De most komolyan, miből van pénze Észak-Koreának, hogy sakkban tartsa az egész világot?

Annak ellenére, hogy évek óta gazdasági szankciókkal sújtják és szinte teljesen el van szigetelődve a világgazdaságtól és a nemzetközi pénzügyi piacoktól, Észak-Korea mégis az ország méretéhez viszonyítva rendkívül drága hadászati és fegyverkezési programokat működtet. Ráadásul egyes elemzések szerint a mindenki által lesajnált kelet-ázsiai diktatúra gazdasága – bár kétségtelenül kicsi –, nem is áll olyan rosszul, mint azt sokan gondolnák. Sőt, Észak-Korea egyenesen egy gazdasági „boom” időszakát éli.Hogy a Kim Dzsong U n által vezetett diktatúra nem kis pénzt költhet fegyverekre, azt már a vasárnap végrehajtott kísérleti robbantás is bizonyítja. Azt gondolhatnánk, hogy hidrogénbomba előállításához – meg úgy egyáltalán a nukleáris fegyverkezéshez – nem csak rengeteg pénzre, hanem gazdasági háttérre is szükség van. Észak-Korea esetében azonban gazdasági erőről semmiképp sem beszélhetünk: az ország bruttó nemzeti jövedelme 2015-ben mindössze a 2,2%-át érte el a dél-koreai gazdaságénak. Ezért is joggal teheti fel bárki azt a kérdést, hogy hogyan csinálja Észak-Korea, hogy egy elszigetelt, méretében és struktúrájában jelentéktelen gazdasággal egy jó ideje sakkban tudja tartani az egész világot?

Ha szeretnénk jobban megismerni Észak-Korea helyzetét, számokkal, statisztikákkal jellemezni az országot, akkor gyakorlatilag csak becslésekre hivatkozhatunk. Észak-Korea ugyanis nem igazán közöl használható statisztikákat a gazdasága állapotáról, ezért ha többet akarunk megtudni arról, hogy miként is festhet a diktatúra gazdaságának felépítése, akkor kénytelenek vagyunk hinni a dél-koreai központi banknak az ország titkosszolgálatától származó információknak – és néhány ENSZ-től származó statisztikának –, amelyek szerint Észak-Korea gazdasága 3,9%-kal emelkedett az elmúlt évben.Az elsőre talán kicsit meglepően jó GDP-adat persze nem is számít annyira erőteljesnek, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Észak-Korea azért jókora fejlettségbeli lemaradásban van. Ennek ellenére 1999 óta az elmúlt évben növekedett a legnagyobb ütemben az ázsiai diktatúra gazdasága. A gazdasági növekedést legnagyobb arányban a bányászat és nyersanyagfeldolgozás, valamint az energiaszektor bővülése adta, és persze a hadiipar. A hadsereget eszközökkel ellátó gyártó vállalatok viszont, bár valóban a növekedés egyik motorjának számítanak, de nem olyan mértékben, mint amennyit Észak-Korea rájuk költ. A dél-koreai központi bank becslései szerint a diktatúra évente a GDP-jének olyan 25%-át költi fegyvergyártásra. Ezt a pénzt pedig nyilván olyan más szektoroktól veszik el, mint a mezőgazdaság vagy a bányászat, amelyeknek így rendkívül nehéz fejlődniük. Ezek a szektorok persze a legnagyobb munkaadói az elmaradott észak-koreai gazdaságnak, és a lefölözésük eredménye nyílván az ezekben a szegmensekben dolgozók kilátástalan helyzetéhez, és úgy egyáltalán a mélyszegénységhez is jelentősen hozzájárul. Persze ez azért ennél jóval bonyolultabb.

Miből tartják fent magukat?

