Hogyan fest 2017 őszén Erdély ingatlanpiaca?

2017. október 24. – 23:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elnéptelenedő falvak és a nagyvárosokban egekbe szökő ingtlanárak alakítják az erdélyi ingatlanpiacot a szakértők szerint. (X)

Míg bő tíz évvel ezelőtt valóságosan divat volt Erdélyben nyaralás céljából parasztházat vásárolni, mára ebből a tendenciából alig maradt valami. Az elmúlt években két egymással ellentétes folyamat tanúi lehettek Erdély ingatlanpiaci elemzői. Egyrészt a döntően munkaerőhiánnyal magyarázható elvándorlás következtében a kis erdélyi települések forgalma jelentősen csökkent, másrészt a Kolozsvárhoz hasonló nagyobb városokban gyakorlatilag megfizethetetlenek lettek az ingatlanárak. Cikkünkben az in-management ingatlaneladási portál szakértőinek segítségével megpróbálunk választ adni arra a kérdésre, hogyan is néz ki 2017 őszén Erdély ingatlanpiaci helyzete.

Továbbra is az egekben a nagyvárosi ingatlanárak

A Temesvárhoz, Kolozsvárhoz, Sepsiszentgyörgyhöz vagy éppen Segesvárhoz hasonló erdélyi nagyvárosokban már két évvel ezelőtt is egekbe szöktek az ingatlanárak, és ez a tendencia nem változott 2017-ben sem. Továbbra is sokkal nagyobb az erdélyi nagyvárosokban a kereslet, mint a kínálat, ily módon az elszabadult ingatlanárakat is elsősorban a kínálat-kereslet arány szabályozza. A tavalyi évhez képest ugyanis további növekedés volt megfigyelhető, melynek során legalább 20%-al növekedtek az ingatlanárak.

Egy jó kertvárosi környéken található, felújításra nem szoruló kétszobás lakás ára Temesváron vagy Kolozsváron a 300 ezer eurót is eléri, ami nem csekély növekedés a tavalyi 195 ezer euróhoz képest. A legfrissebb kimutatásokból egyértelműen kiolvasható, hogy a szóban forgó városokban az új ingatlantulajdonosoknak több mint háromnegyede banki hitelből vásárolja meg a lakását, mivel a fenti árak értelemszerűen túlságosan magasak a helyi fizetésekhez képest.

A kiadásra váró albérletek árai is az egekben vannak. Egy újonnan bebútorozott és felújított sepsiszentgyörgyi lakásért 300 eurót is elkérnek a lakástulajdonosok. A legnagyobb drágulás a szóban forgó települések belvárosban következett be, ahol a 2016-os árakhoz képest több mint 6%-al nőttek az eladásra váró lakások árai. Nagyon mélyen zsebükbe kell tehát nyúlniuk azoknak, akik ezekben a városokban szeretnének ingatlant vásárolni.

Bár az ingatlanárak növekedésének több oka is van, a helyi ingatlanközvetítő irodák azt remélik, hogy 2018 végéig valamelyest stabilizálódni fog az erdélyi ingatlanpiac. Várakozásaikat alátámaszthatja az a tény, hogy az első otthon program kerete folyamatosan kimerül, ami várhatóan a bankok hitelfolyósítási mértékének csökkenéséhez vezet majd. Utóbbi pedig minden bizonnyal hatással lesz a szóban forgó városok ingatlanáraira is.

Elnéptelenedő falvak, alacsony ingatlanárak

Az elmúlt két évben az ingatlanközvetítők egy része még a földhivatali nyilvántartás hiányosságaival próbálta magyarázni az erdélyi nyaralók és házak árának stagnálását, amely a telekkönyvek hiányosságai miatt némi kockázatot jelenthet egyes esetekben a vásárlóknak. Erdély vidéki településein továbbra is nagyon nehéz az ingatlanokat eladni, sőt az ingatlanpiaci kínálat alapján az is kijelenthető, hogy a Parajdhoz hasonló, turisztikailag felkapott településeken sem más a helyzet.

Az utóbbihoz hasonló településeken 13-15 millió forintért 1000 négyzetmétert is meghaladó telken, jó állapotban lévő 2-3 szintes házat lehet vásárolni. Nagyobb ugyanis a kínálat a keresletnél. A folyamat részben annak köszönhető, hogy a bő tíz évvel ezelőtt Erdélyben házat vásároló magyarországi tulajdonosok időközben szembesültek a nyaralónak vásárolt ingatlanok fenntartási költségeivel, így most már megválnának ingatlanuktól. A helyi ingatlanosok szerint a nagyvárosokban tapasztalt ellentétes tendenciák megváltozására egy ideig nem sok esély van.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!