A Lehman csődje után minden megváltozott, mégis minden ugyanolyan

Éppen tíz éve, a 2008. szeptember 15-ére virradó éjszakát nagyon sokan a Lehman Brothers székházában töltötték. A világ legnagyobb és legrégebbi befektetési bankjának a felsővezetői egy telefonhívást vártak Londonból. A brit Barclays bank ugyanis megmenthette volna őket a csődtől akkor, ha egy bonyolult ügylet révén megveszi a Lehmant. A 31. emeleti irodájában ülő Dick Fuld ügyvezető igazgatóval aztán hajnalban közölték a döntést, hogy a britek elállnak az ügylettől, mert csak akkor tudnak az amerikaiak segítségére sietni, ha az USA kormánya is beszáll a mentőakcióba. Fuld még utoljára minden befolyását megpróbálta bevetni, George Bush unokatestvérét kérte arra, hogy győzze meg az amerikai kormányzatot. Az elnök azonban nem fogadta a hívást.

Nagyjából így idézi fel a csőd bejelentését megelőző utolsó éjszaka történéseit a Guardian . Másnap reggel tele voltak a híradások az irodai holmijukat fehér dobozban az utcára szállító bankárokkal. Azokat is megdöbbentették az események, akiknek vajmi kevés fogalma volt arról, hogy mi történik éppen. A megannyi évtizedet és válságot túlélő, korábban összeroppanthatatlannak tartott banki intézmény romokban hevert, és bár korántsem egymaga, de romokba döntötte az egész világgazdaságot is.

Amerika akkori negyedik legnagyobb befektetési bankjának, a világ legnagyobb brókercégének a végét a nemfizető hitelesek, és az ő hiteleikkel fedezett értékpapírok árfolyamának bedőlése okozta. De a pénzügyi piacok problémái már 2008 szeptemberénél jóval korábban megmutatkoztak.

• A válság előtti években az amerikai gazdaság jó teljesítménye és az alacsony kamatlábak miatt erőteljesen növekedett az ingatlanok iránti kereslet, így a lakások ára is.
• Ez nem csak azt jelentette, hogy a nagy árnövekedésből származó nyereség reményében egyre többen vásároltak ingatlant jelzálogkölcsönből, hanem azt is, hogy egyre többen vettek fel személyi hitelt, amelynek a fedezésére jelzálogot kötöttek az ingatlanjaikra.
• Több hitelintézet a nagy hitelezési lázban egyre lejjebb engedte a mércét, egyre több kétes anyagi helyzetben lévő adós vehetett fel hitelt.
• Ráadásul, hogy még több hitelt adhassanak, a pénzintézetek származtatott termékekkel kezdtek kereskedni, amelyeknek az volt a lényege, hogy a másodlagos jelzálogpiacon egy másik pénzintézet pénzért cserébe kezességet (CDS és CDO ügyletek által) vállal azért, hogy a bank hitelesei pontosan fognak törleszteni.
• Aztán kidurrant az ingatlanlufi.
• Csökkenni kezdtek a lakásárak, és a piac egyre inkább elkezdte beárazni a hitelek nemfizetésének kockázatát, ami magasabb kamatlábakhoz vezetett, a kezességet vállaló intézetek pedig nagy bajba kerültek.
• Mindenki úszott a hitelekben, a fogyasztás és a termelés rendkívül visszaesett, így a pénzügyi válság hamar átterjedt a reálgazdaságba is.

A Lehman Brothers bedőlését azért szokták gyakran egy személyben Richard Fuld vezérigazgató nyakába varrni, mert ő tette a vállalatot a másodlagos jelzáloghitelek piacának egyik legnagyobb szereplőjévé, amely aztán nem tudta kifizetni a Barclays és a Bank of America felé fennálló kötelezettségeit.