Az nyilvánvaló, hogy az elmaradott mezőgazdaság és bányászat önmagában nem tudná fenntartani a rezsim őrült hadászati költekezéseit. De akkor mégis miből van pénz ezekre a költekezésekre egy olyan országban, ahol a GDP az ENSZ statisztikai hivatala szerint 2014-ben alig érte el a 17 milliárd dollárt? (Összehasonlításképp Románia GDP-je 150,8 milliárd dollár volt ugyanabban az évben, szóval majdnem kilencszer akkora, mint az észak-koreai úgy, hogy az ázsiai ország lakossága körülbelül 25 millió főre tehető.)A válasz a M égis honnan van pénze Észak-Koreának? kérdésre Mészáros R. Tamás , az Index szakírója szerint nagyjából az, hogy: a nagyipari kábítószer- és fegyvercsempészetből, az emberkereskedelemből, a feketegazdaság felfutásából, valamint az emberek által a főállásuk mellett titokban végzett munkavégzésből. Mészáros cikkében kiemeli, míg „az ország egyik fele valahol az őskor színvonalán, a gyűjtögetésből és cserekereskedelemből él, addig a gazdaság másik végletén kialakult egy kvázikapitalista osztály, amely a párttól persze nem teljesen függetlenül, de jelentős vagyont halmozott fel”.Hasonló képet fest az észak-koreai gazdasági állapotról a CNBC elemzése is , amely 5 pontban foglalta össze azt, hogy Észak-Koreának mégis miből telik atomfegyverkezésre. Az öt pontos lista nagyjából arra is magyarázatot ad, hogy a diktatúra milyen eszközöket dob be annak érdekében, hogy úgynevezett erős valutát, dollárt vagy kínai jüant szerezzen. Erős valutára ugyanis nagy szükségük van Kim Dzsong Unéknak, hiszen nem nehéz azt belátni, hogy a gyakorlatilag semmit nem érő észak-koreai fizetőeszközért, a vonnért semmit nem tudnának vásárolni nyugatról az atomprogramjuk felfuttatásához.

1. Kína

Az kétségtelen, hogy Észak-Korea a világ egyik legnyomorúságosabb országa. Az egyik legfontosabb oka annak, hogy a diktatúrában még az elszigetelődés ellenére is köszönik szépen elvannak, az a Kínával folytatott kereskedelmi kapcsolatban keresendő. A világ második legnagyobb gazdaságával folytatják ugyanis a kereskedelmüknek a háromnegyedét, de egyes vélekedések szerint ez a szám inkább a 90% felé közelít. Ha rövidek és felületesek akarunk lenni, akkor írhatjuk azt is, hogy Észak-Korea szént ad el Kínának erős valutáért cserébe. Így hát nem is véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök többnyire a Kínával való együttműködésben látja a legnagyobb esélyét annak, hogy jobb belátásra bírják a mindenféle irányba rakétákat lődöző Kim Dzsong Unékat.Kína nagyon rövid időn belül élelmiszer- és energiaválságot okozhatna Észak-Koreában, ha megszüntetnék a kapcsolataikat a diktatúrával. Viszont már csak azért szeretnék elkerülni, hogy Észak-Koreában problémák adódjanak ezeken a területeken, mert az akár olyan súlyos humanitárius válsághoz is vezethetne, aminek következétben Észak-Koreából milliószám menekülnének az emberek át Kína gazdaságilag elmaradottabb észak-keleti régiójába. Scott Snyder , az Egyesült Államok külkapcsolatokért felelős programjának USA-Korea kapcsolatokért felelő vezetője szerint ezért van az, hogy Kína egyértelműen Észak-Korea stabilitása mellett foglal állást.

2. Rabszolga-kereskedelem

Azt, hogy Észak-Koreának mennyire szüksége van az erős valutákra, már csak az is bizonyítja, hogy a rabszolga-kereskedelemben is utaznak. Persze azt ők nem feltétlenül tekintik annak, hogy az ENSZ szerint százezerszám küldenek külföldre, többnyire Kínába és Oroszországba, de még Katarba is, rendkívül olcsó munkaerőt, ahol napi 12 óránál is többet dolgoznak azért, hogy a munkabérüket a diktatúra szinte teljes egészében kitulajdonítsa. A jelenség annyira komoly, hogy már az ENSZ is számtalan jelentést írt róla . Az észak-koreai rabszolgákat kínáló hálózat pedig annyira kiterjedt, hogy Algériában, Angolában, Kambodzsában, Etiópiában, Kuwaitban, Líbiában, Malajziában, Mongóliában, Mianmarban, Nigériában, Ománban, Lengyelországban, és az Egyesült Arab Emirátusokban is találtak észak-koreai munkásokat. A legszerencsétlenebbek pedig napi 20 óra munkáért és havi 120-150 dollárért dolgozhatnak. Az EMSZ szerint Észak-Koreának a rabszolga-kereskedelemből évente 1,5 milliárd font bevétele is származhat.

