Az Apple utaztatott pénze után futunk, de nem biztos hogy ezt kéne

Ha te egy viszonylag jól kereső személynek számítasz egy gazdag országban, és megfizetsz egy jó könyvelőt, akkor szerencsés esetben egy évből mindössze hat hónapot kell az állam javára dolgoznod a viszonylag magas adóbefizetéseid által. Ha viszont egy átlagos keresettel rendelkező személy vagy egy ugyanilyen országban, akkor nincs az a könyvelő, amely meg tud menteni a fizetésekre és vásárlásra kivetett adóktól – indítja számunkra kicsit távolról az Economist azt a cikkét, amelyben azt állítják a szerzők, hogy

a világszerte alkalmazott adórendszerek rendkívül meghaladottá váltak már, és komoly reformokra van szükség ezen a téren.

A neves gazdasági magazin szerint a téma azért is aktuális, mert az adózásról szóló viták napjainkban elsősorban arról szólnak, hogy a kormány mennyi adót vesz el, és milyen gyakran pazarolja el az ebből származó bevételeket. Kevésbé szólnak ezek a viták az adók emelkedéséről, az adórendszerek összetettségéről, valamint azoknak az adózási kiskapuknak a kudarcáról, amelyeket eredetileg az adófizetés könnyítése érdekében fogadtak el sok helyen. Az adórendszerek 2018-ban nem hatékonyak, nem igazságosak, és sokszor előfordul, hogy a kormányok szándékaival is ütköznek – írja az Economist, amely szerint a világnak végre úgy kellene átalakítania az adórendszerét, hogy az megfeleljen a 21. század kihívásainak.

„Adót szedni annyi, mint a lehető legkevesebb gágogás árán minél jobban megkopasztani egy libát.”

Az elhíresült idézet Jean-Baptiste Colbert től , XIV. Lajos francia király pénzügyminiszterétől származik. Colbert arról híres, hogy Franciaország gazdaságát a 17. század második felében stabilizálni tudta és Európa egyik legerősebb országát hagyta hátra. Többek között annak is köszönhetően, hogy sokan úgy tartják, mindig művészien mérte be azt a határt, ameddig még lehet emelni a franciákat súlytó adókat.

Az adófizetés persze azóta alapjaiban változott meg, sőt világszerte különböző rendszereket honosítottak meg, Európa például a hozzáadott-értekadóra épített, Amerika nem. A más-más adórendszerekben ugyanakkor van három olyan, mindenhol megjelenő hiba, amely a kopasztás művészetét mára jókora kudarccá tette.

(1.)

Az Economist szerint az első ilyen hibát a kihagyott lehetőségek hibájának lehet nevezni. A szerzők szerint ugyanis az ingatlanokra kivetett adók szintjén sokkal rugalmasabbnak kellene lennie az ezek szintjét meghatározó közintézményeknek, különösen a nagyobb városokban. Ott ugyanis, sok esetben a lakáshiány miatt, a legfejlettebb metropoliszokban pedig egyszerűen a hely hiánya miatt, rendkívül magas lett a lakások ára. Van olyan elemzés is, amely szerint a világ nagyvárosaiban átlagosan 34%-kal magasabbak most a négyzetméterenkénti lakásárak, mint öt évvel ezelőtt. Közben az ingatlanokra kivetett adó szintje majdnem mindenhol viszonylag alacsony, a fejlett országokban a bevételek 6%-át teszi ki, akárcsak a válság előtt. Az ingatlanadózás újragondolásával viszont finanszírozni lehetne egy sor probléma megoldását, mint amilyen a fiatalok lakásvásárlási nehézsége is.

(2.)

A második hiba az Economist szerint, hogy az adók néha az egyéb prioritásoknak tesznek keresztbe. Jó példa erre a jövedelmi egyenlőtlenség kérdése. Főleg a gazdag országokban a politikai döntéshozók azért aggódnak már jó ideje, mert az OECD adatai szerint a társadalom legtehetősebb 10%-a átlagosan kilencszer annyi jövedelemmel rendelkezik, mint a legszegényebb 10%. Ebben az időszakban mégis a legtöbb fejlett országban (igaz, az Egyesült Államokban nem) úgy változtatták meg a munka adóztatását, hogy a regresszív bérszámfejtésre és társadalombiztosítási hozzájárulásra építettek közben, és távol tartották magukat a progresszív jövedelemadók bevezetésétől. Amely lényege az lenne ugye, hogy az alacsony jövedelműekre kisebb, a magas jövedelműekre magasabb adót szabna ki.

(3.)

Az adórendszerek jelenlegi formájukban harmadrészt a technológiai változások miatt is bukásra vannak ítélve a gazdasági lap szerint. A digitális világban a szellemi tulajdon egyre jelentőségteljesebb szerepe miatt ma már szinte lehetetlen megállapítani, ha egy profi multinacionális vállalat éppen nagyon jól járt gazdaságilag. Az olyan techóriások, mint az Apple vagy az Amazon adóparadicsomokban tartja a tőkéjük jelentős részét, mint például Írország, és a világ más részein rendkívül kevés adót fizetnek be. Az Economist arra mutat rá, hogy augusztusban derült ki, az Amazon brit leányvállalata 1,7 millió font (2,2 millió dollár) adót fizetett be tavaly 72 millió fontos nyereség és 11,4 milliárd fontos forgalom mellett. Van olyan becslés is, amely szerint a multinacionális vállalatok nyereségének 40%-a került alacsony adókörnyezetet biztosító adóparadicsomokba.

