Ezektől a felvásárlásoktól volt hangos 2017

2017. december 29. – 12:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Romániai gyógyszertárláncokért, bankokért és startupokért is fizettek jó sokat idén.

A román gazdaság minden szegmensében volt legalább egy jelentős felvásárlás vagy fúzió idén. Olyan vállalatok cseréltek tulajdonost 2017-ben – gyakran rekordot jelentő több százmillió eurós ügyletek keretében –, mint a Bitdefender, a Sensiblu, a Banca Românească vagy a Polisano. A témában a Deloitte könyvvizsgáló közölt tanulmányt, amelyből kiderül, hogy

a 2017-ben bejelentett tranzakciók rekordot döntöttek, számuk 20%-kal magasabb, mint 2016-ban, és értékük elérte a 3 milliárd eurót.

A Deloitte tanulmánya szerint, amelyet a Ziarul Financiar is szemlézett, 2017-ben Romániában 28 jelentős felvásárlást vagy fúziót jelentettek be. Gyakorlatilag minden második hétre jutott egy komolyabb bejelentés ezen a téren. A Deloitte jelentése szerint, amely ugyanakkor csak az első kilenc hónap adataival számol, a tranzakciók értéke egyértelműen növekvő tendenciát mutat, megtriplázódott az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Azt is kiszámolták a tanulmány készítői, hogy 2017 első kilenc hónapjában a nagyobb vállalatok közötti felvásárlások vagy fúziók értékének átlaga elérte az 56 millió eurót.

A

turisztikai szektor

ban a legjelentősebb felvásárlás címét a Radison hotelkomplexum viheti haza idén. A vendéglátóipari vállalatot a Revetas Capital a hírek szerint 177,5 millió euróért vásárolta meg. A román gazdasági sajtó a bejelentésről úgy számolt be, hogy a Radison a Romániában valaha eladott legdrágább hotel, és egyébként az év legnagyobb ingatlanügylete is egyben.

Az

energiaszektor

ban a legnagyobb tulajdonoscserét az adta, hogy a Fondul Proprietatea alapkezelő befektetéseit menedzselő Franklin Templeton vállalat úgy döntött , hogy eladja az Electrica leányvállalataiban levő kisebbségi részesedéseit. A november elején bejelentett tranzakció értéke 165 millió euró volt.

A

telekom szektor

ban egy félig meddig erdélyi sikernek is lehet örülni, a Teszári Zoltán érdekeltségébe tartozó Digi Communications felvásárolta a magyarországi Invitel egyik leányvállalatát. A tranzakció értéke 140 millió euró lehetett, és a kevés közül ez volt az egyik olyan ügylet, amely részeként romániai vállalat nemzetközi piacokon terjeszkedett.

A

pénzügyi szektor

ban idén a legnagyobbat szóló ügylet a Banca Românească felvásárlása lehet az OTP Bank által. A tranzakció értékét a felek a bejelentést követően nem hozták nyilvánosságra, de a Ziarul Financiar szerint nagyságrendileg 100 millió euróról lehet szó. Ha ez így van, akkor ez lehet az elmúlt két év legjelentősebb bankszektori felvásárlása, bár azt meg kell jegyezni, hogy a Banca Transilvania és a Bancpost közötti előrehaladott tárgyalások valószínűleg hamarosan újabb „rekordot” jelentő felvásárlás bejelentését vetítik előre.

A

technológiai szektor

ban idén egyértelműen az volt a legnagyobb bejelentés, hogy a brit székhelyű Vitruvian Partners megvásárola a nemzetközi piacokon is rendkívül jól boldoguló kiberbiztonsági szolgáltatásokat nyújtó Bitdefender részvényeinek 30%-át. A tranzakció következtében a vállalat értéke eléri már a 600 millió dollárt. A Florin Talpeș (aki a Business Magazin szokásos év végi gáláján a legirigyeltebb vállalatvezető címet is megkapta) által alapított vállalat amúgy is rendkívül látványosan fejlődött az elmúlt években, 1 300 alkalmazottal működnek, és értékesítéseik 40%-a az észak-amerikai piacról származik.

