Az elmúlt évben 15%-kal nőtt az egészségügyi szolgáltatások ára

2018. július 6. – 18:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy friss tanulmány szerint a növekedés nálunk kétszer volt magasabb, mint az EU-ban. Az emelkedés idén tovább folytatódik.

Romániában országos szinten továbbra is növekednek az egészségügyi szolgáltatások árai, ezáltal pedig a betegellátás költségei is. Az ütem mértéke is aggasztó, az egészségügyi szolgáltatások árának „inflációja” kétszer nagyobb, mint az európai átlag, ami uniós szinten a harmadik helyre sorolja Romániát – mutat rá a Medical Trends Around The World kimutatása.

A 2017-ben mért 15%-os árnövekedést az egészségügyi biztosítótársaságok adatai alapján számolták ki. Az egészségügyi ellátás költségei ugyanakkor globális szinten is jelentősen emelkedtek, ennek átlagértéke 9,5% volt múlt évben. A tanulmány szerint Romániában az egészségügyi szolgáltatások költségeinek növekedése 2018-ban is a legmagasabbnak számít az EU-ban, hasonlóan Szerbiához és Magyarországhoz.

Az országos egészségügyi ellátást illetően pozitívnak tekinthető, hogy az elmúlt időszakban emelkedett a betegellátásban dolgozó alkalmazottak, orvosok és ápolók száma. A múlt évi adatok szerint 58 600 orvost tartottak nyilván, ami az eddigi időszakhoz képest enyhe növekedést jelent. Ennek eredményeként 335 lakosra egy orvos jut, a romániai egészségügyben működő kórházak, rendelők és egészségügyi központok száma eléri a 60 ezret. Az egészségügyben dolgozó személyzet közül 15 700 fogorvos, 17 800 gyógyszerész. Az orvosok egyötöde családorvos, akiknek kétharmada városon működtet rendelőt.

Az egészségügyi ellátásban továbbra is jelentős különbség van a város és a vidék között. Vidéken egy családorvosra 8-szor több beteg jut, mint városon, ez az eloszlás hasonló a gyógyszerészek és a fogorvosok esetében is. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint az egészségügyben dolgozó alkalmazottak többsége nő, az orvosok és fogorvosok esetében ez az arány kétharmad, a gyógyszerész szakterületen elhelyezkedő alkalmazottak több mint 90%-a nő.

A Mediafax az Országos Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva az írja, hogy az országban működő egészségügyi ellátást biztosító intézmények 75%-a magánkézben van, a klinikák és az egészségügyi analíziseket végző orvosi és fogorvosi rendelők csupán 10%-a állami. Így nem meglepő, hogy országos szinten a magánrendelőkben orvosi ellátást igénylő páciensek száma eléri az 5 milliót.

A szakemberek szerint az egészségügyet érintő fontos újítás lehet, hogy leegyszerűsödik annak a módja, hogy a romániai betegek hozzáférjenek a külföldi egészségügyi intézmények ellátásaihoz. A múlt hónap végén elfogadott törvénykezés értelmében az egészségügyi ellátásra szoruló páciensek könnyebben hozzájuthatnak a külföldi kórházak szolgáltatásaihoz. A Hivatalos Közlönyben megjelent 81/2018-as rendelet szerint egyszerűbbé válik az ilyen esetben szükséges bürokratikus eljárás, valamint a költségek megtérítése. Ez az intézkedés elsősorban az olyan súlyos betegségben szenvedőket érinti, akiknek szervátültetésre van szükségük, de ennek köszönhetően kedvezőbben bírálhatók el elsősorban a 0-18 év közötti páciensek kérései. Sorina Pintea egészségügyi miniszter az intézkedés kapcsán elmondta, erre elsősorban azért volt szükség, mert az ilyen súlyos esetekben le kellett rövidíteni a várakozási időt, így az esetek súlyosságától függően felgyorsíthatóak ezek a procedúrák.

Az idén 4,59%-al nagyobb összeget fordított a kormány a költségvetés által az egészségügyi rendszer finanszírozására, mint 2017-ben, így ennek összege eléri a 8,76 milliárd lejt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!