Volna egyáltalán értelme államosítani a kötelező magánnyugdíjalapot?

Lassan nem telik el hónap anélkül, hogy a kormány vagy a munkaügyi minisztérium szintjén ne kerüljön szóba a nyugdíjrendszer második pillérét képező kötelező magánnyugdíjalap kérdése. A téma legutóbb két hete került újra felszínre, amikor kiszivárgott egy zárt ajtók mögötti beszélgetés. A megbeszélésen Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter azt mondta, elképzelhető, hogy eltörlik a második pillért, így csak az állami nyugdíjpénztárba lesznek kötelesek befizetni a nyugdíjjárulékot a munkavállalók. Későbbi nyilatkozatában a munkaügyi miniszter azonban már úgy fogalmazott, hogy csupán annak a lehetőségét vizsgálják, hogy a jelenleg kötelező magánnyugdíj biztosítást opcionálissá tegyék.

A szociálliberális kormánykoalíció által többször is szóba hozott intézkedése esetleges hatásairól dr. Rácz Béla-Gergely közgazdászt, a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának oktatóját kérdeztük. A közgazdász elmondta, a második pillér eltörlése a mostaninál is instabilabbá tenné a jelenleg is sérülékeny nyugdíjrendszert, a kötelező magánnyugdíjalapok ilyen célból felhalmozott tőketartalékai ugyanis ideális esetben is csak másfél évig tudnák fedezni az állami nyugdíjpénztár hiányát.

Milyen következményekkel járna, ha a magánnyugdíj alapok tőketartalékait beolvasztanák az állami nyugdíjalapba?

– Ez nagyon kockázatos dolog. Jelenleg Romániában hárompilléres nyugdíjrendszer van, amelyben az első pillér a kötelező állami nyugdíj, a második a kötelező magánnyugdíj, a harmadik pillér pedig a választható magánnyugdíj. A magánnyugdíjalapok azért válnak egyre fontosabbá, mert a demográfiai adatokat figyelembe véve egyre nagyobb az elöregedő lakosság számaránya az aktív munkavállalókhoz képest. Ebből következik, hogy az állami nyugdíjpénztárak nehézségek árán tudják folyósítani a nyugdíjakat, azaz az állami nyugdíjpénztár minden évben jelentős hiánnyal zár.

Az állami nyugdíjpénztárakban nincs tőkefelhalmozás. Amit befizetnek a jelenlegi aktív munkavállalók járulékként, azt megkapják járadékként a jelenlegi nyugdíjasok. A kötelező magánnyugdíjalapok esetében viszont van tőkefelhalmozás (azaz magunknak takarítunk meg), ami a nyugdíjrendszer egészét tekintve nagyon fontos szempont a hosszútávú fenntarthatóságot illetően. Természetesen kivitelezhető a kötelező magánnyugdíj alapok államosítása, azaz a kötelező magánnyugdíjalapok megtakarításainak beolvasztása az állami költségvetésbe, de ez közgazdasági szempontból semmilyen körülmények között nem lenne megalapozott.

A jelenlegi nyugdíjrendszerben is vannak változások január 1-től, ugyanis a járulékok szerkezete megváltozott, aminek az is része, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztárakba kevesebb pénzt utalnak a bruttó bérből. Míg tavaly a teljes bruttó bér 5,1%-a került a kötelező magánnyugdíj alapokba, ma ez az arány csupán 3,75%. A kormányzatnak ez is egy kizárólag rövid távra fókuszáló döntése volt annak érdekében, hogy az állami alap 2018-as hiányát csökkentse, de ezzel gyakorlatilag megesszük ma a holnapi vacsorát.

Hogy mennyire instabil Romániában a kötelező állami nyugdíjrendszer, és miért veszélyes annak a további gyengítése, arra az Európai Unió demográfiai adatai mutatnak rá leginkább. Az uniós átlagot tekintve azt látjuk, hogy átlagosan három munkavállaló tart el egy nyugdíjast. Romániában a kivándorlás miatt ez az arány szinte egy az egyhez, ami azt jelenti, hogy egy munkavállaló tart el egy nyugdíjast, vagyis a nagyjából 5 millió munkavállalóra 5 millió nyugdíjas jut.

Hogyan működtethető a demográfiai adatokat is figyelembe véve a jelenlegi nyugdíjrendszer?

– A parametrikus reformok alapján két megoldás van. Az egyik, ha fokozatosan emeljük a nyugdíjkorhatárt, a másik pedig az, hogy növeljük a nyugdíjjárulékokat, a járadékok csökkentése ugyanis a legrosszabb gazdasági konjunktúrában is kivitelezhetetlen politikailag. A paradigmatikus reformok is szükségesek, ehhez paradigmaváltásra van szükség. Legutóbbi ilyen Romániában a jelenleg is működő hárompilléres nyugdíjrendszer bevezetése volt, ami lehetőséget adott a tőkefelhalmozásra, és jelentős mértékben növelte a nyugdíjrendszer hosszú távú relatív stabilitását.

Gyakran kerül elő az a téma a közbeszédben, hogy a jelenlegi 30-35 éves, vagy az annál fiatalabb generáció már nem fog állami nyugdíjban részesülni.