Erős túlzás lenne viszont azt állítani, hogy a Lehman indította az összeomlást . A befektetési bankkal majdnem egyidőben a világ akkor legnagyobb biztosítója, az AIG bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormányának segítségét kéri, mert ellenkező esetben csődbe fog menni. Az amerikai kormány nekik adott pénzt, mert megannyi dolgozó és nyugdíjas nyugdíjmegtakarítása lett volna oda seperc alatt. A Lehman bukásával egy napon a Bank of America bejelentette, hogy megveszi az egyik legjelentősebb amerikai bankot, a teljes csőd szélén táncoló Merryl Lynchet. Pár nappal a Lehman csődje előtt pedig a Freddie Mac és a Fannie Mae pénzintézeteket vette át az amerikai kormányzat, mert őket is túl nagynak tartották ahhoz, hogy megengedjék a csődjüket.

Szóval nem csak a Lehman Brothers tehet arról, hogy beomlottak a világ tőzsdéi, a világkereskedelem összezuhant és a kormányok kénytelenek voltak a magas államadósságuk miatt megszorításokat végrehajtani. És arról sem, hogy a baj akkora volt, hogy a jegybankok klasszikus intervenciója sem volt elég: azzal, hogy nullához közeli szintre csökkentették a kamatlábakat, nem sikerült visszafordítani a negatív folyamatokat. Így a mennyiségi enyhítéshez kellett nyúlniuk, vagy divatosabb szóval élve, a pénznyomdához. A több ezer milliárd dollárnyi piaci körforgásba engedett pénz aztán növelte a világban elérhető likviditást, élénkítette a gazdaságokat és segített az egyik legnagyobb mumus, a defláció elkerülésében.

Mi lenne, ha megint beütne valamilyen válság?

Egy évtizeddel a Lehman Brothers bedőlése után, különösen amiatt, mert újabb potenciális buborékok tűnnek fel, a pénzügyi világ egyik legrémisztőbb kérdése, hogy mennyire vagyunk felkészülve egy 2008-hoz hasonló eseménysor bekövetkeztére? A kérdést a Bloomberg is feszegette. A gazdasági hírügynökség szerint kétségtelen, hogy ma a bankok sokkal biztosabb lábakon állnak, mint tíz évvel ezelőtt. Az viszont kétséges szerintük, hogy ugyanez elmondható volna a lakosságról is.

A bankokra visszatérve, a Bloomberg szerint az USA bankszektora már csak azért is sokkal erősebb, mint 10 évvel ezelőtt, mert szigorúbbá váltak a szabályozó hatóságok által a pénzintézeteknek meghatározott tőkemegfelelési előírások. A Lehman és a legnagyobb amerikai bankok 2007-ben mindössze 2 dollár tőkével rendelkeztek 100 dollárnyi aktívára (betétek, hitelek, értékpapírok stb.), amivel még a kezdeti sokkhelyzetet sem tudták kezelni. Jelenleg viszont ez az arány 7 a 100-hoz, ami azt jelenti, hogy a bankoknak sokkal nagyobb ereje lenne a nemvárt piaci események lereagálására.

Emellett a bankoknak az amerikai gazdaság méretéhez viszonyított súlya is kisebb, mint 2007-ben, a válság kitörését megelőző évben volt. A Bloomberg szerint a JPMorgan Chase és a Bank of America hiába vásároltak fel kisebb bankokat a válság tombolásának idején, az azóta bekövetkezett amerikai gazdasági növekedést is figyelembe véve ezek a nagybankok is kisebbek, mint egy évtizede voltak.

Változás következett be a banki eszközök struktúrájában is. Míg 2007-ben a bankrendszer 44%-át rövid távú hitelek és visszavásárlási megállapodások, és mindössze 29%-nyi betét alkották, addig ez a struktúra jelentős átalakuláson ment át, és jelenleg 24%-nyi rövid távú hitel és 47%-nyi betét teszi ki.

