Egyre többen csalódnak a kapitalizmusban. Gondoljuk kicsit újra!

A 2008-ban kitört gazdasági válság részben odavezetett, hogy sokakban megkérdőjeleződött a kapitalizmus létjogosultsága, ezt számos tanulmány is bizonyítja. Azóta viszont már lassan tíz év telt el, a kapitalizmusról a közvélemény által megalkotott kép viszont azóta sem igazán mutat javuló tendenciát. A YouGov piackutató vállalat közvélemény kutatása szerint a német felnőttek háromnegyede, a britek kétharmada és az amerikaiak több mint fele gondolja úgy, hogy „a kapitalista gazdaságokban a szegények még szegéneyebbek, a gazdagok még gazdagabbak lesznek”.

Zac Tate , a Hottinger bankcsoport stratégiai közgazdásza szerint hiba lenne azt gondolni, hogy a piacgazdaság ellen fordulók magas aránya önmagában a válság ideje alatt végbemenő bankmentő akciók, a megszorítások gazdaságpolitikája vagy a nagyvállalatokat érintő botrányok magas számával magyarázható. A Világgazdaásgi Fórumba írt cikkében Tate kiemeli, az okok sokkal mélyebbre nyúlnak és összetettebbek, a „gazdag világban” ugyanis egyre nagyobb tudatosság figyelhető meg abban, ahogy a befektethető tőkével rendelkezők és a magasan képzettek hatékonyabban használják ki a technológiai fejlődés és a globálizáció előnyeit. Ennek az ára viszont, hogy

szakképzetlen munkavállalók, elenyésző vagyonnal és megtakarítással rendelkező emberek és helyi kistermelők jelennek meg.

Tate szerint viszont nem maga a kapitalizmus a probléma, hanem az olyan politikák, amelyek a szabadpiac szerepét az ésszerű határokon túlra is kiterjesztik. Az ésszerű határok hiánya ugyanis teljesen aláássa a tőke és a munkaerő közötti tárgyalási pozíció meglétét, emellett a prekariátus társadalmi osztály – a viszonylagos létbiztonsághoz képest állandó létbizonytalanságban, sem teljes munkaidős állással, sem az ennek megfelelő jövedelemmel nem rendelkezők – folyamatos bővüléséhez vezet majd.

A kapitalizmus nyers formája, amelyben túl sok embernek nem áll tőke a rendelkezésére, Tate szerint fenntarthatatlan. A közgazdász úgy véli, hogy amennyiben szeretnénk visszaállítani a rendszerbe vetett hitet, akkor kötelező módon

újra kell gondolnunk azt, ahogyan a kapitalizmus alkot és szétoszt.

A közgazdász emlékeztet, a Bretton Woods-i rendszer 1973-as összeomlása és a kilencvenes években a kereskedelmi korlátok megszüntetése hozta létre a szabadpiaci globalizáció jelenlegi, modern rendszerét. Ezzel egyidőben a különböző országokban alkalmazott belpolitikák részeként – különösen az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban – egyre inkább elmélyítették a piac társadalmi életre gyakorolt hatását. Korlátozódott a szakszervezetek mozgástere, egyre inkább leépítették a termék- és munkaerőpiacot érintő szabályrendszereket, jelentősen csökkentették az állam méretét és jelentőségét.

Tate szerint a jószándékű döntéshozók abban az időszakban még úgy gondolták, hogy a szabadpiac előnyei és költségei egyenlően oszlanak majd meg. A közgazdász szerint viszont ezen vélekedésük tévesnek bizonyult, hiszen azt nem vették számításba, hogy lesznek, akik ebből a haszonból nem a készségeik és a ráfordított idejük alapján részesülnek majd. Arra is rámutat, hogy az is bebizonyosodott, a szabadpiac nem feltétlenül garantálja azt sem, hogy a különböző készségekkel rendelkező emberek mindenikére igény mutatkozik majd.Az egyik legfrissebb témában készült tanulmány szerint 1993 és 2007 között

az Egyesült Államokban munkába állított egyetlen robot átlagosan hat amerikai munkás állását vette el.

