Ezentúl nem csak négyévente kérik ki a székelyudvarhelyiek véleményét

2018. augusztus 7. – 20:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zajlik Székelyudvarhely első részvételi költségvetésének megvalósítása: futópályát, intelligens gyalogátkelőhely-megvilágítást és szociális konyhákat segítő alkalmazást is javasolnak a lakók.

Székelyudvarhelyen ezentúl a lakosok, a városban dolgozó és tanuló személyek is beleszólhatnak abba, hogy mire költse az önkormányzat a költségvetésének egy részét. Június első felében ugyanis székelyföldi premierként útjának indították Székelyudvarhely első részvételi költségvetését: javasolni és megszavazni is lehet projekteket a szoljbele.urdvarhely.ro oldalon.

A célra 600 ezer lejt, a város költségvetésének 1%-át különítették el. Hat témakörben lehet ennek az összegnek az elköltésére javaslatok beküldeni, az elbíráló bizottság által jóváhagyott projektek közül pedig szavazással dönteni. A témakörönként legtöbb szavazatot kapó projekteket a helyi önkormányzat vállalása szerint 2019-ben valósítanák meg.

„A városlakók egy része szeret beleszólni a város irányításába, legyen szó útjavításról vagy új játszóterek kialakításáról. De ez sokszor megmarad a közösségi média csoportjaiban való beszélgetések szintjén. A Szólj bele! program azonban keretet és szabályzatot biztosít minden olyan városlakónak, aki úgy gondolja, hogy van egy olyan ötlete, amelyet ha az önkormányzat megvalósít, akkor nemcsak ő, hanem a tágabb közössége is nyerni fog” – mondta megkeresésünkre Jakab Attila , Székelyudvarhely városmenedzsere.

A városmenedzser szerint Székelyudvarhelyen nem idegenek az ilyen kezdeményezések, hiszen civil szervezetek is indítottak már olyan kampányt, amelyben a legtöbb szavazatot kapott lakossági ötletet közösen megvalósították. A különbség Jakab szerint most csak annyi, hogy ezentúl az önkormányzat és a városvezetés rendszeresen megkérdezi a városlakókat arról, hogy mi foglalkoztatja őket, és mit változtatnának meg a városban.

Mi is az, hogy részvételi költségvetés?

A részvételi költségvetésnek több formája is létezik, de lényegében egy olyan döntéshozatali mechanizmus, amiben az állampolgárok döntenek közpénzek felhasználásáról. Gyakorlatilag arra használhatja egy önkormányzat ezt a mechanizmust, hogy lehetővé tegye az adófizetők bevonását a döntési folyamatokba. Egyre több városban fontolják meg az ilyen kezdeményezések alkalmazását, hiszen jó kivitelezés esetén számos előnye és hozadéka lehet.

  • A részvételi költségvetés egyfajta iskolaként is működik, tájékozott állampolgárokat nevelhet, akik megtanulhatják a törvényhozás működését, nehézségeit.
  • Egyfajta korrupciót monitorozó szereppel is ellátja a lakosságot, akik még inkább magukénak kezdik érezni az önkormányzat megvalósításait, ezáltal jobban is követik a közigazgatás működését.
  • Számos bizonyíték van arra is, hogy a részvételi költségvetés hatására növekszik az adózási kedv is. A lakosok ugyanis azt érzik, hogy a befizetett adó hozzájárul a közösség fejlődéséhez.
  • Nagyon sok példa van arra is, hogy a lakosok kevésbé voltak hajlandóak kölcsönből megszavazni bizonyos fejlesztéseket, mint a politikusok, ezért bizonyos tekintetben akár tudatosabb költekezést is kényszeríthet ki az önkormányzat részéről.
  • Ráadásul a pénzügyi nehézségek idején még a szükséges megszorításokat is jobban elfogadják a lakosok, ha sikerül aktív kapcsolatot kialakítania az önkormányzatnak az adófizetőkkel.
  • Persze számos más előnye lehet, ezekről ebben a kiadványban lehet sokat olvasni .

Székelyföldön most először próbálják ki

Székelyudvarhelyen összesen 6 kategóriában lehet projekteket leadni. A részvételi költségvetésre szánt keretből sétányok, járdák, vagy sétálóhelyek (1), közlekedési lehetőségek (2), zöldövezetek és játszóterek (3), közterületi berendezések (4), oktatási és kulturális infrastruktúra (5), valamint a digitális várossal (6) kapcsolatos ötletek kaphatnak finanszírozást. Minden kategóriából a legtöbb szavazatot begyűjtő ötlet legfennebb 100 ezer lejt kaphat a megvalósításra.