– Időnként vannak olyan vészhangok, hogy a mi generációnknak már nem lesz nyugdíja, de ez megalapozatlan. A kérdés inkább az, hogy mikor megyünk nyugdíjba, és hogy mennyi lesz a juttatásunk. Legrosszabb esetben alacsony nyugdíjra számíthatunk, illetve arra, hogy majd eljutunk oda, hogy 70 év lesz a nyugdíjkorhatár.

2017-ben a nyugdíjpénztár hiánya elérte a 4,5 milliárd eurót, ami több mint a GDP 2,3%-a. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjalap éves hiánya több mint a kétharmada annak, mint amennyit egész évben az oktatásra költöttünk. A kötelező állami nyugdíjpénztár komoly hiánnyal rendelkezik, amit személyi jövedelemadóból, áfából és más egyéb forrásokból finanszíroznak, aminek elsősorban nem az lenne a célja, hogy a nyugdíjak kifizetésére fordítsák. Ennek az a következménye, hogy kevesebb jut oktatásra, egészségügyre, illetve hogy Romániában kevesebb állami beruházás valósul meg, például többek közt ezért is épülnek lassan az autópályák.

Magyarországon megvalósították a magánnyugdíjpénztárak államosítását. Mit jelentene egy hasonló döntés Románia esetében?

– A romániai nyugdíjrendszert tíz évvel ezelőtt alakították át hárompilléressé, ami a fentebb elmondottak miatt egy fontos paradigmatikus reform volt, így közgazdasági értelemben visszalépés lenne az államosítás. Bármennyire is furcsán hangzik, a jelenlegi, Romániában működő három pilléres nyugdíjrendszernél nincs jobb, ez hasonló a nyugati országokéhoz.

Romániában jövedelemtől függetlenül minimum 15 évet kell dolgoznia egy alkalmazottnak ahhoz, hogy majd később nyugdíjban részesüljön. Ha teljesül ez a kritérium, akkor következő lépésként a nyugdíjpontok számát veszik figyelembe. Romániában átlagosan az első nyugdíj az utolsó fizetésnek nagyjából a 70%-át teszi ki. Németországban az első nyugdíj az utolsó fizetés 50%-át éri el, figyelembe véve azt is, hogy ott nem olyan rossz a demográfiai helyzet.

Magyarországon meg is valósítottak olyan intézkedéseket, amelyekről Romániában ötlet szintjén beszéltek a politikusok. Ott államosították a magánnyugdíjpénztárakat, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az a tőke ami felhalmozódott a magánnyugdíj alapokba, az átvándorolt az állami központi költségvetésbe, átmenetileg csökkentve ennek hiányát.

Ezek az intézkedések elsősorban rövidtávú politikai célokat szolgálnak, amelyek közgazdasági szempontból kevéssé szerencsés döntésnek tekinthetők. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy Magyarországon több pénz volt felhalmozva arányosan a magánnyugdíj pénztárakban, mint Romániában. Nálunk jelenleg a magánnyugdíj alapokban 7 milliárd euró összegű magántőke halmozódott fel, amit azt jelenti, hogy tíz év alatt nagyságrendileg annyi tőke halmozódott fel, ami arra lenne elég, hogy az állami nyugdíjpénztár hiányát alig másfél évig fedezze. A munkavállalók szempontjából rövid távon a kérdés az, hogy ha módosul a nyugdíjtörvény, akkor vagy csak állami, vagy állami és magán nyugdíjpénztárba is fizetnek nyugdíjjárulékot a jövedelmükből. Hosszú távon pedig egy ilyen döntés nagymértékben befolyásolhatja a későbbi nyugdíjukat.

Júliusban immár sokadjára fog emelkedni a nyugdíjpont értéke, és az újabb emeléssel kapcsolatban szintén számos kérdés felmerül.

– A nyugdíjakat lehet emelni, de ennek egyéb következményei is lehetnek, például az, hogy kevesebb infrastrukturális beruházást lehet majd megvalósítani. A hiányt a személyi jövedelemadó, áfa, profit és egyéb adókból pótolják, ami az állam működéséhez, így az állam által előállítandó javakhoz és szolgáltatásokhoz is szükséges.

Pusztán közgazdasági értelemben nehezen védhető a nyugdíjemelés olyan helyzetben, amikor az állami nyugdíjpénztárnak már így is óriási hiánya van. Gyakorlatilag az alternatíva az, hogy a kormány vagy nyugdíjat emel, vagy kórházak építésébe és a tanügyi rendszer működésébe fektet. A jelenlegi nyugdíjrendszer bármeddig működtetthető, amíg más adókból pótolják fel a pénztár hiányát. Nem mellesleg hozzá kell ehhez azt is tenni, hogy míg a nyugdíjak akkor sem csökkennek mikor kevésbé szerencsés gazdasági konjunktúrában van az ország, és az adóbevételek jelentősen megcsappannak, ami további nehézségeket okoz ezzel. Tehát a nyugdíjak mindenkori emeléséhez valamilyen társadalmi konszenzus szükséges és nehéz politikai értékítélet, hogy melyik kerüljön előtérbe, vagy milyen kompromisszum szülessen. De nekünk, közgazdászoknak, az értékítélet megfogalmazása nem föltétlenül dolgunk, hanem csak annyi, hogy rávilágítsunk arra a mostoha tényre, hogy sajnos nem lakhat jól a kecske, úgy hogy közben a káposztából is ugyanannyi maradjon.