Hogyan kéne megreformálni a kopasztás művészetét?

Az Economist szerint szó sincs arról, hogy a döntéshozók nem lennének tisztában ezekkel a problémákkal, csak az a baj, hogy megoldásként általában az adórendszereket még bonyolultabb előírásokkal megfoltozó szabályokat fogadnak el. Az Európai Unió például tenni akar azért, hogy az adóparadicsomokban is „képzeletbeli” székhellyel rendelkező multinacionális vállalatoknak megálljt parancsoljon. Az Egyesült Államokban is volt cselekvés ezen a téren, de miközben az új amerikai adórendszer leegyszerűsödött, a multinacionális vállalatok adózási szabályozása elképesztően összetetté vált. Az Economist szerint tény, hogy a javuló nemzetközi együttműködésnek is köszönhetően a nagyvállalatok adóelkerülése terén sikerült előrelépéseket elérni. Viszont az is egyértelmű, hogy az adórendszerek a technológiai vállalkozásokkal, és a befektetésekért harcoló, egymásra licitáló országokkal nem tudnak mit kezdeni.

A gazdasági magazin szerint az adózási reformok mellett nem csak azzal lehet érvelni, hogy igazságosabb társadalmak jöhetnek létre, hanem azzal is, hogy egy mélységeiben, a jelen kor kihívásai szerint újragondolt adórendszer a gazdaság növekedésére is pozitív hatással lenne. Az elvek, amelyek mentén ezeket a rendszereket fel kellene építeni, már most is világosak: az adók a bérleti díjakra is vonatkozzanak, maradjanak ösztönző hatásúak (ne gondolja senki úgy, hogy az állam úgyis elveszi a jövedelmét, ezért inkább nem csinál semmit) és legyenek nehezen megkerülhetőek.

Azt a szerzők is beismerik, ezek közül messze a legnépszerűtlenebb intézkedés az lenne, ha az embereknek a vagyonuk és az örökségük után kellene az eddiginél jóval nagyobb mértékű adót befizetniük. „Ezek az adók népszerűtlenek, de annál hatékonyabbak. Egy olyan világban, ahol az ingatlanok tulajdonjoga miatt generációkon átható szélvihar áll fenn, az ilyen adók kívánatosak. Egy konzervatívabb első lépésként meg lehetne emelni a jelenleg alacsony örökösödési adókat. Egy sokkal radikálisabb lépés pedig az ingatlanérték-adó lehetne” – írja az Economist.

A közgazdászok többsége viszont szkeptikus a tőke újítóbb formájú adóztatásával szemben

– ismeri be a gazdasági lap. Erre ráadásul jó okuk is van, hiszen attól tartanak, hogy az új szemléletű adórendszerek a beruházások visszaszorulásához vezetnének, aminek közvetlen és közvetett hatásaiként is csökkenne a jólét. A gazdasági lap szerint ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy a tőke részesedése a gazdag országok GDP-jéből 1975 óta 4 százalékponttal emelkedett, ami azt jelenti, hogy évente 2 trillió dollár a fizetések növekedése helyett inkább a befektetők zsebében landolt. A tőkére kivetett adó úgy is célozhatja a bérleti díjakat, hogy nincs káros hatással a gazdasági szereplők ösztönzésére, ennek viszont az lenne az egyik feltétele, hogy a beruházások adózás szempontjából előnyben részesüljenek – írják.

A cikk másik nagyon fontos gondolata, hogy a nagy multinacionális vállalatok adóztatási kísérlete bizonyos szempontból zsákutca, és a társaságok adóztatása helyett jobb lenne, ha a kormányok inkább a vállalatok tulajdonosaira, a részvényesekre koncentrálnának. Az Economist szerint ugyanis a nyereség vándoroltatásának szinte lehetetlen megálljt parancsolni, a nagy multik úgyis a legkedvezőbb adózási feltételeket biztosító országokat fogják választani. Az Apple és az Amazon viszont a részvényeseit nem viheti külföldi adóparadicsomokba, cégtulajdonosok helyben fognak maradni. Elsősorban egyébként is ők a jól teljesítő óriascégek legnagyobb haszonélvezői – érvel a lap.

Ami pedig a munkaerőre kivetett adókat illeti, az Economist amellett érvel, hogy a jelenlegi, a jövedelmi szakadékot erősítős adóztatás helyett a legalacsonyabb fizetéssel rendelkezők esetében akár a negatív jövedelemadó bevezetését is érdemes lenne megfontolni. A negatív jövedelemadó gondolata a világszerte egyre inkább erősödő alapjövedelemhez hasonló ötlet. Eszerint az államnak meg kellene állapítania egy adómentes jövedelmi minimumot, és csak azokat adóztatnia, akik efelett keresnek. A negatív adó azoknál lépne életbe, akik a megállapított minimum alatt keresnek. Az állam az ő esetükben gyakorlatilag kiegészítené a jövedelmüket egy előre megállapított adókulcs szerint. A koncepció csak az aktív, munkakorú lakosságra vonatkozna, ezért a munkába állást is ösztönözné.

Hogy erre lesz-e politikai akarat? Az Economist szerint a politikusok igencsak ritkán foglalkoznak az adózás céljával és szerepével. Ha változtatásokra is adják a fejüket, akkor vélhetően először nem a javukra alakulnak majd az újságokban megjelenő, oly fontos szalagcímek. Az adórendszert megváltoztatása kemény munka, de megérné megnyerni ezt a csatát – írja az Economist.