Székely áruházlánc Románia legnagyobb hazai kézben levő kereskedője?

2017. június 12. – 13:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy szupermarketek mellett egyre nehezebb labdába rúgni, Székelyföldön viszont van, akinek sikerül.

A főként a nagy nemzetközi áruházláncok által dominált romániai kereskedelemben azért jut még hely a hazai tulajdonban levő üzletláncoknak is. Az elmúlt évben két hazai tulajdonban levő áruház üzleti forgalma is átlépte a 200 millió lejes határt, az egyik közülük ráadásul a magyar tulajdonban levő, Székelyudvarhelyről induló Merkúr Üzletlánc, amely lehet, hogy Románia legnagyobb hazai kézben levő üzletlánca – írja az Economica gazdasági portál a termene.ro, vállalatok pénzügyi adatait összegyűjtő portál által szolgáltatott adatokra hivatkozva.A Merkúr és Szuper áruházakat működtető Elan-Trió Kft. 2015-ben 204 millió lejes üzleti forgalmat és 3,5 millió lejes veszteséget jelentett. Az Economica portálnak a vállalat által korábban nyújtott információk szerint 2016-ban az üzleti forgalmuk 45,5 millió euró volt (körülbelül 207 millió lej), ez a szám azonban még nem végleges, a tavalyi árbevétellel kapcsolatos információk ezen a héten válnak elérhetővé, és várhatóan ennél magasabbak is lesznek.

Az Elan-Trió jelenleg 4 városban, Székelyudvarhelyen, Csíszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen 12 szupermarketet, valamint 4 kiskereskedőket és vendéglátókat célzó nagykereskedelmi áruházat is működtet.

A székelyföldi áruházlánc mellett még egy Vâlcea-i székhelyű, de Bukarestben is üzleteket működtető vállalat tudott 200 millió lejnél nagyobb üzleti forgalmat bonyolítani az elmúlt évben a hazai tulajdonú élelmiszeripari kereskedők közül. Az országszerte 60 értékesítési ponttal rendelkező Annabella Kft.-nek 2016-ban 218,5 millió lejes árbevétele volt, ami 10,8%-os növekedés az előző évhez viszonyítva, a vállalat nyeresége pedig elérte a 9,2 millió lejt tavaly.

A Kaufland Csoport dominál a nagyok között

A hazai tulajdonban levő üzletláncokat persze jelentősen lekörözik a nagy, külföldi kézben levő áruházláncok, amelyeknek az üzleti forgalmában az elmúlt években jelentősen meglátszik a bérnövelő intézkedéseknek és az áfacsökkentéseknek a lakosság vásárlóerejére vonatkozó pozitív hatása. Az Economica szerint az elmúlt időszakban nemcsak az szupermarket-láncok árbevétele, hanem a profitja is jelentősen növekedett, a jelentős beruházásokat eszközlő Auchan kivételével mindenik nagy áruházlánc nyereséges volt az elmúlt évben.Az országszerte 112 üzletet működtető, már Szovátára is megérkező Kaufland megtartotta piacvezető pozícióját. A német tulajdonú vállalat 2016-ban 9,69 milliárd lejes üzleti forgalmat (5,6%-os növekedés az előző évhez viszonyítva) és 653 millió lejes nyereséget realizált, úgy, hogy továbbra is a legtöbb, 14 ezer alkalmazottat foglalkoztató kereskedő, ezzel pedig nem csak a szektor, hanem az egész gazdaság szintjén az egyik legnagyobb munkaadónak számít.

Megtartotta második helyét a Carrefour is, amely az elmúlt évben 8,3 milliárd lejes üzleti forgalmat bonyolított, és 1,3 milliárd lejjel marad el a Kaufland mögött. A Carrefour esetében azonban azt azért meg kell jegyezni, hogy a francia kiskereskedőnek négy romániai vállalat működteti az üzleteit (a Carrefour Románia Rt., a kisebb Carrefour Marketokat működtető Artima Rt., a Supeco Investment Kft. és a Billa áruházakat működtető Columbis Operational Kft.), amelyek közül csak a hipermarketokat működtető Carrefour Rt. volt nyereséges tavaly, és generált az összesített bevételekből 5,6 milliárd lejt.

A Lidl megerősítette harmadik helyét

A német Kaufland Csoport másik hazai áruházlánca, a Lidl megerősítette 2015-ben a Metrótól megszerzett harmadik helyét. A vállalat menetelése tavaly tovább folytatódott, bár új pozíciókat nem lépett előre, a vállalat árbevétele jelentősen, mintegy 18%-kal nőtt 2015-höz viszonyítva, és elérte az 5,57 milliárd lejt. A vállalat nyeresége is jelentősen nőtt, a 2015-ös 172 millió lej után elérte 2016-ban a 217,7 millió lejt. Az alkalmazottak száma pedig eléri a 4 300 főt, tavasszal pedig bejelentették, hogy év végéig újabb 500 személyt vennének fel.A Metro a tavalyi pénzügyi adatok szerint már a negyedik helyet is elveszítette az Auchan javára, igaz a francia hipermarketláncot az is segítette az előrelépésben, hogy átvett több Real áruházat is, pont a Metrótól. Az Auchan tavaly 4,89 milliárd lejes árbevételt jelentett, ami 10%-os növekedés az előző évhez viszonyítva. A vállalat viszont, ahogy azt korábban is megjegyeztük, veszteséges volt az elmúlt évben, 23,9 millió lejes mínusszal zárta 2016-ot.Az öt legnagyobb áruház közül csupán a Metro árbevétele csökkent a tavaly, 4,49 milliárd lejről 4,35 milliárd lejre. Cserébe viszont nőtt a vállalat nyereségessége, a tavalyi profit 103 millió lej volt a 2015-ös 35,4 millióval szemben. A Metrót viszont nagyon megközelítette a nemrég Kolozsváron is üzletet nyitó Mega Image, amely a 2015-ös 3,56 milliárdhoz képest 2016-ra jelentősen, 4,32 milliárdra növelte üzleti forgalmát.

Kaufland Create your own infographics

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!