Az

egészségügyi szektor

ban is volt idén egy jelentős felvásárlás, amely részeként a MedLife klinikahálózat felvásárolta a Polisano kórházat és klinikákat. A két fél nem részletezte a tranzakció értékét, de ebben a szektorban egyértleműen ez volt a legnagyobb jelentőségű bejelentés idén. A Polisano klinikák egyébként Nagyszebenben és Bukarestben vannak, Csíkszeredában egy labort működtetnek a honlapjuk szerint.

Ami a

gyógyszeripar

t illeti, eléggé egyértelmű, hogy az év egyik legjelentősebb ügylete ebben a szegmensben az volt, hogy a cseh Penta Investments megvásárolta a Punkt és a Sensiblu gyógyszertárláncokat, valamint a Mediplus Exim gyógyszerforgalmazót is. A tramzakció értéke elérheti a 350-400 millió eurót, de a felvásárlásokat még a versenytanácsnak is jóvá kell hagynia. Ez a felvásárlás azért is jelentős ebben a szegmensben, mert a Mediplus Exim a legnagyobb romániai gyógyszerforgalmazónak számít, míg a Sensiblu és Punkt gyógyszertárak a második legnagyobb kisereskedői a romániai gyógyszeriparnak. Bár erről még hivatalosan nem közöltek információt az érintett felek, az is megtörténhet, hogy a tranzakció eredményeként a Punkt és a Sensiblu gyógyszertárak felveszik az új tulajdonos másik, Európa számos országában jelen levő gyógyszertárláncának a nevét, és hamarosan Dr. Max-nak nevezik majd át őket.

Romániában az úgynevezett

irodaházak és üzleti központok szektora

is egyre jelentősebbé válik, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2017-re is jutott egy igencsak jelentős tranzakció, amely részeként az ország egyik legnagyobb üzleti vállalkozásának, a Dedeman barkácsáruháznak a tulajdonosai bejelentették, hogy 164 millió euróért felvásárolják az bukaresti AFI Cotroceni bevásárlóközpont mellett található AFI Park irodaházait. Összesen 5 irodaházról van szó, és a történethez hozzátartozik, hogy közülük hármat a Dedemant alapító testvérek, Dragoș és Adrian Pavăl veszi át, hogy pontosan milyen céllal, azt még nem pontosították.

A

startupok területén

is volt idén egy jelentős felvásárlás, amely részeként a Clever Taxi alapítói több, mint 10 millió euróért eladták vállalatukat a Daimler tulajdonában levő mytaxi nevű vállalatnak. A Clever Tech vállalat terméke, a Clever Taxi platformon hat év alatt 40 millió utat bonyolítottak Románia 20 városában. A tulajdonosok a tramzakció bejelentésénél csak annyit közöltek, hogy egy 8 számjegyű összegért váltak meg a Clever Techtől.

Azt nem lehet tudni, hogy mennyi volt a tranzakció értéke, de valószínűleg a legnagyobb

ipari

adás-vétel volt idén, amikor a Damen Shipyards Group megvásárolta a Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering (DSME) vállalat részesedését a Daewoo Mangalia Heavy Industries (DMHI) nevű vállalatban. A hajóépítő vállalat a tranzakciót követően bejelentette, hogy a számukra stratégiai lépésnek számító felvásárlásnak köszönhetően Mangalia kikötőjében immár a legnagyobb hajók és egyéb tengeri struktúrák építését is vállalni tudják. A Damen egyébként Galacon is rendelkezik egy hajógyárral.

És, hogy mi várható 2018-ra? A Ziarul Financiar szerint a szakértők egyöntetű véleménye, hogy akár kétszer ekkora értékű felvásárlások és fúziók bejelentésére lehet számítani, és arra, hogy még nagyobb vállalatokról fognak szólni a hírek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!