„Ez nem elég nagy összeg infrastrukturális beruházásokra, de nem is az volt a cél. Olyan kis projektek, javaslatok valósulhatnak meg a kezdeményezés által, amelyek élhetőbbé, szerethetőbbé teszik a várost. Van például javaslat arra, hogy mozgáskorlátozott gyerekek számára is elérhető játékelemekkel szereljük fel a játszótereket” – mondta Jakab Attila, Székelyudvarhely városmenedzsere arra a kérdésünkre válaszolva, hogy 100 ezer lej milyen típusú projektek megvalósítására lehet elég.

Milyen programokat javasoltak eddig a székelyudvarhelyiek?

A hat kategória közül eddig mindenikhez érkezett már javaslat a székelyudvarhelyi önkormányzat által már június 9-én elérhetővé tett platformra, igaz a javaslatot beküldő személyek nevei igen gyakran ismétlődnek. Van olyan terv, amely az oktatási és kulturális infrastruktúra kategóriában lett benyújtva, és egy ifjúsági központ létrehozását célozza. A javaslatot benyújtó városlakó szerint akár a Kossuth udvar átalakításával és jobb kihasználásával, akár a Haáz Rezső Múzeum udvarán is létre lehetne hozni a közösségi teret.

Van városlakó, aki projektjével a sportolási lehetőségek körének bővítésére szeretné felhívni a polgármesteri hivatal figyelmét. Ennek részeként egy olyan gumírozott futópályát javasol, amely a város központi parkjában, a Nagy Küküllő partján a terelőútig húzódva épülhetne meg, a jövőben pedig akár a város forgalmasabb részeire is tovább terjedhetne.

A futópálya ötletét benyújtó városlakónak van egy másik feltöltött projektje is, amely az autósok és a gyalogosok helyzetét könnyítené meg, illetve tenné biztonságosabbá a gyalogátjárókon való átkelést a rosszabb látási viszonyok közepette is. A projektet beküldő városlakó szerint, főként a város főbb útvonalain, van néhány „szinte közveszélyesnek számító gyalogátkelőhely”. Ezeket szerinte holland mintára, a részvételi költségvetésből származó forrásból egy olyan rendszerrel kellene felszerelni, amely mozgásra felkapcsolódó, intelligens, napenergiát használó lámpatesteket foglal magába, és éjszaka beláthatóvá tenné a gyalogátkelőhely teljes területét.

Olyan szociálisabb jellegű javaslat is került ugyanakkor benyújtásra, amely amellett, hogy egy fontos ügyet segítene, még a jövőben várhatóan felmerülő komoly problémákat is megoldhat a helyi vállalkozások számára. A városlakó egy olyan webes és mobil alkalmazás létrehozását javasolja, amely megteremti annak a lehetőségét, hogy az üzletek és vendéglátóhelyek a szavatosságukat hamarosan elvesztő élelmiszereket időben tudják azoknak az egyesületeknek és intézményeknek átadni, amelyek rászorulókat segítenek. A javaslatot benyújtó személy azzal is érvel a projekt megvalósítása mellett, hogy jövőre életbe lép az a jogszabály, amely a vállalkozások számára adójóváírást tesz lehetővé az így felkínált élelmiszerre. A projekt melletti további érv lehet, hogy vélhetően nem kell 100 ezer lej a megvalósításához.

Mi kell, hogy egy projektet jóváhagyjanak?

„Az elbíráló bizottság elsősorban a projektek megvalósíthatóságát veszi figyelembe, és hogy mennyire közérdekű a beküldött javaslat. Ugyanakkor van pár kritérium, amelynek meg kell, hogy feleljen a feltöltött projekt: így nem lehet kereskedelmi tevékenység, nem lehet etnikai vagy politikai jellegű javaslat, nem lehet átfedésben a város által lebonyolított programokkal. Fontos szempont az is, hogy a megvalósítást követően ne legyen jelentős működési és fenntartási költsége, és ne legyen ellentétes a város által elindított projektekkel sem” – mondta Jakab.

A platformra egyelőre kevés javaslat érkezett, de Jakab Attila optimista, szerinte a városlakóknak rá kell még hangolódniuk arra, hogy nemcsak négyévente kérik ki a véleményüket. A városmenedzser abban bízik, hogy a következő három hétben még érkeznek érdekes javaslatok. „Már az eddigi példák is azt mutatják, hogy kreatív, ötletes gondolatok születnek, ha a közösség tagjai nyitott szemmel járnak és ráhangolódnak a közügyekre” – mondta Jakab.

A székelyudvarhelyiek még augusztus 20-ig tölthetnek fel projekteket , augusztus 21. és szeptember 15. között zajlik a projektjavaslatok technikai és jogi értelmezése, valamint elemzése, majd szeptember 16-tól október végéig tart az az időszak, amikor a projektekről szavazhatnak a városlakók.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!