Mekkora felzárkózást hozott az EU-tagság első tíz éve Romániának?

2017. június 15. – 19:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Talán hihetetlenül hangzik, de a régióból nekünk ment a legjobban a nyugati országok életszínvonalához való felzárkózás az elmúlt tíz évben. A lemaradás ettől még mindig óriási.

Az elmúlt évtizedben a régiós országok közül Litvánia mellett Románia közeledett a legnagyobb ütemben a nyugat-európai államokhoz az Eurostat kedden ismertetett adatai szerint. Az országok jóléti szintjének mutatójaként gyakran használt egy főre jutó GDP szerint ugyan Romániának jókora előrelépést sikerült elérnie az elmúlt évtizedben, de a lemaradásunk még mindig óriási az Európai Uniós országok életszínvonalához viszonyítva.Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint az Európai Uniós csatlakozást megelőző évben Románia vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP-je az EU átlagának mindössze a 39%-át érte el. A News.ro összehasonlító elemzéséből az is kiderül, hogy abban az évben egyetlen százalékponttal előztük meg Bulgáriát (38%), déli szomszédunkat leszámítva a közép-kelet-európai térség országai viszont kivétel nélkül előttünk álltak: a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP Lengyelországban az EU-s átlag 51%-át, Lettországban az 53%-át, Litvániában az 55%-át, a 2013-ban csatlakozott Horvátországban 58%-át, Magyarországon 61%-át, Szlovákiában 63%-át, Észtországban 64%-át, Csehországban 79%-át, míg Szlovéniában a 86%-át érte el.

KKE Create your own infographics

Az Eurostat adatai szerint viszont az elmúlt tíz évben a KKE országok közül Románia, Litvánia és Lengyelország felzárkózása volt a legjelentősebb. Romániában a 2006-os 39%-os GDP/fő adatot az elmúlt évre 59%-ra sikerült feltornászni, vagyis a különböző országokban az eltérő árakat is figyelembe véve, az egy főre jutó bruttó hazai össztermék Romániában az Európai Uniós átlag 59%-át érte el tavaly.Felzárkózás terén a legrosszabb teljesítményt két volt jugoszláv ország nyújtotta az elmúlt tíz évben. Szlovéniának egy évtized alatt sikerült még jobban leszakadnia, az ország 2006-ban mért 86%-os egy főre jutó GDP-je 2016-ra 83%-ra csökkent. A másik nagyon rosszul teljesítő ország Horvátország volt, ahol az életszínvonal tíz év alatt szinte alig változott európai összevetésben, így a gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozások alapján idén valószínűleg Románia Horvátország elé kerül majd az egy főre jutó GDP szerinti listán.

Megéri EU-s tagállamnak lenni

Azon országok, amelyek az Európai Unión kívül maradtak, szinte egy helyben toporogtak az elmúlt tíz évben. Szerbia egy főre jutó GDP-je például 2006-ban 32%-át tette ki az uniós átlagnak, 2016-ra ez a szám mindössze 36%-ra növekedett. Azt is figyelembe véve, hogy milyen mélyről indultak, Montenegró 42%-os (+8 százalékpontos növekedés 10 év alatt), Macedónia 38%-os (+9 százalékpont), Albánia 30%-os (+7 százalékpont) és Bosznia-Hercegovina 31%-os (+5 százalékpont) vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP-je is rendkívül alacsonynak mondható.

Egy fontos mutatóban utolértük Magyarországot

Egy másik fontos mutatóban, az úgynevezett egy főre jutó tényleges fogyasztást (AIC – Actual Individual Consumption) tekintve viszont már ugyanúgy állunk, mint Magyarország, igaz, ez inkább Magyarország számára rossz hír, mintsem számunkra jó. Ez a mutató a statisztikusok szerint sokkal jobb képet ad arról, hogy milyen eltérések vannak a különböző országokban az életszínvonal tekintetében, hiszen azt mutatja, hogy a háztartások termékekből és szolgáltatásokból mennyit fogyasztottak, attól függetlenül, hogy ezeket saját maguk vásárolták meg, vagy az adott ország valamely szociális juttatásának részeként férnek ahhoz hozzá (például egészségügyi szolgáltatások).Szóval, ami az egy főre jutó tényleges fogyasztást (AIC) illeti, Románia az Európai Unió tagállamai közül a harmadik legrosszabb helyet foglalja el, és csupán a sereghajtó Bulgáriát, és a nemrég csatlakozott Horvátországot előzi meg. Az AIC mutatót vizsgálva viszont érdemes egy két évvel korábbi, hasonló témában készült anyagunkat felhozni, amelyben még arról számoltunk be, hogy Románia az EU abszolút sereghajtójának számít, ezért azt mindenképp ki kell emelni, hogy az elmúlt néhány év is pozitív változást hozott ebben a tekintetben.

EU28 Create bar charts

Az Eurostat friss adatai is megerősítik, hogy az életszínvonalt tekintve továbbra is Luxemburg áll az élen az EU-s tagállamok közül, ahol az egy főre jutó átlagos fogyasztás 132%-a az EU-s átlagnak. Ebben a tekintetben Németország (122%) áll a második helyen, Ausztria (118%) harmadik, az Egyesült Királyság (115%) a negyedik.

Még mindig loholunk a tízmilliós országok után

Románia gazdasága az elmúlt évben 4,8%-kal növekedett, a kormány idénre ennél is magasabb, 5,2%-os növekedést prognosztizál. Euróban számolva Románia bruttó hazai összterméke 169,6 milliárd euró volt tavaly, és annak ellenére, hogy lakosságszám szerint kétszer akkora erőt képviselünk, még mindig nem sikerült megelőzni olyan 10-11 milliós népességű EU-tagállamokat, mint Csehország (174,4 milliárd euró), Görögország (175,9 milliárd euró) és Portugália (184,9 milliárd euró).Az Eurostat adatai szerint egyébként Románia lakossága 2016-ban 19,76 millió volt, ami több mint egymilliós csökkenés a 2007-es 20,88 milliós lakosságszám óta.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!