3. Fegyverkereskedelem

Tavaly nyáron Egyiptom feltartóztatott egy , a fennhatósága alá tartozó vizeken közlekedő észak-koreai hajót. A hajó belsejében 30 ezer darab PG-7 típusú rakétát találtak, amelyeket Észak-Korea éppen valamely afrikai országnak adott volna el. Az üzlet akkor valószínűleg meghíusult, de az is gyakorlatilag nyílt titoknak számít, hogy a diktatúra a szén mellett tulajdonképpen fegyverek eladásából számíthat valamilyen bevételre.

4. Drogkereskedelem

A fegyverkereskedelemnél jóval meglepőbb, hogy Észak-Korea drogkereskedelemmel is foglalkozik . Ráadásul viszonylag nagyüzemben futtatják ezt a bizniszüket is. A diktatúra speciális egysége, az erős valuták megszerzésére specializálódott, bűncselekmények elkövetésétől sem visszariadó, úgynevezett 39-es iroda már a hetvenes években működtetett Észak-Koreában mákföldeket, amelyek jelentős ópiumexportot tettek lehetővé. Az üzlet azonban nagyon gyakran megsinylette a mezőgazdasági szektorban uralkodó állapotokat, ezért egy idő után olyan kábítószer előállítására álltak át, amely laboratóriumi körülmények között is elkészíthető.Az üzletet jelenleg kínai, japán, dél-koreai maffiacsoportok működtetik, a bevételek jelentős részét pedig Észak-Korea kapja meg. Vannak olyan vélekedések, hogy a 39-es iroda ezzel a manőverével milliárd dollárnyi erős valutát szerzett. Igaz, Kína nemrégiben beindította drogprevenciós programját, ami nagyon rosszat tett az „iparágnak”. Ennek ellenére 2010-ben minden idők egyik legjelentősebb, 60 milliárd dollár értékű Észak-Koreából származó kábítószer-szállítmányt foglaltak le a kínai hatóságok. Szóval a drogcsempészés még mindig töretlenül zajlik.

5. Kiberbűnözés

Az elmúlt évben a bangladesi kormány amerikai jegybanknál vezetett számlájáról egy kibertámadás során megfújtak 81 millió dollárt. Egyelőre még nem tudták bizonyítani, hogy a lopásért észak-koreai hackerek lennének felelősök, a jelek viszont egyelőre ebbe az irányba mutatnak. Észak-Korea neve ugyanakkor számos más kiberbotrányban is egyre többször felmerült. Az sem véletlen, hogy számos ország Észak-Koreát vádolta meg azzal, hogy elterjesztette a tavaszi WannaCry zsarolóvírust, amely világszerte 300 ezer számítógépet fertőzött meg, igaz végül semennyi bevételt nem hozott annak, aki a zsarolóvírust kifejlesztette.

De ha sikerülne is az Egyesült Államoknak vagy az ENSZ-nek szankciókkal élni Észak-Korea inkább bűnözésnek számító tevékenységei ellen, nagy valószínűséggel rövid- vagy középtávon az sem lehetetlenítené el teljesen az országot. A kilencvenes évek éhinsége alatt kialakult, törvényen kívül gyökeret vert, de a párt által mégis tolerált vállalkozásfélék egyre nagyobb jelentőséget harcolnak ki maguknak a diktatúrában. A Financial Times szerint ma már egyre több az illegálisan, de mégis működő kereskedelmi központ, értékesítési stand, és mindenféle szolgáltatásnyújtás is, amely már a háztartások bevételeinek akár 90%-át is adhatják. Nem véletlen, hogy a brit gazdasági lap elemzői is arról írtak elemzést, hogy amennyiben Észak-Korea föld alatti gazdasága felszínre kerülne és a rezsim is úgy akarná, akár Kína elmúlt pár évtizedében bemutatott fejlődéséhez hasonló történet is kikerekedhetne a jelenlegi helyzetből. A folyamatos próbarobbantások és rakétatesztek miatt persze ilyesmiről beszélni sem igazán lehet.

Aki többet szeretne olvasni a témában, annak ajánljuk a cikkben már hivatkozott Mészáros R. Tamás nagyszerű írását , valamint a Financial Times elemzését is.