Háttérbe kerülhet a Marosvásárhely-Jászvásár autópálya?

2018. november 5. – 21:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha a parlamenten múlik nem. A szállítási minisztériumnál viszont most készül egy tanulmány, amely lehet, hogy egy másik útvonalat javasol Erdély és Moldva összekötésére.

Felmerült a Marosvásárhely-Iași (A8) autópálya építésének elhalasztása, vagy legalábbis háttérbe szorítása – írja a Hotnews egy olyan elemzésre hivatkozva, amelyet a szállítási minisztériumhoz tartozó állami vállalatok az Európai Befektetési Bank szakértőinek bevonásával készítenek. Mint azt a szállítási minisztérium egyik igazgatóságának vezetője is beismerte, a tanulmány azt vizsgálja, hogy a prioritási listán viszonylag előkelő helyen szereplő Marosvásárhely-Iași szakasz helyett milyen fenntartható alternatívák léteznek még arra, hogy autópályával kössék össze Erdélyt Moldvával.

A portál szerint az A8-as autópálya építésének elhalasztása elsősorban azért merült fel, mert az előzetes számításoknál jóval többe, 7 milliárd euróba kerül. Ezt támasztja alá az is, hogy a szállítási minisztérium európai források lehívásáért felelő igazgatója, Cătălin Costache arról beszélt egy konferencián, hogy az Európai Unió következő közös költségvetéséből lehívható források sem lennének elegendőek arra, hogy megépítsék belőle a Moldova Köztársaság határáig érő sztrádát.

„Tulajdonképpen, ha a domborzatot nézzük, akkor mindösssze három átjáró van Moldvába – Dornavátránál, Békásnál és Ojtoznál. Jelenleg mindhárom lehetőséget elemezzük, és anélkül, hogy előre konklúziókat vonnák le, a jelentést hamarosan közzétesszük” – mondta Costache az említett konferencián.

Hamarabb lesz autópálya Kovászna megyében?

A Hotnews ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet a nyilatkozattal kapcsolatban, hogy ha valóban alternatív útvonalat keresnek, akkor előtérbe kerülhet a Fogaras-Brassó-Bákó, A13-as jelzésű autópálya. Ennek megépítése sem lenne olcsó a portál szerint, viszont a hosszúsága miatt jóval kevesebb idő alatt készülhetne el.

Az információval kapcsolatban megszólalt az egyik legaktívabb közlekedési infrastruktúrával foglalkozó civil szervezet, a Pró Infrastruktúra Egyesület is. A szervezet állásfoglalásában azt közölte, hogy nem nézik jó szemmel az esetleges stratégiaváltást, és azt sem, ha a szállítási tárcánál nem tartják tiszteletben a 2016-ban elfogadott közúthálózat-fejlesztési tervet. Az egyesület elnöke, Ionuț Ciurea szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az információt sem, hogy a szállítási tárca nemrég úgy döntött, vegyes, állami- és magántársulással szeretnék megépíteni és működtetni a Brassó-Comarnic autópályát.

Ciurea úgy véli, hogy a szállítási tárca számára azért válhatott ennyire fontossá a Fogaras-Brassó-Bákó szakasz, mert annak megépültével a tervezett Brassó-Comarnic sztrádán is nagyobb lenne az átutazó forgalom, így pedig a már jó ideje késlekedő Prahova völgyébe tervezett kivitelezés is hamarabb megtérülne, illetve vonzóbbá válna a befektetőknek.

Az azért korántsem biztos, hogy a Brassó-Comarnic autópályából egyhamar lesz valami

„A kormánynak már annyi gondja van az infrastruktúrával, nem hiszem, hogy megengedheti a prioritizálást magának. Mindkét autópálya fontos” – mondta megkeresésünk Benedek Zakariás , az RMDSZ parlamenti képviselője, a képviselőház szállításügyi bizottságának tagja.

A politikus ugyanakkor arra is rámutatott, hogy ugyan a Brassó-Comarnic vegyes társulással elképzelt autópálya építésére vonatkozó pályázatot nemrég közzétették, az viszont, hogy mindössze egy hónapja van az érdekelt befektetőknek jelentkezni, szerinte megkérdőjelezhetővé teszi a megállapodás sikerességét. „Az én véleményem, hogy nem fognak partnert találni. Voltak számítások, amelyek szerint az autópálya körülbelül 40 év alatt térülne meg. Egy hónap egy ilyen projekt esetében nagyon kevés” – mondta a képviselő.

A politikus szerint a jelenlegi helyzetben sokan azt gondolják, hogy a közös állami- és magánszerepvállalással készülő projektek megváltást jelenthetnek, egycsapásra megoldhatják az ország infrastrukturális problémáit. „Addig, amíg érvényben van olyan sürgősségi határozat, amelynek az utolsó cikkelye úgy szól, hogy az állami szféra bármikor felbonthatja a magánszférával kötött szerződését magyarázat nélkül, addig nagyon nehezen lehet magán partnert találni egy ilyen vállalkozáshoz. Ki fektet be egy olyan tervbe több száz millió eurót, amelyről bármikor felbonthatják a szerződést vele. Ha nem is ez a kormány, akkor egy másik. Egy ilyen együttműködéshez komoly garanciák kellenek” – mutatott rá a képviselő.

A képviselő azt is elmondta, hogy egy többpárti törvénykezdeményezésnek köszönhetően, amelyet a szállításügyi szakbizottság már elfogadott, és amely hamarosan a plénum elé kerülhet, sikerülhet törvénybe foglalni a Marosvásárhely-Iași autópályát. Szerinte erre azért van szükség, mert még a Cioloș-kormány idején az autópálya megépítését a 2023 és 2030 közötti időszakra tűzték ki. Amennyiben a törvénytervezetet döntőházként szavazza meg a képviselőház és hatályba lép, akkor a szállításügyekért felelős minisztériumnak kötelessége 30 napon belül elindítani az autópálya megépítéséhez szükséges dokumentáció beszerzési folyamatát. „Ez a tervezet a héten a plénum elé kerül, és akkor törvénnyel oldjuk meg, hogy elkezdődjenek a folyamatok a Maorsvásárhely-Iași autópályát illetően” – mondta Benedek. A tervezetet a képviselőház cikkelyenként már hétfőn megszavazta.

A történethez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a kormány május 24-én elfogadott egy olyan befektetési csomagot, amely szerint a Ploiești-Comarnic-Brassó autópálya mellett a Marosvásárhely-Târgu Neamț-Iași, valamint a Bukarest-Craiova-Lugos autópályá is állami- és magánvállalati partnerségek részeként épülnének meg. Ha hamarosan valóban közzétesznek egy olyan tanulmányt is, amely arra mutatna rá, hogy meg kellene változtati a 2016-ban elfogadott Masterplanban foglalt prioritáslistát, akkor valószínűleg még nagyobb lesz az amúgy sem kicsi káosz autópálya ügyben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!