A Daron Acemoglu és Pascual Restrepo által jegyzett elemzés fontos megállapítása az is, hogy az említett időszakban az automatizáció és a technológiai térnyerés negatív hatásai leginkább a felsőfokú végzettség nélküli, alacsonyan fizetett, jellemzően kékgalléros munkát végző alkalmazottak esetén voltak számottevőek. A negatív hatást úgy kell érteni, hogy ezek közül az emberek közül sokan nem csak az aktuális munkahelyüket veszítették el, hanem végleg kiszorultak a munkaerőpiacről. Azt pedig más tanulmányokból tudjuk, hogy sokan közülük Donald Trumpra szavaztak .

És ha már Dondald Trumpnál tartunk, az általa sokat bírált szabadkereskedelmi megállapodás, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között létrejött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) által érintett úgynevezett kékgalléros munkakörökben dolgozó alkalmazottaknak 1990 és 2000 között átlagosan 17 százalékponttal emelkedett lassabban a munkabére, mint akik fehérgalléros, szellemi munkát végeztek. Miközben ugyanabban az évtizedben a Standard & Poor's 500-as tőzsdeindex 250%-os reálértelemben vett emelkedést mutatott be.

Tate szerint ha az előbb említett kékgalléros munkavállalók az őket alkalmazó vállalatok jelentős arányú tulajonosai is volnának, akkor részben biztosítottak lettek volna a munkahelyük elvesztése ellen, vagy egy esetleges átképzés elvégzésének költségeit is fedezni tudták volna. Ezzel szemben a közgazdász arra hívja fel a figyelmet, hogy a legszegényebb amerikaiaknak nemhogy tőkéjük nincs, hanem jelentős adósságot halmzotak fe. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerint 2016-ban

az amerikai társadalom szegényebb negyedének átlagos vagyona -14 ezer dollár volt, az adósságuk miatt.

Tate szerint a nyers, korlátok nélküli kapitalizmusban az emberek sorsa túlságosan is a szerencséjük alakulásának van kitéve, és egyálalán nem biztosítottak az egyenlő esélyek arra , ahogy az egyének saját erőfeszítéseik révén javíthassanak a saját helyzetükön. Az egyenlőtlenség növekedett, és nagyon sok ember helyzete egyértelműen rosszabbá vált. Ennek eredménye a szabadpiaci kapitalizmusról alkotott kép negatívvá válása – írja a közgazdász.

Tate rámutat, a kialakult helyzetben a méltányosság iránti igény mellett felszólalók elsősorban két ötlet mellett foglalnak állást:

• Az első szerint az ilyen szintű globális egyenlőtlenség mellett a vagyon jelentős újraelosztására van szükség, hogy mindenki méltányos módon részesülhessen a gazdaság teljesítményéből.
• A második szakértők által sokat hangoztatott gondolat, hogy a döntéshozóknak fel kell állítaniuk a piaci erőkkel szembeni védelmet azok számára, akik sem befektethető tőkével, sem a különböző kockázatokkal szembeni védelemmel sem rendelkeznek.

Mindkét megoldás mellett nagyhatású gazdasági gondolkodók tették le a névjegyüket: Thomas Pikett yt, a sokat bírált A tőke című bestseller szerzője az első „ötlet” mellett foglal állást, illetve Dani Rodrik , török származású közgazdász professzort, aki a Straight Talk on Trade című könyvében főként a második megoldást népszerűsíti.

És bár Tate szerint a kettő közül bármelyiket tekinthetjük úgy is, mint a kapitalizmusról kötött új megállapodás része, de van egy harmadik szál is, ami méginkább a jövőbe tekint és reagál is az új iránti igényekre. Ez a harmadik nézet azt mondja ki Tate szerint, hogy

a kapitalizmus újradizájnolható.

A magánszférát és a közpolitikákat úgy kell újraigzítani a közgazdász szerint, hogy azok hozzájáruljanak a közgazdaságtanról való gondolkodás megváltozásához.A kapitalizmus újragondolásáról szóló elképzelés szorosan kötődik Mariana Mazzacuto nevéhez, aki az elmúlt hónapban az egyik legnevesebb brit egyetemen, a University College Londonon megalapította az Innovációs és Közcélú Intézet et. Mazzacuto azt állítja, hogy a közelmúltban kialakult gazdasági gondolkodás elveszítette a kapcsolatot azzal, ahogyan a kapitalista rendszerek ténylegesen értéket teremtenek. Szerinte míg az igencsak széleskörű tudományágnak tekinthető közgazdaságtan sokkal többet jelent a szabadpiacnál, az alapgondolkodás még mindig túlságosan is alapvetőnek tekinti azt az elgondolást, hogy a gazdagságot, a vagyont teljes mértékben a versenyképes, magánszektorban tevékenykedő vállalatok termelik. Mazzacuto szerint ez a nézet gátolja a döntéshozókat abban, hogy elmozduljanak a szabadpiacot erősítő, a különböző intézmények jelentőségét lekicsinylő politikáktól.

