Szerintetek melyik Románia legértékesebb brandje idén?

2018. július 17. – 15:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kereskedelmi vállalatok, a pénzügyi társaságok, na és egy autógyártó tarolnak az idei Brand Finance összeállításban.

Ebben az évben is a Dacia a legértékesebb romániai brand a Brand Finance értékelése szerint. Az idén is elkészített, 50 legerősebb romániai brandet bemutató összeállításból az derül ki, hogy a hazai kereskedelmi vállalatok és a pénzügyi szolgáltatók a legjobbak a brandépítésben. Az is érdekes adat, hogy csak az elmúlt 29 évben alapított vállalatok által tulajdonolt brandek értéke már a 2 milliárd eurót súrolja.

A tanácsadó és brandértékelő vállalat egy ideje már nem csak a nagy globális brandekkel , vagy éppen a királyi családdal foglalkozik, hanem az egyes országok brandjeinek értékét is felbecsüli. Így most már a világ egyik leghíresebb ezzel foglalkozó vállalata is megerősíti, ami azért sejthető volt, hogy a legértékesebb romániai brand jelenleg a Dacia.

A legnagyobb romániai vállalat, az Automobile Dacia így tulajdonképpen egy rendkívül értékes brandnek a tulajdonosa is. A Dacia brand értéke ugyanis a tanácsadócég becslése szerint meghaladja az egymilliárd eurót. Pontosabban, míg 2017-ben 1,216 milliárdra becsülték a Dacia autóbrand értékét, 2018-ban ez a szám 1,234 milliárd euróra emelkedett. És ha az alábbi táblázat adatait nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy az első hely nem fog veszélybe kerülni egyhamar. A teljes, 50-es listát itt találjátok .

A Dacia egyébként azon kevés romániai brandek egyike, amely a Brand Finance nemzetközi listáin is szerepel. A szintén 2018-ban kiadott Brand Finance Auto 100-as listáján a román autóbrand a 60. helyet foglalja el.

A Brand Finance szakértői az elemzésben azt is kiemelik, hogy a legjelentősebb romániai brandek értéke kétszer olyan erős ütemben növekedik, mint a gazdaság egésze. Az 50 legértékesebb romániai brand együttes értéke már 4,3 milliárd euró, ami 14%-os növekedésnek felel meg az előző évben kiadott számokhoz viszonyítva. Mivel a román gazdaság tavaly 7%-os gazdasági növekedést mutatott, az elemzést készítők rámutatnak, hogy azok a brandek tudnak csak igazán sikeresek lenni, amelyek jelentősen meghaladják a gazdaság egészének teljesítményét.

Az első tízben az előző évhez viszonyítva nem történt jelentős helycsere, de a második eMAG és a harmadik Dedeman brandértéke is nagyot nőtt. Előbbi brand már 458 millió euróba, utóbbi 303 millió euróba kerülne. Negyedik a Petrom 194 millió euróval, ötödik az Digi / RCS&RDS 185 millió euróval, hatodik a Banca Transilvania 148 millió euróval, hetedik pedig a Bitdefender 118 millió euróval.

A tavalyi listához képest a BCR két helyet csúszott vissza, így most már „csak” a 10. helyen áll (a BCR brandje tavaly még 111 millió eurót ért, most már 91 millió eurót), így a BRD és az Electrica is előrelépett a listán, előbbi brandje 111 millió eurót, utóbbié 110 millió eurót ér.

Az elemzés szerzői a Digi brand 24%-os növekedésére hívják fel a figyelmet. Szerintük a nagyváradi alapítású vállalat jelenlegi bevételei, valamint a brand széleskörű, több országban való megjelenésének köszönhetően akár az is elképzelhető, hogy ebben a növekedési ritmusban egyre inkább globálisan is értékelhető branddel lesz gazdagabb hamarosan az ország.

Szintén nagy növekedési potenciált látnak a szerzők a legértékesebb romániai technológiai brandben, a Bitdefenderben. A Brand Finance szerint nem csak arról van szó, hogy a nemzetközi értékelések szerint is az egyik legjobb vírusírtó megoldást adja a piacnak, hanem egy nemrég zajló tranzakció alapján (amikor egy kisebb részt megvásároltak a vállalatból nemzetközi befektetők) 600 millió dollárra értékelték a vállalat egészét.

Új és régi brandek egyenlő arányban

Az elmúlt 28 évben romániai vállalkozók által létrehozott brandek uralják a lista több mint felét. A nagy múltú romániai brandek közül viszont több is szomorú visszaesésben van az évente megjelenő listán, ilyen például a TVR brand, amely idén már csak az utolsó előtti helyen szerepel, és mindössze 15 millió eurót ér. A Brand Finence nemcsak a köztévé gazdasági visszaesésével, hanem a műsorszolgáltatói relevanciájának csökkenésével is magyarázza a brand elértéktelenedését.

Az idei listáról az Azomureş és a Siveco brand esett ki, helyüket a Dona gyógyszertárlánc és az Asirom biztosító vette át a 46. és a 48. helyen.

Hogyan számolják egy brand értékét?

A Brand Finance a brandek értékelésekor az angolul royalty reliefnek nevezett módszertan alapján értékeli a brandeket. Azt veszik figyelembe, hogy az adott brand használata mekkora jövedelmet hozhat a jövőben az azt tulajdonló társaságnak, illetve milyen licenszdíjat kaphatna a brandért a tulajdonos, ha azt értékesítené a szabadpiacon. De akit részletesebben érdekel egy brand értékének számítási módja, az elolvashatja az itt letölthető tanulmányból.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!