Nevetségesen keveset költött a kormány beruházásokra az első öt hónapban

2017. június 29. – 13:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már rég vége a télnek és a rossz időnek, építkezni lehetne, mégis drámai mértékben csökkentek az állami beruházások az előző évhez viszonyítva.

Az év első öt hónapjában a kormány még 1 milliárd eurót sem (4,1 milliárd lejt) költött befektetésekre. Ez az összeg nevetséges egy olyan 170 milliárd eurós GDP-vel rendelkező országtól, amely szeretné utolérni a fejlett nyugati gazdaságokat – írja elemzésében Iulian Anghel , a Ziarul Financiar pénzügyi és gazdasági napilap elemzője.Anghel az állami költségvetésből, az Európai Uniós forrásokból és a kölcsönökből eszközölt beruházásokat hasonlítja elemzésében , amelyből kiderül, hogy az elmúlt tíz évben, még a gazdasági válság éveit is beleszámítva, soha nem fordult elő, hogy Románia ilyen keveset költött volna beruházásokra az adott évek első öt hónapjában.Csak 2016-hoz viszonyítva 2017 első öt hónapjában 54%-kal alacsonyabb a beruházások szintje. Ahogy az a pénzügyminisztérium által közzétett adatok alapján készült ábrán is látható, az elmúlt tíz évben egyszer sem fordult elő, hogy a beruházások GDP-hez viszonyított aránya ne érje el legalább az 1%-ot az első öt hónapban. Idén ez a szám 0,5% volt.

Állami beruházások Create your own infographics

Növekedtek a kiadások és a bevételek is. De még messze vagyunk a kormány optimista céljaitól

Beruházások annak ellenére sem voltak, hogy éves összevetésben az első öt hónapban 9,4%-kal növekedett az állami kiadások mértéke az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az előző hónapban még nagyobb volt az ugrás, idén májusban az állami kiadások 16%-kal voltak magasabbak, mint 2016 májusában. És hiába növekedett a gazdasági válság óta példátlan módon az első negyedévben a GDP, az 5,7%-os gazdasági bővülés ellenére a beruházások elmaradtak – hívja fel a figyelmet az elemző.Arra valószínűleg sokan emlékeznek, hogy a 2017-es állami költségvetés februári elfogadása előtt több szakértő, többek között a költségvetési tanács is élesen kritizálta a kormányt amiatt, mert a büdzsé összeállításakor szerintük rendkívül optimistán azzal számoltak, hogy az állami bevételek 14%-kal nőnek idén, annak ellenére is, hogy korábban több olyan intézkedést is elfogadtak, például az áfacsökkentést, amelynek hatásaként bevételkiesésekre lehetett számítani. A pénzügyminisztérium első öt hónapról szóló adatai is azt bizonyítják, hogy egyelőre messze vagyunk még a kormány által megfogalmazott céloktól, január-május időszakban mindössze 6,4%-kal növekedtek az állami bevételek.

A legfontosabbak közül csak a munkabérekkel kapcsolatos bevételei növekedtek az államnak

A bevételek azért sem növekednek a kormány által elvárt szinten, mert az egyik legfontosabb bevételi forrásnak számító áfabevételek az első öt hónapban 5%-kal csökkentek az előző év hasonló időszakához viszonyítva, májusban pedig 6%-kal az előző év májusához viszonyítva. Csökkentek a jövedéki adókból származó bevételek is: az első öt hónapban 9,4%-kal folyt be kevesebb pénz ebből az adótípusból, havi összehasonlításban pedig 20%-kal.A társadalombiztosítási hozzájárulásokból származó bevételek viszont növekednek, elsősorban a kormány bérnövelő intézkedéseinek köszönhetően. A társadalombiztosítási hozzájárulások öt hónapos összehasonlításban 15,9%-kal növekedtek, májusban az előző év májusához viszonyítva a növekedés 20%-os volt.

A kiadásaink növekedésben vannak, főként azért, mert a közalkalmazottak fizetésére többet költünk

Az első öt hónapban az összkiadások mértéke 9,4%-kal volt magasabb, mint 2016 hasonló időszakában, az előző év májusához viszonyítva a a növekedés májusban 16%-os. Az állami kiadások növekedését elsősorban a személyi jellegű kiadások növekedése okozta.A tőkeráfordítások viszont 23,1%-kal csökkentek az első öt hónapban, míg csupán a májusi adatokat figyelembe véve az elmúlt két évből, a csökkenés meghaladja a 9%-ot. A Ziarul Financiar elemzője szerint utóbbi adat azért is nagyon fontos, mert májusban már nem állja meg a helyét az a kormányzati szinten gyakran hangoztatott kifogás, hogy a rossz időjárás okozza például a közúti infrastruktúrával kapcsolatos vagy egyéb építkezési munkálatok késését.

Az állami költségvetésből és az Európai Uniós forrásokból beruházásokra fordított összeg 54%-kal volt alacsonyabb az első öt hónapban, mint 2016 hasonló időszakában. A visszaesés tényét még az is súlyosbítja, hogy az elmúlt év is gyengén alakult a beruházások tekintetében, a Cioloș-kormány is rendkívül sok kritikát kapott amiatt, mert a beruházásokkal kapcsolatos előzetes terveket messze nem tudta teljesíteni. Míg az idei első öt hónapban mindössze 4,1 milliárd lejre tehető a beruházások értéke, addig a tavalyi hasonló időszakban 9 milliárd lej került elköltésre hasonló célokra, 2015-ben, amikor szintén hiányolták a beruházásokat az elemzők, 7,3 milliárd lej volt a beruházások értéke a vizsgált időintervallumban.A beruházások elmaradása persze a költségvetési hiány várható alakulására is jelentős hatással lesz. A költségvetés végrehajtásáról a pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint az év első öt hónapjának végén 2,2 milliárd lejen állt az államháztartás hiánya, ami 0,27%-os GDP-arányos deficitnek felel meg. A kormány képviselői többször is hangsúlyozták, hogy a deficit nem fogja meghaladni a 3%-ot, az Európai Bizottság viszont 3,6%-os hiányt becsül idénre. A beruházások elmaradásával viszont lehet, hogy mégis a kormánynak lesz igaza, pedig megfelelő infrstruktúra megteremtésére, autópályákra, utak, kórházak felújítására nagy szükség volna.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!