Tate szerint a kapitalizmus olyan mélyebb elemézésre lenne szükség, amely által megérthetjük, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai intézmények hogyan illeszkedhetnek jól egymáshoz. Ez a mélyebb elemzés a közgazdász szeirnt segíthet jobban megérteni, hogyan fordulhat elő, hogy Németországban az automatizáció inkább a munkahelyek bizontonságosabbá tételéhez járult hozzá, nem azok csökkenéséhez, a globalizáció pedig a foglalkoztatottság növekedéséhez vezetett. A munkások szakszervezetei és a munkaadók között kötött, gyakorlatilag 1920 óta fennálló jogi egyezségek ugyanis az úgynevezett Mitbestimmung gyakorlathoz járultak hozzá, amely részeként

a német vállalatok elsősorban olyan gépek munkába állítására törekednek, amelyek kiegészítik az emberi munkaerőt, nem pedig helyettesítik azt.

Az elmúlt évben Mazzacuto és Michael Jacobs gondozásában jelent meg A kapitalizmus újragondolása című kötet, amely Tate szerint olyan cikkeket gyűjtött össze, amelyben különböző gazdasági gondolkodók a fiskális politikától az egyenlőtlenség témájáig számos kérdésben írták le a már hagyományosnak számító nézetek kritikáját. A cikkgyűjtemény is azt bizonyítja Tate szerint, hogy számos közgazdasági elmélet nem csak hogy nem állja meg a helyét napjainkban, hanem egyenesen a szegénység elmélyüléséhez vezet sok esetben.

Az említett kötet is arra mutat rá, hogy a közösségi értékek ápolásához az államnak kulcsszerepe kell legyen. Már csak azért is, mert az állem teljesen egyedülálló módon tekint az időhorizontra, valamint rendelkezik azokkal az intézményekkel és erőforrásokkal, amelyek lehetővé teszik új piacok létrehozását. Az állam ugyanis a vállalatokkal és a kutatás-fejlesztésben résztvevő intézményekkel közösen jelentősen befolyásolhatja a technológiai fejlődés irányát és mélységét.

És hogy ezt a gondolatot Tate cikkében egy jó példával is alátámassza, a hatvanas években az Egyesült Államok kormánya által támogatott információs és kommunikációs technológiai iparág példáját hozza fel, amely olyan ma már alaptechnológiának számító dolgoknak a megjelenéséhez vezetett, mint az internet maga, vagy éppen a GPS. Ugyancsak az Egyesült Államok kormányának égisze alatt működő kisvállalatokért felelős ügynökség volt az, amely kezdőtőkét biztosított olyan vállalatok kezdőlépéseihez, mint az Apple, a Compaq vagy az Intel. Tate emellett arra is rámutat, hogy ugyan közvetlenül az amerikai kormányzat által indított pojektekkel közvetlenül az olyan világgazdaságot domináló vállalatok nem hozhatóak összefüggésbe, mint a Facebook, az Amazon, a Netflix és a Google, de tény, hogy ezek az óriások is az akkoriban meghozott döntések „gyermekei”.

A kapitalizmus újragondolása című kötetben Dmitri Zenghelis és Carlotta Perez amelett foglalnak állást, hogy amennyiben a világ országai terljesíteni szeretnék a globálisan lefektetett károsanyag-kibocsátási célokat, valamint fenntartható fejlődést kívánnak elérni, ahhoz jóval több kell, mint csupán a „tiszta” energiaforrások használatának növelése. A szerzők szerint a gazdaság anyagsűrűségének csökkentése vezethet a célok eléréséhez. Az úgynevezett anyagsűrűség csökkentésének eléréséhez viszont tartós termékek gyártását lehetővé tevő üzleti modellek felállítására van szükség, amelyek részeként a karbantartásra, a szervízelésre, valamint az újragyártásra is fontos szerep hárul. Fogyasztási oldalon pedig azt emelik ki, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megosztáson alapuló gazdaságra (sharing economy), a tulajdonlás helyett az eszközök bérlését kellene előtérbe helyezni.

