román nyugdíjasok száma újabb 3 millióval fog növekedni, ugyanakkor az iskolaelhagyók száma is jelentős veszteséget okoz humánerőforrás terén.

Mire figyelj, hogy a jövőben te légy a munkaerőpiac sztárja?

Nem önmagában a diploma, vagy a tananyag megfelelő elsajátítása az, ami biztosítani fogja a könnyű elhelyezkedést. A Világgazdasági Fórum által nemrég közzétett, a munkaerőpiac jövőjét vizsgáló jelentés szerint már 2022-ig jelentős változások fognak bekövetkezni a munkahelyeken szükséges készségeket illetően.

A kompetenciák terén leginkább az analitikus gondolkodás és az innovatív hajlam, az aktív tanulási készség, a kreativitás, programozás és technológiai tervezés, kritikus gondolkodás, a komplexebb problémamegoldó képesség, a vezetői készségek, az érzelmi intelligencia, az elemzési rendszerek ismerete és értékelése az, amelyekre a legnagyobb szüksége lesz egy munkavállalónak.

Ezzel szemben csökkenni fog a kézügyesség, állóképesség és precizitás, a memória, a szóbeli, hallásbeli és térbeli képességek, a pénzügyi menedzsmenttel és anyaggazdálkodással kapcsolatos készségek jelentősége. Szintén kevésbé fognak számítani a különböző technológiák telepítéséhez és karbantartásához szükséges készségek, az olvasással, az írással, a matematikával, és az aktív hallgatással, az alkalmazottak irányításával, a minőség és biztonsági ellenőrzésekkel, valamint a koordinációval és időmenedzsmenttel kapcsolatos készségek. Ezt foglalja össze az alábbi kép is.

A tanulmány szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés sokkal gyorsabban beszivárog a munkahelyekre is, mint azt sokan gondolnák. Arra is figyelmeztetnek, hogy az automatizáció és algoritmusok előretörése jelentősen átrajzolja az alkalmazottak feladatköreit, és azokban az országokban, ahol oktatási reformok révén erre a kihívásra nem tudnak választ adni, ott a munkaerőhiány tovább fog mélyülni és a társadalmi polarizáció is tovább nő. Ott viszont, ahol a munkaerőpiacon történő változásokhoz helyes módon alkalmazkodnak, minőségi munkahelyek jönnek majd létre és általános életszínvonalbeli növekedés veszi kezdetét – írják a jelentésben .

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!