Tényleg stabilabb a pénzügyi rendszer, de nem minden hibából tanultunk

A tíz éves évfordulóról az Economist is vezércikkben emlékezett meg, amelyben bár ők is elismerik, hogy összességében a döntéshozóknak sikerült biztonságosabbá tenni a világgazdaságot, azonban még rengeteg tanulni valónk van. Már csak azért is, mert nem is kérdés, hogy újabb pénzügyi válságra fog sor kerülni.

A mostanihoz hasonló jó idők, a visszatérő nyugalom és elbizakodottság, a lazuló fegyelem és a múlt kellemetlen emlékeinek feledésbe merülése ugyanis megágyazhat egy következő válságnak az Economist szerint. A lap éppen Donald Trump példáját hozza fel, akinek a kormányzata a valaha volt egyik leghosszabb recesszió nélküli időszak után, a gazdasági növekedési ciklus érett fázisában hozott éppen olyan banki szabályozásokon lazító intézkedéseket, amelyeket korábban éppen azért vezettek be, hogy elkerüljék a 2008-hoz hasonló eseményeket.

Azt az Economist is elismeri, hogy a bankrendszereknek ma sokkal szigorúbb szabályoknak kell megfelelniük, mint tíz éve. „A piacgazdaság rendszerébe kódolt pénzügyi válságok miatt azonban nem ülhetünk nyugodtan”, s bár tényleg voltak előrelépések a döntéshozatali szinten is, három olyan jelentős probléma van, amelyre a világ egészen máig nem talált megoldást:

(1.)

Az első ilyen az ingatlanpiaci lufik állandó visszatérése. A gazdasági lap szerint senki nem tudja ugyan, hogy mi lesz a következő globális szintű válság kiindulópontja, de szinte biztos, hogy át fog szivárogni az ingatlanszektorba is. Az országok kormányai ugyanis még mindig nem találták meg a módját annak, hogy elejét vegyék a bankok veszélyes jelzáloghitelezési folyamatainak. Ha továbbra sem lesz szigorúbb szabályozás ezen a téren, akkor újabb bankokat kell megmenteni, újra az adófizetők pénzén – érvel a lap.

(2.)

A második a dollár, a dollár jelentősége, és a dollárban való egyre nagyobb eladósodás. Amikor 2008-ban kitört a pénzügyi válság, a Fed a pénznyomda bevetésével állította meg a negatív folyamatokat. Ugyanis nem csak az Egyesült Államokban, hanem világszerte jelentős problémává vált, hogy dollár nélkül maradtak a gazdasági szereplők, így nem tudták fizetni dollárban denominált adósságukat sem. A Fed így gyakorlatilag megállította a globális pénzügyi rendszer kemény földet érését. Kérdés viszont, hogy mire lenne elég az akkori beavatkozás most, amikor a globális dollárban denominált adósság duplájára emelkedett. Az is kérdés, hogy a mostani, protekcionista amerikai politika egyáltalán akarna-e a világ segítségére sietni.

(3.)

És végül ott van a hozzánk legközelebbi probléma is, az euró és az európai integráció kérdése. A válság egyik mellékhatásaként hatalomra törő populista és szélsőséges politikai erők ugyanis nem fogják segíteni a kontinens igazi problémáinak megoldását, helyette bűnbakkereséssel, a valóság saját poltikai felemelkedésüket segítő értelmezésével lesznek elfoglalva. Azt viszont a válság megmutatta, hogy az országok gazdasági problémái a bankokat is veszélybe sodorhatják, ezért Európában végre egy olyan tagállamok közötti kockázatmegosztó rendszer felépítésére van szükség, amely akár a pénzügyi piacokon, vagy közös költségvetési politikán keresztül erősebbé teszi a közös európai fizetőeszközt. Azt már 2011 és 2013 között megtapasztaltuk, hogy az euró bedőlése egyáltalán nem elképzelhetetlen. És ahhoz képest a 2008-as események csak egy teadélutánnak tűnnének.