A társadalmi felelősségvállaláson át a felelősség és a fenntarthatóság felé

2018. november 15. – 15:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem létezik olyan szelfi, amire minden önkéntes kolléga ráférne.” Mit jelent az OTP Banknál a társadalmi felelősségvállalás?

A társadalmi felelősségvállalás, a CSR, az üzleti tervezés lényeges elemévé vált. Van olyan elképzelés is, amely szerint a CSR a milleniumi generációval együtt fejlődött, hiszen nekik célra, miértre van szükségük a munkahelyen. Ez viszont nem teljesen van így. A társadalmi felelősségvállalás nemcsak a milleniumi generáció számára igény, és igazából nem is egy új szükséglet. Bismarck 1880-ban, még mielőtt bármilyen formális CSR stratégia létezett volna, már hozott olyan intézkedéséket, amelyek az idősek védelméről szóltak.

A szükségletek természetesen 1880-tól napjainkig sokat változtak. A személyekre, családokra, közösségekre, városokra, régiókra vagy egyes különleges szükségletekre összpontosító CSR (Corporate Social Responsability) programok a CR (Corporate Responsability) programokon át egy új irányt vettek, amelyet CR&S-nek (Corporate Responsability and Sustainability) neveznek. „Az irány tiszta és egyértelmű, a üzletet közelebb hozza a CSR a közösségekhez” – véli Dobre Nóra , az OTP Bank Oktatáshoz való jog Alapítványának igazgatója.

Az OTP Bank Románia ebben a környezetben vállalta fel specifikus CSR programok kialakítását. Ezeket 2010-ben egy integrált programmal egészítették ki, Olvasáshoz való jog címmel. A kampány öt éves évfordulóján az eredmények magukért beszéltek: mintegy 167 iskola több mint 101 000 könyvvel és könyvek tárolására használható bútorzattal gazdagodott.

2013-ban aztán sor került egy másik szervezet, az Oktatáshoz való jog Alapítvány bejegyzésére is. A kezdeményezés elsősorban hosszú távú projektekben gondolkodott: fiatalokba, jövőbe és közösségekbe kívánt fektetni pénzügyi edukáció és karrier tanácsadás révén. „Jövőre 5 évet ünneplünk, és azt hiszem kerek számot fogunk bemutatni: mintegy 10 ezer fiatal számára nyújtottunk a mindennapi életben hasznos ismereteket” – mondta Dobre Nóra.

Az Alapítvány célja, hogy civil szervezetként többek között külső finanszírozási projektekben is vegyen részt, forrásokat vonjon be. 2017-ben zártak egy Erasmus+ programot, Career Going Beyond Borders néven. Október 1-jén Karrier Szimulátor néven új projektet indítottak, a gyakornoki mentorálási programot a POCU 2014-2020 program révén finanszírozzák.

Az Oktatáshoz való jog Alapítványt a magyarországi Fáy András Alapítvány szakmaisága is inspirálja, amely több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik. Az Alapítvány jelenleg országos szinten nyújt pénzügyi oktatást és karrier tanácsadást fiataloknak, október óta pedig felnőttek számára is.

OK Center és OTP Community

Az utóbbi két évben két jelentős programot indított az Alapítvány: az egyik az OTP Community, amelyet a bank munkatársai menedzselnek és önkéntes alapon működik, valamint az OK Centert, a bukaresti oktatási tartalmakat aggregáló helyszínt.

A 2016-ban indított OTP Community önkéntes programot Diósi László , az OTP Bank Románia vezérigazgatója kezdeményezte. A program minden olyan önkéntes számára elérhető, amely a helyi közösség életében kíván részt vállalni, valamint szeretne hozzájárulni az Alapítvány céljaihoz. A program fő célkitűzése a hátrányos helyeken élő fiatalok oktatásának támogatása és az iskolából való kimaradás megelőzése. A cél érdekében számos tematikus rendezvény megszervezésére, adományok gyűjtésére, önkéntességi tevékenységek lebonyolítására került sor egyéb civil szervezetekkel való partnerségben is.

