A mostani török válságban az a megdöbbentő, hogy vélhetően elkerülhető lett volna, ha nincs egy makacs teljhatalmú vezető.
„Lehet, hogy nekik van dollárjuk, de az emberek és Allah velünk vannak” – ezzel a szürreális mondattal reagált Recep Tayyip Erdogan török elnök egy tegnap késő este tartott sajtótájékoztatón arra, hogy országa rendkívül súlyos válságba került. A török elnök sokáig nem szólalt meg a török fizetőeszköz rendkívül nagy zuhanásával kapcsolatban. Amikor végül tegnap mégis megtette, és az árfolyam beesését „spekulánsok támadásával” kezdte magyarázni, akkor még nagyobb zuhanás következett be a török fizetőeszköz dollárhoz viszonyított árfolyamában.
A helyzetet több megközelítésben is lehet magyarázni. Ami viszont tény, hogy az elmúlt két évtizedben rendkívül nagy gazdasági sikereket elérő Törökországot most éppen az a személy vezeti a totális gazdasági káosz irányába, aki ezeket a gazdasági sikereket meglovagolva lett az ország teljhatalmú ura. Erdogan ugyanis egy olyan autokratikus vezetőnek bizonyult, aki – nehéz rá más magyarázatot találni – nagyon nem érti a monetáris politikát, ráadásul kulcsfontosságú pozíciókba is megkérdőjelezhető szakmai múlttal rendelkező embereket ültet. Pénzügyminiszternek például a vejét nevezte ki, és gyakorlatilag megszüntette a jegybank függetlenségét is.
Az, hogy Törökországnak problémái lesznek, borítékolható volt. Az ország elmúlt időszakban bemutatott gazdasági fejlődését és a belső fogyasztást is jelentős mértékben külföldi hitelből fedezte. Szóval az árfolyamváltozásokkal kapcsolatos kockázat mindig is ott volt a levegőben. A problémákat aztán csak tetézte, hogy a világ nagy jegybankjai egymás után kezdtek kamatot emelni, mivel kifutottak a gazdaságok válság utáni taplraállítását követő, olcsóbb hiteleket biztosító programjaik.
Ez Törökország számára két okból kifolyólag is jókora problémát okoz. Egyrészt a jelentős, dollárban felvett adósságot a magasabb kamatlábak mellett jóval nehezebb most visszafizetni vagy újrafinanszírozni más hitel felvételével. Másrészt, ahogy a világ más fejlődő országaiból, úgy Törökországból is elkezdett visszavándorolni a tőke a már magasabb kamatlábakat „fizető” fejlettebb piacokra. Ez pedig a török líra dollárhoz viszonyított elértéktelenedéséhez vezet, magasabb inflációt generál, ami miatt a piaci szereplő kamatlábbal kapcsolatos elvárásai is felértékelődnek.
Az igazán nagy problémát azonban az okozza Törökországban, hogy Erdogan makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ne emeljen a referencia kamatlábon a török jegybank. Szerinte ugyanis a magas kamatláb magasabb inflációhoz vezetne, és rontana a beruházási hajlandóságon is, így pedig a török gazdaság teljesítményén. Néhány kisebb emelést leszámítva, Erdogan nyomására – a török elnök többször fenyegető hangnemben szólt rá a központi bankra – a kamatláb még mindig alacsony, és úgy tűnik, egyelőre az is marad.
Közben a befektetők tartanak attól, hogy a török vállalatok már nem fogják tudni kifizetni az adósságaikat. A félelem érthető is, hiszen a török líra 17 éve nem zuhant ekkorát, csak pénteken 15%-os mínuszban is állt a dollárral szemben. Ebben a helyzetben pedig török lírában szerezni a bevételt és dollárban fizetni az adósságot minden vállalat számára nagy gondot okoz.
És ha a pénzügyi problémák nem okoznának elég nagy galibát, akkor még ott van az Egyesült Államokkal való összezördülés is, amely miatt az USA szankciókkal fenyegette meg Törökországot. A helyzet ezen a téren is annyira súlyosnak tűnik, hogy Erdogan már gazdasági háborúról is beszélt. Ami szintén a pénz külföldre menekítését idézi elő az országból.
Most mindenki arra vár, hogy lépnek-e valamit Erdoganék. Mert az egyre inkább bebizonyosodik, hogy a török elnöknek nem volt igaza. Nagy elemzői konszenzus mutatkozik arról, hogy elkerülhetetlen a török alapkamat emelése, amely éppen hogy csökkentené az inflációt (a török elnök többször is ennek ellenkezőjét állította), és helyreállítaná a török líra iránti bizalmat. Törökországban viszont egyelőre csak nagy nemzetközi összeesküvésről beszél az elnök. Közben pedig sokan már Mini-Venezuelának nevezik a helyzetet.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!