Magyarországon hasznosítanák az erdélyiek tudását és tapasztalatait

2017. június 19. – 13:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Határokon átnyúló magyar-magyar együttműködéseket hozhat az Emmi pályázati kiíráscsomagja.

Határokon átnyúló, akár magyar-magyar együttműködéseket is lehetővé tevő pályázati kiíráscsomagot hirdetett meg Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében kiírt pályázatokról Schanda Tamás , a szaktárca európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára beszélt Kolozsváron a PONT Csoport és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának meghívására.

A K Plusz közösségi térben tartott szakmai fórumon Schanda olyan friss pályázati lehetőségeket mutatott be, amelyek megvalósításában a határon túli szervezeteknek és szakembereknek „újfajta módon” számítanak a segítségére. A program célja ugyanis ezúttal nem az erdélyi szervezetek és vállalkozások direkt módon történő támogatása, hanem a tudástranszfer. A pályázati forrásokkal azt támogatnák, hogy a határon túliak tudását és tapasztalatait Magyarországon hasznosítsák. A pályázati kiírásokra kizárólag magyarországi székhelyű szervezetek jelentkezhetnek, viszont kizárólag határon túli szervezetekkel partnerségben, ami Schanda szerint jó lehetőség magyar-magyar együttműködések létrejöttére is.Többek között ezzel a nem titkolt céllal hirdettek meg három olyan pályázati programot is, amelyek transznacionális tudásmegosztásra jelentős forrásokat biztosítanak. A 2014 és 2020 között (Magyarországon) megvalósítandó kiírások közül az erdélyiek számára az egyik leginkább érdekes pályázati program már május végén megjelent és a Transznacionális együttműködések támogatása címet viseli. A felhívás célja, hogy magyarországi közszolgáltatások elérhetőségének és minőségének növekedését idézze elő a nemzetközi együttműködések által, a tapasztalatoknak és a jó gyakorlatoknak az egymás közti megosztása, valamint a magyar viszonyokra való implementálása mentén.A felhívásra összesen 5,39 milliárd forintot különítettek el. Támogatási kérelmet kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező szervezetek, egyesületek, alapítványok nyújthatnak be önállóan vagy konzorciumban. Az érvényes pályázásnak ugyanakkor az a feltétele, hogy legalább két nemzetközi partnerrel kötött megállapodás kerüljön a pályázat mellé benyújtásra. Schanda elmondta, a pályázati forrásokat rendkívül sok területen fel lehet használni. Várják a pályázatokat a közép-kelet-európai romák felzárkóztatásához kapcsolódó kérdésekben, a nemzetközi és ifjúsági együttműködések megvalósításának területén, az egészségügyi és szociális hálózatok fejlesztésére, az egészségbiztosítási szolgáltatások határon átnyúló módszertanának fejlesztésére, valamint egészségügyi hálózati együttműködésekre és egészségipari kutatásokra is.Az államtitkár szerint a pályázatok benyújtására annak érdekében is hagytak elegendő időt, hogy szilárd együttműködések születhessenek a pályázó szervezetek között. Első körben július 22. és július 24. között várják a pályázatokat, de amennyiben nem merül ki a keret, akkor egészen 2019 júliusáig várják a pályázó szervezetek javasalatainak benyújtását.Az államtitkár két másik olyan pályázatról is beszélt, amelyek közül az egyik pénteken jelent meg, a másik várhatóan a következő napokban lesz elérhető, ennek a Tematikus együttműködések erősítése az ifjúság, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-medence szomszédos országaiban a címe. A szintén a jó gyakorlatok megosztását célzó kiírásra összesen 4 milliárd forintot különítettek el, fontos viszont megjegyezni, hogy ebben az esetben nagyobb ívű projektek megvalósítását támogatják elsősorban. Már megjelent, és 5 milliárd forintot különítettek el az erdélyiek számára másik releváns pályázati kiírásra, amely az állami oktatás és a felsőoktatás területén történő együttműködéseket támogatja a Kárpát-medence szomszédos országaiban. A programon belül, amelynek elsődleges célja, hogy a közoktatás és a felsőokatás területén növekedjen a magyar nyelvű szakmai tudás, arra is lehetőséget biztosítanak majd, hogy transznacionális együttműködések keretében cseréljenek egymással tapasztalatot a szakemberek. A pályázásnak alapvető feltétele itt is, hogy a kiírásra jelentkező konzorciumoknak együttműködési megállapodást kell kötnie a romániai, szlovákiai, horvátországi, szlovéniai és ausztriai magyar pedagógus szervezetek közül legalább hárommal, valamint a kárpátaljai és vajdasági pedagógus szervezetek közül legalább eggyel.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!