A szerzők szerint viszont ezt az átmenetet a piac saját magától nem fogja tudni menedzselni,

ezért az országok kormányainak kell átvenniük a kezdeményezést úgy, hogy közben segítik a vállalatokat a termelési rendszereik átalakításában, akár az átállási költségek megtérítésével is. Amellett érvelnek, hogy újra kell gondolni azt is, hogy miként telepítünk embereket és javakat, vagy egyáltalán városokat ezek köré a vállalatok köré. Az új gazdasági modellekhez viszont szerintük következő szintre kell emelni a vállalatok közötti együttműködési ökoszisztémákat, valamint olyan állami tulajdonban levő befektetési bankokra van szükség, amelyek stratégiai befektetések meghozatalára lesznek felhatalmazva.

Zac Tate szerint a zöldtechnológiáknak, valamint az ezeket a technológiákat hasznosító vállalatoknak a támogatása egyébként is már több országban is állami ügynökségek, valamint állami befektetési bankok fókuszába kerültek az elmúlt időszakban. Az Egyesült Államokban például az állami Energia Ügynökség még 2010-ben 465 millió dollár kölcsönt adott a Teslának a villamos energiával működő S modell fejlesztésére. A vállalat a kölcsönt 2013-ban teljes egészében visszafizette, a futamidő lejárta előtt 10 évvel. De hasonló példákat találunk Németországban is, ahol a német állam tulajdonában levő KfW befektetési- és fejlesztési bank 80 milliárd euróval finanszírozott energiahatékonyságot célzó projekteket , míg 23 milliárd eurót költött megújuló energiaforrások fejlesztésére.

Tate szerint ezek a projektek azért is nagyon fontosak, mert a zöldnövekedésből származó pénzügyi nyereség alakítható a legkönyebben „közvagyonná”. Ennek a közvagyonnak a kezelésére pedig olyan állami vagyonalapok hozhatóak létre, amelyek akár egy bizonyos körforgást is beíndíthatnak: a sikeres, új technológiákat használó vállalatoktól származó hozamot újabb projektetk finanszírozására lehetne hasznosítani.

Annak bizonyítékaként, hogy egy ilyen állami vagyonalap milyen jelentőséggel bírhat, a közgazdász a Norvég Szuverén Vagyonalap példáját hozza fel, amely eszközértéke napjainkban meghaladja az 1 000 milliárd dollárt. Ha másként számolunk, a norvég jóléti állam egyik legfontosabb eszközének számító vagyonalap egy norvég állampolgárra eső értéke 190 ezer dollár. Az 1960-ban létrehozott eszköznek, amelyről azért fontos megjegyezni, hogy elsősorban a norvég kőolajtartalékokra támaszkodott, nagy szerepe volt abban, hogy mára Norvégiát a világ egyik leggazdagabb, legboldogabb és legstabilabb államává tette. Tate szerint a norvég szuverén alap példája is azt mutatja, hogy

amennyiben az emberek tőkével rendelkeznek, a kapitalizmus igenis működőképes.

Tate cikkében kiemeli, a zöldgazdaság növekedésére épített világgazdaságnak számos további haszna is van.

• Újraindíthatja a növekedést a fejlett országokban;
• Munkahelyeket teremthet azok számára, akiket a technológia mára helyettesített a gyártósorokon;
• Megnyithatja a fenntartható növekedés kapuját a világ déli országai előtt;
• Az alacsonyabb légszennyezés miatt csökkentheti a korai elhalálozások számát (itt 9 millió emberről van szó évente);
• Csökkentheti a fosszilis energiahordozók miatt kialakult geopolitikai konfliktusokat;
• Csökkentheti az északi országokat érő migrációs nyomást;
• És választ tudna nyújtani a kapitalizmus legnagyobb hosszútávú problémájára, a globális felmelegedésre is.

A közgazdász szerint a zöldgazdaság kiegészülve egy olyan adórendszerrel, amely csökkenti az eltúlzott egyenlőtlenséget, valamint a globális piacok határvonalainak újragondolásával elérhető, hogy több embernek legyen érdeke a kapitalista rendszerben élni. Tate szerint ezek képezhetik a kapitalizmusról kötött új alku alapjait.

Az eredeti cikk ide kattintva olvasható.