„A munkatársak körében tapasztalható hatás felülmúlta az elvárásokat: olyan személyek vettek részt az önkéntességi tevékenységekben, akik korábban nem tették ezt, a kollegiális kapcsolatok megerősödtek, barátságok születtek kollegák között” – mondta Diana Mişa, Az OTP Bank Romania HR igazgatója.

Az OK Center az első olyan romániai központ, amely célja a gyerekeket és felnőtteket is célzó pénzügyi edukáció. „A romániai társadalom organikus fejlődését támogatjuk egy egyén-közösség irányban történő oktatási stratégia révén. Hiszünk az innovációban, a fiatalokban, az integritásban, az állandó tanulásban, az együttműködésben. Egy olyan tanulási környezetet alakítunk ki, ami a lehető legnagyobb mértékben hasonlít a valósághoz” – magyarázza Dobre Nóra. A résztvevőknek ezáltal lehetősége van olyan gyakorlati fogalmak alkalmazására, mint például a kockázatvállalás, a csapatmunka, a stratégiai gondolkodás, a pénzügyi ismeretek, és elsajátíthatnak egyéb, a mindennapokban létfontosságú ismereteket is.

A központban ugyanakkor nem csak az Alapítvány képzései zajlanak, hiszen nyitva áll minden olyan civil szervezet számára is, amely oktatási projekteket bonyolít.

Egyre több alkalmazott vesz részt a programokban

Az önkéntességi programokban évente körülbelül 500 alkalmazott vesz részt. A legaktívabb és leginkább implikált alkalmazottak csoportja mellet viszont van még egy kategória, amely diszkrétebb, ugyanakkor évente jövedelemadójának 2%-át adományozza egy olyan célra, amelyben hisz. Egy nemrégiben végzett belső felmérés szerint az alkalmazottak 77%-a nyilatkozta azt, hogy minden évben adományoz. „Nem létezik olyan szelfi, amelyre minden önkéntes kolléga ráférne” – mondja Diana Mișa, aki arra is kitér, hogy 2017 óta az OTP 2 szabadnapot ad önkéntességi programokban résztvevő kollégák számára.

Minden évszak első hétfőjén tematikus vásárt szerveznek, és az így összegyűjtött összegekből vásároltak már többek között karácsonyi ajándékokat falusi óvodának, fizették falusi iskoláknak adományozott bútorzat szállítását, vagy támogattak bukaresti kirándulásokat is nélkülöző gyerekek számára.

Tíz évet tölt az Adj vért, ments életet! című program is, amelyet a Bukaresti Vérközponttal közösen szerveznek, és amelyben számos önkéntes alkalmazott is részt vesz. „Évről évre nagyobb az önkéntesek száma. Minden évben legalább négy véradási alkalmat szervezünk, minden alkalommal több mint 50 kolléga vesz részt. Figyelembe véve, hogy az egy személy által adott vér három életet menthet, egy egyszerű számítási is, rendkívüli eredményhez vezet” – mondja Diana Mișa.

Hogy milyen nyereség származik a CSR-ból? Amint azt Dobre Nóra elmondja, ez nem egy olyan tevékenység, amelyben mérhető lenne a befektetés megtérülése. A hatása viszont a cég teljes ökoszisztémájában él – belső, külső ügyfelek, természetes és jogi személyek esetében is. Az alkalmazottak számára elégedettséget, motivációt jelent, hogy CSR projektek révén megoldásokat nyújtanak. Egyéb természetes és jogi személyek is részt vehetnek a programokban. „Van példánk olyan banki vállalati ügyfélre, amelyek vittek az Alapítvány programjaiból, képzéseket, tréningeket, önkéntességi projekteket. Az elszámolt nyereség a win-win elven alapszik. Ez a nyerő képlet a CSR projektekben” – magyarázza Dobre Nóra.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!